Az élet alapfeltételére bukkantak egy exobolygón

A jelek szerint fennáll a lehetősége, hogy a távoli planétákon valóban volt élet.

tt
2013. 10. 11. 17:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A távoli naprendszerhez tartozó kisbolygó már szétesett az űrben – jelentette be az amerikai Science című tudományos folyóiratban a víz nyomai felfedező Jay Fahiri, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

Fahiri elmondta: eredményeik azt mutatják, hogy a hajdani kisbolygó távoli naprendszerében mindenképpen fennáll annak a lehetősége, hogy lakható planéták létezhettek valaha. Élet nyomait azonban nem fedezték fel. Messzi gázbolygók légkörében már észrevettek vízre utaló nyomokat, ám a létfontosságú vegyületnek ez az első jele egy másik galaxis lakható bolygója esetében – hangsúlyozták a kutatók.

A csillagászoknak a Hubble űrteleszkóp segítségével került a látóterébe a Földtől mintegy 150 fényévnyire – egy fény év 9460 milliárd kilométer – elhelyezkedő Stern GD 61 nevű csillag, amely valaha nagyobb volt a Napnál, ám életciklusa végére ért, és úgynevezett fehér törpévé zsugorodott össze. Ez a végzet vár a Napra is körülbelül hatmilliárd év múlva.

A fehér törpe óriási nehézségi ereje összeroppantott egy kisbolygót, amelynek darabjai a csillagra zuhantak, és ott kimutathatók – olvasható a tanulmányban. A fehér törpe légkörében a csillagászok váratlanul sok oxigénre bukkantak, ez pedig vagy szénből, vagy vízből származik. Mivel a csillagon egyáltalán nincs szén, ez azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű víz lehetett jelen – hangoztatta Boris Gänsicke, a tanulmány egyik szerzője, a Warwicki Egyetem kutatója.

A megfigyelt töredékek igen valószínű, hogy egy legalább 90 kilométer átmérőjű, ám feltehetően ennél sokkal nagyobb kisbolygóból származnak. A kutatók a kőzetösszetevők alapján 26 százalékra becsülik a szétesett égitest víztartalmát. Összehasonlításul: a földi kőzeteké mindössze 0,02 százalék.

A tudósok szerint a víz nyomának felfedezése azt jelenti, hogy a GD61 nevű galaxisban léteztek, és talán még mindig léteznek egy lakható bolygó építőelemei.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.