Még 1975-ben publikálta Kip Thorne (Caltech) és Anna Zytkow (Cambridge-i Egyetem, Anglia) azt az elméleti munkát, amelyben leírták, hogy mi történhet egy neutroncsillagot elnyelő vörös szuperóriás csillaggal. A kompakt égitest érkezhet egy közeli szupernóva-robbanásból (ha például egy kettős rendszert vizsgálunk, amiben a vörös szuperóriás társa előbb robban fel), de gömbhalmazok magjában is előfordulhatnak szoros csillagközelítések.
Az elnyelés során a neutroncsillag „megzavarja” a vörös szuperóriás energiatermelését, miközben olyan fúziós reakciók is beindulnak ideiglenesen, melyek különben nem válnának aktívvá. Thorne és Zytkow, majd mások számításai alapján egy ilyen egzotikus égitestet (a szakirodalomban elterjedt elnevezése: Thorne–Zytkow-objektum, röviden TZO) különleges kémiai összetétel jellemez, például a nehéz elemek közül a rubídium és molibdén, illetve a könnyű elemek közül a lítium feldúsulása.
Emily Levesque (Coloradói Egyetem) és munkatársai részletes spektroszkópiai felmérést végeztek a Tejútrendszerben és két kísérőgalaxisában, a Magellán-felhőkben található vörös szuperóriásokról. Munkájuk célja a részletes kémiai összetétel meghatározása volt több tucat csillagra. Ezek az égitestek önmagukban is fontosak, hiszen anyagalaxisuk legfényesebb csillagai, s fiatal koruknak köszönhetően a csillagkeletkezési régiók nyomjelzői, nagy tömegükből adódóan pedig maguk is szupernóvákként fognak a csillagászati értelemben vett közeljövőben felrobbanni.
A vizsgált minta egyetlen csillaga esetében feltűnt néhány furcsa színképvonal a kutatóknak, s ezek után különösen gondos modellezést végeztek a pontos összetétel ellenőrzésére. A Kis Magellán-felhő HV 2112 jelzésű csillaga pontosan azt a furcsa feldúsulást mutatja bizonyos könnyű és nehéz elemekben, mint azt a TZO-k esetében jósolják az elméletek, így a kutatók arra következtettek, hogy az egyébként nagy amplitúdójú változócsillagként már korábban is katalogizált objektum a jelenleg ismert legbiztosabb TZO-jelölt. A színképből kimutattak további furcsaságokat is, amelyek az elméletek finomítását igénylik, így a történet még egyáltalán nem ért véget.
Az egyszeri olvasó pedig rácsodálkozhat a természet szépségeinek végtelenségére
