A láthatatlan fekete lyukakról annyit tudni lehet, hogy a legtöbb csillagrendszer közepén megtalálhatók. Tömegük több millió- vagy akár milliárdszorosa lehet a Napénak, és olyan hatalmas gravitációs erővel bírnak, hogy még a fény sem tud kiszabadulni ölelésükből.
Azt is gyanították róluk, hogy egyre gyorsabban örvénylenek, és tömegben is gyarapodnak, miközben felfalnak mindent, ami az útjukba kerül: por- és gázképződményeket, csillagokat és a világűrt kitöltő anyagot. Megbízható becslések azonban eddig nem álltak rendelkezésre arról, hogy milyen gyorsan örvénylenek.
Csillagászok nemzetközi csapata az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közelmúltban felbocsátott NuStar teleszkópját és az Európai Űrügynökség XMM-Newton nevű berendezését vette igénybe, hogy megfigyelje a szomszédos, NGC 1365 katalógusjelzésű galaxis porból és gázból álló szívében „megbúvó” fekete lyukat.
A számításokat az égitest körzetében észlelhető, nagy energiájú röntgensugarak segítségével végezték el. Azért esett a választás erre a fekete lyukra, mert csillagászati mércével viszonylag közel, 60 millió fényévre van a Földtől.
A kalkulációk alapján a vizsgált égitest csaknem fénysebességgel örvénylik. (A fény másodpercenként 299 792 458 métert tesz meg, ami óránként 1 079 252 827,2 kilométernek felel meg.)
A Nature című tudományos magazin csütörtöki számában megjelent tanulmányhoz fűzött szerkesztőségi cikkében Christopher Reynolds, a Marylandi Egyetem csillagásza hangsúlyozta, hogy ez az első alkalom, amikor vitathatatlan pontossággal megállapították egy szupermasszív fekete lyuk örvénylési sebességét. Az eljárás azért fontos, mert a kapott forgási adatokból következtetni tudnak az égitestek kialakulására és növekedésére.
Adódik a kérdés, vajon milyen gyorsan örvénylik a Földnek is otthont adó Tejútrendszer közepén található fekete lyuk. Guido Risalti, az olaszországi Arcetri Asztrofizikai Obszervatórium munkatársa, a nemzetközi csillagászcsapat tagja szerint a válasz meglehetősen nehéz, ugyanis a „csillagrendszerünkben elhelyezkedő fekete lyuk kevésbé aktív, mint a megfigyelt égitest, és alkalmi kitörésektől eltekintve alig bocsát ki sugarakat, amelyek alapján megmérhetnénk az örvénylési sebességét”.
