A megfigyelést az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2012-ben felbocsátott NuStar-űrtávcsöve segítségével végezte kutatók nemzetközi csoportja, a munkát Brian Grefenstette, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) munkatársa irányította.
A NuStar a Földtől 11 ezer fényévre lévő Cassiopeia egy szupernóvája kitörésének szívébe tett „időutazást”. Az általa észlelt hullámok valószínűleg a Cassiopeia egy csillagának 1671-es felrobbanásakor keletkeztek.
A csillag maradványairól számos teleszkóp készített már felvételt, ám a NuStar képei egyedülállóak – olvasható a kutatóknak a Nature tudományos folyóirat legújabb számában megjelent tanulmányában. A képeken látható, ahogy a csillag törmeléke a kitörés keltette hullámokban összeütközik a környező gázokkal és porral, s eközben felmelegszik.
A NuStar felvételei segítségével először készült nagy felbontású térkép a nagy energiájú röntgensugár-kibocsátásáról, amely a felrobbanó csillag belsejében keletkező anyagból származik – állapították meg a kutatók.
A sugárzást a titán–44 izotóp bocsátja ki, ez az izotóp a szupernóva-kitöréskor jön létre az összeomló csillag belsejében. Az adatok alapján kidolgozható a szupernóva-kitörések háromdimenziós modellje, és a tudomány közelebb juthat a szupernóvák titkainak megértéséhez – mondta Grefenstette.
A térkép megmutatta, hogy a titán–44 eloszlása nem egyenletes a szupernóva maradványaiban, egyes régiókban sűrűbb, máshol ritkább. Ez azt jelenti, hogy a kitörés nem volt szimmetrikus, vagyis gömb alakú, a csillag különböző területein eltérően zajlott le – magyarázta Matteo Perri és Simonetta Puccetti, a kutatásban részt vevő római Nemzeti Csillagászati Obszervatórium tudósai.
Grefenstette az eredmények jelentőségét így foglalta össze: egy csillag felrobbanásának mechanizmusát azért fontos megérteni, hogy kiderítsük, honnan jövünk, és megismerjük a bennünket körülvevő anyagok – a szén, a vas, a kalcium – eredetét.
