Barbra Streisand nem tudta elengedni halott kutyáját, inkább klónoztatta

A háziállatok klónozása ma már nem számít különösebb truvájnak, csak elegendően sok pénz szükséges hozzá.

A Variety hosszas, közepesen érdekes portrécikket közölt a 75 éves Streisanddal. Nem mintha bármi érdemleges történt volna vele mostanában; így arról beszél, hogy Hollywood mindig is „fiúklub” volt, és őt (illetve filmjeit) női mivolta miatt folyamatosan elnyomták a díjátadókon (de azért a cikk nyitóképén megannyi Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díja között pózol malibui villájában). Az írás nem is keltett volna különösebb feltűnést, ha a sztár nem említi meg mellékesen, hogy három kutyája közül kettőt is klónoztatott.

Jelenleg három coton de tuléar fajtájú kutyája van. Ez szülőhazáját, Madagaszkárt kivéve meglehetősen ismeretlen fajta (így tökéletes egy különlegességek iránt fogékony celebritás számára). Leginkább a bichonra hasonlít, harminc centi magas, nevét pedig a Toliara nevű madagaszkári városról, illetve fehér színű, gyapotszerű szőréről kapta. Alig nyom négy-öt kilót, így Streisand könnyedén felkaphatja sétáltatás közben, ha csúnya nagy kutyák jönnek szembe. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a három eb közül kettőnek a génállománya tökéletesen megegyezik (ha az életük során összeszedett mutációkat nem vesszük figyelembe). Nem egypetéjű ikrek, hanem klónok. Streisand tavaly, 14 éves korában elpusztult Samantha nevű kutyáját klónoztatta, annak szájnyálkahártyájából, illetve gyomorfalából vettek testi sejteket, és ezekből állították elő a másolatokat.

Ha Streisand arra számított, hogy a klónok minden tekintetben (nemcsak kinézetükben, de viselkedésükben is) megegyeznek majd az általuk soha nem látott (és egyedüli) szülőjüknek tekinthető Samanthával, akkor csalatkoznia kell. „Különböző személyiségük van. Arra várok, hogy idősebbek legyenek, és kiderüljön, vajon örökölték-e Samantha barna szemét és komolyságát” – nyilatkozta a Varietynek. Nos, a szemszín valószínűleg be fog jönni, a többi pedig bizonyára nem. Egyébként az énekesnő harmadik jelenlegi kutyája (Miss Fanny) ugyancsak rokona a többinek, hiszen Samantha távoli unokatestvére. Fanny anyukája pedig a hasonló kiejtésű Funny Girl névre hallgatott, amely Streisand első filmsikerének a címe.

A The New York Times ehhez hozzáteszi, hogy ha esetleg az olvasókban is felmerült az ötlet, hogy ők is lemásoltassák jelenlegi kutyájukat (vagy más háziállatukat), akkor ennek ma már nincs akadálya, legalábbis a költségeken felül. Merthogy ez a kedvtelés nincs ingyen. Az árak ötvenezer dollár körül mozognak, ezért a pénzért bárki kaphat egy ugyanolyan fajtájú kutyát, amely azonban – egyesek elképzeléseire rácáfolva – nem onnan fogja folytatni életét, ahol a klónozás (feltételezhetően elpusztult) kiindulópontja abbahagyta, hiába egyeznek meg genetikailag. Nem fogja tudni, hogy hol tartjuk a távirányítót, és lehet, hogy újra be fog pisilni.

Az 1996-ban született Dolly bárányról mindenki hallott, hiszen ez volt az első klónozott emlős. Akkor ez a siker hatalmas felhördülést váltott ki nemcsak a laikusok, de a szakemberek körében is. Annak előtte ugyanis az volt az általános tudományos álláspont, hogy az emlősök klónozása a DNS-ben az élet során végbemenő változások miatt gyakorlatilag lehetetlen. De a lehetetlenek azért vannak, hogy egyszer valaki meghazudtolja őket. A genetikusok nőstény birka tőgyéből kiemeltek egy testi (tehát nem ivar)sejtet. A tőgy mint forrás inkább technikai szempontból volt kívánatos, más szövetek sejtjeiben ugyanúgy megtalálható a teljes genom. Ezután egy birkapetesejtből eltávolították annak magját, és a helyére illesztették a tőgysejtből kiemelt magot. Így kaptak egy minden génjét két kópiában tartalmazó (úgynevezett diploid) sejtet, amely első ránézésre megfelelt a spermium és a petesejt összeolvadásából létrejövő zigótának.

Ez így pofonegyszerűnek tűnik, de a valóságban olyan sok ponton elcsúszhat a dolog, hogy azt leírni lehetetlen. A legnagyobb kihívás, hogy rábírjuk a sejtmagban helyet foglaló DNS-t, hogy mindenféle módosulását levetkőzve visszaalakuljon primitív, differenciálatlan állapotába, így gyakorlatilag embrionális őssejtté váljon. Ez – enyhén szólva – nem mindig sikerül. Noha a technológia az elmúlt két évtizedben sokat fejlődött, nőtt a hatékonyság, de még így is a létrehozott embriók jelentős része félresiklik. Miközben Dollyt mutogatták a tévében, sok tucat halva vagy testi defektusokkal született ikertestvérét nem verték nagy dobra. A hatalmas biztonsági kockázatok csak újabb érveket szolgáltatnak (a kizáró erejű etikai irtózás mellett) arra, hogy az ember reprodukciós célú klónozásának nincs helye.

