A római régészek áldják a metróépítést

„Antik állomás” jön létre az új leletek bemutatására. A különböző vallások szent helyei is egymásra rétegződnek.

Ha Rómában a föld alatt valamilyen fejlesztésbe kezdenek, rögtön több száz vagy akár ezer éves leletekbe ütköznek. Nincs ez másképp a tizenegy éve épülő harmadik metróvonal esetében sem. Legutóbb március elején bukkantak egy fényűző parancsnoki palota maradványaira az Amba Aradam-Ipponio állomás építésének munkálatai során.

Tizenkét méterrel az utcaszint alatt Hadrianus császár (Kr. u. 76–138) korából eredő egész mozaikok és falfestmények bukkantak elő. A 300 négyzetméteres épület maradványait régészek kezdték vizsgálni és katalogizálni. A helyszínről elszállítják majd a maradványokat, majd amint kész a metróállomás, visszaépítik, hogy az arra utazók „a világ legcsodálatosabb metrómegállóján” haladhassanak keresztül.

Rossella Rea, Róma régészeti főfelügyelője áldásként tekint a metróépítésre, mert ilyenkor a szokásosnál mélyebbre ásnak le, és olyan kincsek is előkerülnek, amelyek egyébként rejtve maradnának.

Ugyanez a metróállomás egyébként nem először került a figyelem központjába. 2016-ban egész ókori katonai barakkokra találtak. A most feltárt palota lakója valószínűleg éppen ezt a kaszárnyát igazgatta. Tavaly pedig, Pompejihez hasonlóan, az ókori hétköznapi élet pillanatait rögzítő leleteket tártak fel. Megtalálták például egy valószínűleg tűzvész elől menekülő kutya tetemét.

Róma tehát nemcsak a felszínen valóságos nyitott múzeum, de a föld alatt is végtelen sok csodát rejt. Antik vízhálózatok, szentélyek, katakombák, lakóházak, bunkerek és még sorolhatnánk, mi minden lapul az olasz főváros utcái, terei alatt.

Ha végigsétálunk a belvároson áthaladó Corso Vittorio Emanuelén, valójában Agrippa termájának a szennyvízelvezető csatornáján megyünk végig. Ma ez egy alagút a mélyben, akkoriban Róma folyójával, a Tiberisszel (ma: Tevere) kötötte össze a fürdőt. Ha viszont a Via del Corsón nézegetjük a kirakatokat sétánk közben, igazából a Via Flaminia utolsó szakasza van a lábunk alatt.

Az örök város lakói és turistái nap mint nap 27 századnyi történelmen sétálgatnak – akár 20 méterrel a felszín alatt. Ilyen nagy a különbség a jelenlegi utcaszint és az első római betelepedés szintje között. Az elmúlt 2700 évben folyamatosan fejlődött a város. Házak, utak, egész városnegyedek épültek egymásra, ezáltal létrejött egy egyedülálló „alvilág”. Hogy lehetséges mindez?

Egészen a XIX. századig, amikor megépítették a Tevere magas töltésének falait, a folyó rengetegszer elöntötte a várost. Az árvizek mellett tűzvész és földrengés is többször sújtotta Rómát. A leomlott, leégett házak romjait gyakran nem takarították el, hanem inkább az új építmények alapjául használták. Így nem csoda, hogy Róma alatt találhatók akár ötszintes házak is, az úgynevezett insulák. A földszinten árusok boltjai voltak, a felsőbb szinteken több százan lakhattak. A Vittorianóhoz közeli Ara Coeli ókori lakóházának ma csupán a legfelső, ötödik szintje látszik a föld felett. Külön érdekes, hogyan épültek egymásra különböző vallások szent helyei. A Colosseumhoz közeli San Clemente-templom három szintje három különböző korból származik. A legalsó rész egy ókori ház, amelynek udvarán a perzsa Mithrász istenséghez kötődő misztériumvallás szentélyét fedezték fel. A középső szint egy antik templom, a föld felett pedig a XII. században épített, jelenleg is működő bazilika áll. Voltak persze olyan építmények, amelyeket természetüknél fogva eredendően a föld alatt építettek meg. Ilyenek például a katakombák, hosszú temetőalagutak, tele rajzokkal, freskókkal és szarkofágokkal. Közülük az egyik leghíresebb a Via Appia alatt található San Sebastiano.

A másik fontos föld alatti építmény egy olyan nagyváros számára, mint Róma, a vízvezetékrendszer volt. Az egyetlen ma is működő aquaeductus a Vergine (Aqua Virgo), melyet Krisztus előtt 19. június 9-én avatott fel Marcus Agrippa. A 20 kilométeres vízvezetékből 18 a föld alatt fut, és még ma is ellátja vízzel a főváros leghíresebb szökőkútjait: a Trevi-kutat, a Négy folyó kútját a Piazza Navonán és a Barcaccia-kutat.

Szinte nincs olyan olasz város, amely ne rejtene kincseket a mélyben. Kevesen tudják például Milánóról, hogy egy századdal ezelőtt még nagyban hasonlított Velencére: csatornák sora követte egymást. A vizet a föld alá vezették, és még ma is több mint 200 kilométeren víz zubog az utcák, terek alatt. Az északolasz nagyváros alatt egyébként Leonardo da Vinci terveinek köszönhetően egy stratégiai katonai alagúthálózat is található, amely a kor akkori hatalmi központjába, a Castello Sforzescóba (Sforza-vár) vezet.

Közép-Olaszországban Orvieto városa vulkáni tufa tetején helyezkedik el. Védelmet nyújtott az ellenségek ellen, de korlátozta a város terjedését és vízellátását. A tufa állaga lehetővé tette azonban a lakosoknak, hogy a mélybe fúrjanak, így egy föld alatti város fejlődött ki az évszázadok alatt. Nemcsak etruszk, középkori vagy reneszánsz leleteket csodálhatunk meg a mélyben, de akár esküvőket is tarthatnak ott. Tudniillik az önkormányzat 2002-ben létrehozott az Öreg Malom-barlangban egy föld alatti házasságkötő termet.

Fellini a modern város alatt rejtőző romokról

Kísértetiesen rímel a mostani felfedezésre Federico Fellini 1970–72-es filmje, a Róma. A mester egyik könyvében azt írja, azt kívánta a nézőknek bemutatni, hogy a modern alatt ott rejtőzik az ókori Róma. A film egyik híres jelenetében metróépítés közben egy ókori római villa romjaira bukkannak. A beáramló XX. századi levegő hatására azonban a freskók gyorsan elszíneződnek. A mester a modern kor pusztítását kívánta ábrázolni. Az akkori valódi metróépítkezés során tényleg találtak ókori romokat, de azok nem maradtak fenn olyan jó állapotban, mint a filmben láthatók. Az igazi építkezés mindaddig szünetelt, amíg a régészek megpróbálták megmenteni a felbecsülhetetlen értékű leletet.