Lehet, hogy megvan az első exohold

Egy magányos gázbolygót és holdját sikerült megfigyelni, ám biztosak talán sosem lehetünk benne.

Az ismert exobolygók száma egyre csak növekszik. Legalább ezer, de ha a Kepler bolygójelöltjeit is idevesszük, akkor már négyezernyi égitestet ismerünk a saját Naprendszerünkön kívül. A nagy számok ellenére az első exohold – exobolygó körül keringő kísérő – felfedezése még mindig várat magára. A holdakat észrevenni persze még nagyobb kihívás, mint a távoli csillagok körüli bolygókat. Most azonban, úgy tűnik, talán sikerült az elsőt megtalálni, és egyáltalán nem hasonlít az általunk ismertekre.

A csel a dologban az, hogy a megfigyelés mikrolencsézésen alapul, egy távoli csillag fényének elhajlásán egy útba eső égitest gravitációjának hatására. Ahogy a lencséző objektum lassan elhalad a háttércsillag előtt, pár órán vagy napon keresztül fókuszálja annak fényét a Föld felé. A kifényesedés és elhalványodás menete tudósít arról, hogy milyen égitest vagy égitestek okozták a lencsézést. Azonban ahogy a Föld, a lencséző objektum és a háttércsillag kimozdul az együttállásból, többé nem lehet megfigyelni, sem a jelenséget, sem az esetleges bolygókat, melyek okozhatták. Minden azon múlik tehát, mennyire alaposan sikerült a lencsézést végigmérni.

2011. június 26-án az új-zélandi MOA-II távcső (Microlensing Observations in Astrophysics program) detektált egy gyanúsan fényesedő csillagot, amelyet hamarosan más obszervatóriumokból is követni kezdtek. A MOA-2011-BLG-262 névre hallgató jelenség néhány óra alatt lezajlott, szinte véget is ért, mire Chiléből is megfigyelhetővé vált. A mérési adatokra illesztett modellek aztán igen érdekes eredményt adtak. A lencsézést egy három-négy Jupiter-tömegű gázbolygó okozhatta, ami körül egy fél Föld-tömegű, távoli hold kering. A tőlünk körülbelül 500 parszekre található bolygó-hold páros a jelek szerint nem köthető egyetlen környező csillaghoz sem. Azonban szinte ugyanilyen jól illeszkedik az adatokra egy alternatív modell is, amely egy távolabbi, 720 parszekre lévő, aprócska csillagot és egy körülötte keringő, Neptunusznak megfelelő tömegű exobolygót tartalmaz. Sajnos a megfigyelések szinte semmi különbséget nem tesznek a két lehetőség között, többet pedig a közeljövőben nem fogunk megtudni a rendszerről. A mikrolencsézés kétségkívül a csillagászat egyik komoly frusztrációt kiváltani képes megfigyelési módja.

Akárhogy is, most már legalább feltételes megfigyelés áll rendelkezésre egy exobolygó-exohold rendszerről. A hold – ha valóban hold – szokatlanul messze, 20 millió km-re kering a bolygójától, ötvenszer messzebb, mint tőlünk a mi Holdunk. A Naprendszerben ilyen távolságban már csak apró, utólag befogott holdacskákat találni. A távolság azonban a legkevesebb. A páros a jelek szerint nem kötődik egyetlen csillaghoz sem. Magányos bolygókból sok lehet a galaxisban, és már többet azonosítottak is, de ez lehet az első olyan kettős égitest, ahol egyik társ sem csillagszerű. A létezésük egy sor kérdést vet fel: kialakulhatnak-e ilyen apró, a barna törpéknél is kisebb égitestek a csillagokéhoz hasonló úton? Ha egy bolygórendszerből dobódik ki egy bolygó, képes lehet-e megtartani egy holdját? Vagy kidobódhat-e úgy több égitest, hogy aztán egymás körül kezdjenek keringeni? Vagy mégis egy távoli, hagyományos, csillag-bolygó párral van dolgunk?

A kutatást vezető David Bennett (University of Notre Dame, USA) és munkatársai mindenesetre igyekeznek hűteni a kedélyeket: „Egy láthatólag szabadon lebegő bolygó egy fél Föld-tömegnyi holddal egy eddig ismeretlen, új osztályt képviselne” – írják. „Egy ilyen új felfedezéshez erős bizonyítékok szükségesek, ezért a fenti eseményre a kis tömegű csillag vagy barna törpe körül keringő, Neptunuszhoz hasonló tömegű bolygó alkotta modellt tartjuk elfogadhatóbbnak.”