Így vagy úgy, a Dolly világra jötte utáni években egyre-másra hozták létre a klónozott emlősöket: van már ilyen macska, patkány, tehén, szarvas, ló, nyúl; egeret pedig magyar kutatók is előállítottak már. A biotechnológia irdatlan gyors fejlődése mára odáig vezetett, hogy a klónozás szinte laboratóriumi rutinműveletnek számít. Nem volt ez így az első klónozott kutya, Snuppy megszületésének idején, 2005-ben. Az afgán agár, amelyet egy golden retriever mostohaanya hordott ki, olyan kutatás eredményeképpen jött létre, amelyben 123-szor próbáltak klónozott sejteket szukák méhébe ültetni, de csak három kísérlet eredményezett kutyakölyköt, és csak Snuppy maradt életben. Nevét nem a Peanuts képregények Snoopy nevű kutyájáról kapta, hanem a Szöuli Nemzeti Egyetem (SNU) kiskutyája (puppy) kifejezés összevonása.

A kutya annak a Hvang Uszoknak a kreálmánya volt, akit egykoron a klónozás és az őssejtkutatás orákulumának tartottak, míg ki nem derült, hogy szinte minden felfedezése hazugság (mellesleg pedig az alatta dolgozó egyetemi hallgató lányokat arra kényszerítette, hogy petesejtet adományozzanak a kutatásaihoz). Így Snuppy autentikussága is megkérdőjeleződött, de aztán hosszas vizsgálódás után – mindenki meglepetésére – kiderült, hogy ő tényleg klón. Azóta már Snuppy apa lett, méghozzá egy másik klónozott kutya által született kölyke. Továbbra is Dél-Korea a kutyaklónozás legnagyobb központja, bár az utóbbi időben ezt a szerepet is igyekszik Kína átvenni. 2015-ben egy dél-koreai „klónozógyár” bejelentette, hogy hatszáz sikeresen lemásolt ebnél tartanak.

Persze hamar meglátták a laboratóriumok üzemeltetői (és az egymást taposó befektetők), hogy ebben nagy pénz lehet, és az eredményeknek nem kizárólag a tudományos hasznosulásuk számottevő. Kezdetben még százezer dollárt kértek egy kutya előállításáért, de aztán egyre több biotechnológiai cég szállt be a bizniszbe, így az árak is esni kezdtek. Ma már a texasi ViaGen Pets megszámítja jutányos ötvenezer dollárért (13 millió forintért) is egy állat létrehozását, illetve 1600 dollárért megőrzik a mintaként szolgáló DNS-t, hátha esetleg újra kell alkotni a kutyust, ha bármi történik vele. Arról nincs szó, hogy lehetőség van-e garanciális cserére.

A nagy kérdés persze az, hogy mennyire lesz hasonló a termék az alapanyaghoz. A testi jellemzők nagy valószínűséggel szinte azonosak lesznek (bár az amerikai National Public Radio riportja szerint ez sem mindig jön össze), hiszen azokat sokkal inkább a gének határozzák meg. De ez sem teljesen igaz, mert az úgynevezett mennyiségi jellegek (testmagasság, testsúly, izomtömeg) nagyban függenek az életmódtól, táplálkozástól. De ha nagyjából ugyanúgy tartjuk újrahasznosított kedvencünket, mint a korábbi inkarnációját, akkor számíthatunk rá, hogy nagyjából ugyanúgy fog kinézni nagykorában is.

Ám itt van a viselkedés kérdése. Nyilvánvaló, hogy a magatartásra is hatnak az örökletes faktorok, de legalább ennyire befolyásolják a környezeti hatások is. Mégpedig minél „fejlettebb” az élőlény (abban az értelemben, amelyben az embert tekintjük az élővilág csúcsának), annál kevesebb szerepet játszanak a gének, és annál fontosabbak a tanult dolgok. Ennek ellenére azt sem állíthatjuk, hogy a születendő új kutya és a mintául szolgáló eredeti viselkedése semmiben sem hasonlíthat egymáshoz.

– Az egyes viselkedésformáknál más és más a genetika és a környezet hozzájárulása, így vannak a magatartásnak olyan elemei, amelyek jobban örökölhetők, mások kevésbé – magyarázza Miklósi Ádám akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológia tanszékének vezetője. – Ha például egy erős temperamentumú kutyát klónozunk, akkor joggal várhatjuk, hogy a klón is erős temperamentumú lesz, hiszen e jelleg genetikai meghatározottsága viszonylag magas. Ellenben ha azt szeretnénk, hogy ugyanolyan okos legyen az utód, akkor ez nem feltétlenül fog megvalósulni, hiszen ebben kisebb szerepe van a genetikának, így lehet okosabb vagy kevésbé okos is.

Tehát ha azt várjuk a klónozástól, hogy visszakapjuk elpusztult kutyánk egyéniségét, memóriáját, szokásait, akkor nagyon nagyot csalódhatunk. Más pedig nem nagyon várható, így nehéz érveket fölhozni ezen kisebb lakás árába kerülő hóbort mellett. Persze magyar lakásról van szó, ahonnan nincs malibui kilátás a tengerre.