A vörös bolygó meghódítása lassan akkora őrületet vált ki az űrkutatással foglalkozó szakértők és rajongók körében, mint amit anno a 60-as években az űrutazás vagy a holdra szállás. Az űrhajózás világnapja alkalmából ezt a hihetetlen anyagi ráfordítást igénylő és az emberiség számára talán a túlélést jelentő kolonizáció előtörténetét mutatjuk be.
A Mars iránti érdeklődés nem a napokban kezdődött, az oroszok már a 60-as években szondák egész garmadáját küldték a bolygó felé, de sikeresen landolnia egyiknek sem sikerült, aztán 1975-ben a Viking–1 nevű amerikai űrszonda leszállt a sziklás talajra, majd megkezdte 2307 napig (!!!) tartó küldetését, amely során képeket, adatokat, az élet jeleit kutatta a felszínen. A landolása első napján már fényképet küldött a föld felé, amit most megosztunk kedves olvasóinkkal.
Szépen lassan, szisztematikusan térképezi fel az emberiség a Marsot, mely tulajdonságai alapján naprendszerünkben a leginkább alkalmas lehet az életre, ugyanis forgási ideje 24,6 óra, a felszíni átlaghőmérséklet –63 Celsius-fok, a gravitációja pedig 0,376 g, ami azt jelenti, hogy egy 100 kilogrammot nyomó ember a Marson úgy érzi magát, mintha csak 37,6 kilós lenne. Tulajdonképpen remek ötlet, hogy „apróbb átalakításokkal” ugyan, de lakható égitestet keresünk, ugyanis ha a jól megszokott ütemben folytatjuk parazita életmódunkat (túlnépesedés, természeti kincsek elpazarlása, környezetszennyezés stb.), akkor – egyes víziók szerint – 2100 környékén már csak azok lesznek életben anyaföldünkön, akik elég pénzzel és hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy védőburkok által védett hipermodern városokba költözzenek.
A Viking–1 sikere utáni évtizedekben több kudarcot is el kellett könyvelniük a Mars-kutatóknak, számtalan szonda megsemmisült, aztán 1997. július 4-én a Mars Pathfinder leszállt az Ares Vallis északi végénél, majd következik a Mars Odyssey, és a Mars Exploration Rover. 2004-ben érkezett meg a Marshoz az első európai és az első japán Mars-szonda, a Mars Express illetve a Nozomi (Planet-B).
