Az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) által felkért tudósok a kozmikus vándor által közvetített adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a berendezés már a helioszférán kívül jár, az ügynökség más kutatói szerint azonban ezt még nem lehet egyértelműen megállapítani.
Bill Webber, az Új-mexikói Egyetem professzora – aki a NASA által megbízott tudóscsapatot vezette – az űrszonda környezetében bekövetkezett változások alapján jelentette ki szerdán, hogy az 1977-ben felbocsátott tudományos berendezés első ember által készített objektumként átlépte a Naprendszer határát, és új, eddig ismeretlen köztes térségbe érkezett a „külső” világűr felé vezető útján. A következtetést azoknak az adatoknak az elemzéséből vonták le, amelyeket a Földtől 18 milliárd kilométerre száguldó eszköz küldött tavaly augusztusban.
Az űrszonda műszerei egyfelől regisztrálják a töltött részecskék számát, amelyek a Naprendszer kozmikus szomszédságában szupernóvaként ellobbant csillagokból származnak, másfelől rögzítik a helioszférán belül a Nap által generált töltött részecskék mennyiségét is, amely ugyancsak fontos paraméter.
A tudósoknak a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelent tanulmánya szerint az utóbbi adat azt jelzi, hogy az űrszonda környezetében a Naprendszeren belüli részecskék száma a korábban észlelt szintnek az egy százalékára csökkent, miközben a csillagközi forrásokból származó sugárzás szintje hirtelen megugrott, csaknem a kétszeresére növekedett. „A Voyager–1 a helioszféra ismert határán kívül van. [ ] Minden, amit mérünk, különbözik az eddigiektől, és roppant izgalmas” – jelentette ki Webber.
A professzor megítélése szerint az a sáv, amelyben jelenleg az űrszonda halad, a Naprendszer és a csillagközi tér közé esik: ő helioszirtnek nevezte el a szóban forgó kozmikus régiót. Ed Stone, a Voyager-projekt vezető tudósa azonban ugyancsak szerdai, a BBC News által ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy további bizonyítékokra van szükség annak egyértelmű kinyilvánításához, hogy az űrszonda már elhagyta a Naprendszert.
„A Voyager-csapatban az a konszenzus alakult ki, hogy a berendezés egyelőre még nem érte el a csillagközi teret” – szögezte le. A Voyager–1-et és ikertestvérét, a Voyager–2-t 1977-ben indították útnak a Naprendszer külső bolygóinak – a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak – a megfigyelésére. Eredeti küldetésüket 1989-ben befejezték, de azóta is száguldanak tovább.
A NASA szakemberei tavaly decemberben jelezték először, hogy véleményük szerint a Voyager–1 már a Naprendszer és a külső kozmosz mágneses terének találkozási sávjában, az erővonalakat összekapcsoló „mágneses sztrádán” halad. A Voyager–2 más útvonalat követ a csillagközi térbe, és mintegy 15 milliárd kilométerre lehet jelenleg a Földtől. A Voyager–1 viszont már olyan messze jár, hogy 123-szor megtehette volna a Föld és a Nap közötti távolságot.
A helioszféra a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagy sebességű gázáram, a napszél tölt ki, ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg. Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől.
