A Nagy Magellán-felhő jelenleg megfigyelhető fényes gázködeiben 10-20 millió éve indult be az intenzív csillagkeletkezés. A Tejútrendszer kísérőgalaxisában óriáscsillagok, hatalmas csillaghalmazok, és minduntalan felizzó új csillagokat termő gázfelhők ragyogása vonja magára a megfigyelő csillagászok figyelmét. A legaktívabb régió, a 30 Doradus párját ritkító jelenség, a Lokális Csoport, azaz a Tejútrendszer-M31-M33 rendszerének legfényesebb HII zónája, a Földhöz legközelebb eső extragalaktikus csillagkeletkezési régió.
A 30 Doradus, ahol a Dorado latin kifejezés – magyarul Aranyhal – a csillagkép nevét jelöli, Tarantula-ködként is ismeretes. A „tarantula”, vagyis a pók a ködösség távcsőben megpillantható csápos-póklábas alakjára utal. A kivételesen fényes gázfelhőt a benne elhelyezkedő óriási csillagtársulás, az NGC 2070 jelű OB asszociáció csillagainak ionizáló sugárzása kelti életre. A nagy kiterjedésű csoportosulást a csillagászok SSC-nek, azaz szuper csillaghalmaznak (super star cluster) nevezték el, és nem ok nélkül.
Sehol máshol a Lokális Csoportban nincs még egy ilyen extrém sűrűségű társulás, mint az NGC 2070. Benne 100-1000 fiatal, forró, O színképtípusú csillagóriás „lakik”; és a körülöttük lévő halványabb tagok együttesen 100 ezer–1 millió naptömeget tesznek ki. A gigászi OB asszociáció, és a körülötte terjengő Tarantula ködösségének középpontjában pedig az R136 jelű csillaghalmaz bújik meg.
A felvétel 2013 márciusában készült távészleléssel, 510/2280 Dall-Kirkham távcsővel, az ausztráliai Siding Spring Obszervatóriumból.
