Vízgejzírek lövellnek az Europán

Időszakos vízgejzíreket és agyagásványokat is sikerült azonosítani a Jupiter Europa nevű holdján.

Az Europa hold a Földön kívüli élet egyik régóta gyanított helyszíne. Bár a tényleges élet felfedezésétől még messze vagyunk, két újabb fontos körülményt sikerült megfigyelni. Gejzíreket, a jégpáncél repedéseiből kilövellő vízpárát (vagy inkább mínusz 40 Celsius-fokos jégkristályokat) már korábban is kerestek a hold körül a Hubble űrtávcsővel, de az 1999-es mérések még nem mutattak ilyesmit.

Azért is furcsa a kilövellések hiánya, mert a Szaturnusz kisebb és hidegebb Enceladus holdjánál gyönyörűen látszanak ezek a struktúrák. A 2012-ben megismételt megfigyelésekből aztán mégis sikerült hidrogént és oxigént kimutatni. A Hubble ultraibolya tartományban készült felvételei alapján a gejzírek 200 kilométer magasságig lövellnek, vagyis majd kétszer olyan magasra, mint a szomszédos Io kénvulkánjai. A számítások alapján másodpercenként 7000 kilogramm víz szabadul ki, vagyis sokkal több, mint az Enceladusnál, ami ugyanennyi idő alatt csak 200 kilogrammot veszít.

A gejzírek pontos eredete az élet feltételeinek, de akár a jeleinek megfigyelésére is módot adhat. Ha a kilövellt víz a jégpáncél alatti, globális óceánból származik, a jövőben a jégen való, küzdelmes átfúrás nélkül is vizsgálható lesz annak kémiai összetétele, elég lesz magán a gejzíren átrepülnie egy űrszondának. Persze az is elképzelhető, hogy a felszínhez közelebbről, a jégpáncél olvadt zsebeiből, vagy az egymáshoz dörzsölődő jégrétegekből származik a távozó vízjég. A helyszíni elemzés azonban még várat magára: a Jupiter felé tartó, amerikai Juno űrszonda a holdakat nem fogja közelről vizsgálni. Legközelebb az európai JUICE űrszondának lehet némi esélye, amikor 2031-ben kétszer is elrepül majd a hold mellett.

A megfigyeléseket azonban egyelőre érdemes némi fenntartással kezelni. A Hubble 2012-ben kétszer is az Europa felé fordult, de csak egyetlenegyszer detektálta a gejzíreket. 1999-ben és az első 2012-es mérés idején a hold a pályája Jupiterhez közeli szakaszán járt, míg az utolsó megfigyelés idején távol volt az óriásbolygótól. A gejzírek csak átmeneti jelenségnek tűnnek, lehetséges például, hogy csak az Europa pályájának távoli pontján indulnak be, amikor a jég repedéseit a Jupiter ár-apály ereje szétnyitja. Mindenképp további megfigyelések lesznek szükségesek a jelenség egyértelmű azonosításához.

A gejzírek mellett egy másik bejelentés is történt: agyagszerű ásványokat is találtak a hold egy pontján. A felfedezés érdekessége, hogy a Galileo űrszonda 1998-ban készült mérései segítségével történt. A Galileo közeli infravörös tartományban készült felvételei eredetileg igen zajosak voltak, így csak hosszas utófeldolgozás után sikerült kinyerni az információkat. Az agyagásványokat is alkotó filoszilikátok jeleit egy 30 kilométeres becsapódási kráter körül azonosították. A széles ív alapján a kutatók arra következtetnek, hogy az ásványok a becsapódó égitest maradványaiból származnak. Ha az égitest 45 foknál laposabb szögben érkezett, akkor az ütközés nem párologtatta el, vagy vitte a felszín alá a teljes tömegét, hanem az anyagának egy része a jég tetején szóródott szét.

De nem is a szilikátok jelenléte önmagában a szenzáció, hanem a következtetés arról, hogy még mit hozhatott magával a becsapódó égitest. A kisbolygókban, üstökösökben ugyanis szerves molekulák is utaznak. A mostani felfedezés megerősíti azt a feltételezést, hogy az Europa óceánjait ugyanúgy gazdagíthatták a becsapódások szerves vegyületekkel, ahogy tették azt a Földdel is. A szerves vegyületek aztán a jég körforgásával bejuthattak a jég alatti óceánba, és akár az élet megjelenését is előmozdíthatták.

Ezekkel az új felfedezésekkel ismét bebizonyosodott, hogy az Europa a Földön kívüli élet egyik kedvező helyszíne lehet. A gejzírek léte a mélység kutatását is jelentősen elősegítheti. Már csak arra lenne szükség, hogy egy űrszonda végre közelről is megvizsgálhassa.