Életében két ösztön vezérelte: a félelem legyőzése és mérhetetlen kíváncsiságának kielégítése. Az úttörők között indult az űrbe és jutott le az óceán mélyére. „A félelem legyőzése az élet legnagyobb örömei közé tartozik és sok különböző helyen meg lehet tenni” – fogalmazott egy alkalommal.
Carpentert szeptemberben szélütés érte, ennek szövődményei vezettek a halálához. Egy denveri hospice házban hunyt el – közölte a felesége, Patty Barrett.
Carpenter John Glennt követte második amerikai űrhajósként a Föld körüli pályán, és ő küldte Glenn-nek a híres búcsúüzenetet: „Szerencsés utat, John Glenn!” Mindketten a NASA hatvanas évekbeli híres Mercury 7 asztronautacsapatának tagjai voltak, Carpenter halálával Glenn maradt a csoport egyetlen még élő tagja.
Az orbitális pályáról való visszatérésekor Carpenter közel ötszáz kilométerrel távolabb landolt a kitűzött céltól, és a tévé képernyői előtt az eseményeket élőben figyelve egy egész ország aggódott érte. Ezt követően NASA-beli főnökei félreállították, így új helyet keresett a felfedezésre: az óceán mélyét.
Ő volt az egyetlen ember, aki az űrt és a tenger mélyét is kutatta, ahogy John F. Kennedy elnök fogalmazott: a „régi óceán” és az „új óceán” – az űr – felfedezőjeként.
Charles Bolden, a NASA illetékese csütörtökön méltatásában hangsúlyozta, hogy Carpenter az űrprogramban való részvételével milyen sokat tett az amerikai nemzetért. „Hiányozni fog a szenvedélye, a tehetsége és életre szóló felfedezői elhivatottsága” – mondta.
Az élet kaland volt Carpenter számára, és úgy gondolta, másoknak is így kellene felfognia: „Minden gyereknek meg kell keresnie a saját rendeltetését. Csak annyit mondhatok, hogy nagyszerűen éreztem magam, miközben a sajátomat kutattam.”
1962. május 24-én kerülte meg a Földet háromszor egymás után az Aurora 7 fedélzetén. Összesen négy órát, 39 percet és 32 másodpercet töltött az űrben a súlytalanság állapotában. 49 évvel később úgy emlékezett vissza, hogy amikor kinézett a koromfekete égre, és látta, hogy a gép magasságmérője 27 ezer métert mutat, majd egyre feljebb emelkedik, átfutott a fején a gondolat: „Mit csinálok?” De mint hozzáfűzte, semmihez sem hasonlítható élmény volt: „az anyaföld látványa és a súlytalanság az érzékelés függőséget okozó kombinációja”.`