Szétesőben az ISON-üstökös magja?

Az ISON-üstökös magjának darabolódására utaló jeleneket figyeltek meg német csillagászok.

A németországi Max Planck Naprendszerkutató Intézet Hermann Böhnhardt által vezetett kutatócsoportja az ISON-üstökös magjának darabolódása következtében kialakult, az üstökösmagok szétesésével jellegzetesen együtt járó kómaalakzatokat figyelt meg  november 14-e és 16-a között. Egy nappal korábban, november 13-án még semmi különös nem látszott. A CCD megfigyeléseket a bajor Alpokban lévő Wendelstein 1838 méteres csúcsára épített obszervatórium 40 cm-es teleszkópjával készítették. A kómában látható alakzatokat egy már jól bevált speciális képkiemelő eljárással tanulmányozták.

A mag szétesésekor a kómában jellegzetes ívdarabok és szárnyakra emlékeztető alakzatok figyelhetők meg, amelyek alapján a kutatók két vagy több magtöredék jelenlétére következtetnek. Az alakzatok két nap alatt 4500 km-ről 13 500 km-esre növekedtek, terjedtek szét a kómában. A magról leszakadt daraboknak nyilván köze van az ISON hirtelen kifényesedéséhez, de nem tudjuk, hogy ez előjele vagy velejárója volt-e a jelenségnek. A fényességkitörések egy része ugyanis utalhat az üstökösmag szétesésére, ám ez nem minden esetben következik be.

Meg kell jegyeznünk, hogy a mag darabolódása, szétesése a fenti két esetben nem rombolta szét teljesen az üstökösöket, mindkettő még hónapokon át fényes, könnyen elérhető objektum maradt. A mag darabolódása és teljes felbomlása tehát két különböző jelenség. Az ISON-üstökös magjának darabolódása még segíthet is abban, hogy a Földről látványos üstököst figyelhessünk meg, ugyanis sok friss por és gázanyag szabadulhat ki napközelben, mivel friss jeges-poros üstökösanyag kerül elő, amiből látványos gáz- és porcsóva alakulhat ki.

Az ISON magjának vélelmezhető szétesése a Naptól még távol, a Merkúr és a Vénusz pályája között történt, vagyis nem a Nap ár-apály hatása okozta. Eddig nem sokat tudunk az üstökösmagok spontán szétesésének fizikai okairól, részleteiről, csak az ár-apály erők hatására történő szétesések nyilvánvaló oka ismert. Ekkor az üstökös egy nagy bolygót vagy a Napot közelíti meg túlságosan. A tapasztalatok szerint az üstökösök magja pályájuk bármely pontján, akár igen nagy naptávolságban is széteshet.