Vizsgálataikról a Nature-ben jelent meg tanulmány. A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső ellobbanása, amelynek során a haldokló égitest fényessége hosszú időn át, néhány hónapon keresztül egy átlagos galaxiséval vetekszik. Egy-egy galaxis életében a szupernóva-robbanás átlagosan 100 évente fordul elő.
Hosszú évtizedek óta tartják magukat azok a nézetek, miszerint a szupernóvák negyede, az Ia típusúak a csillagfejlődés végstádiumába érkezett fehér törpék halálával függnek össze. A fehér törpék eredetileg a Napnál valamivel nagyobb tömegű csillagok voltak, amelyek életük végső stádiumában összezsugorodtak. E halott csillagok oly tömörek, hogy egy teáskanálnyi anyaguk súlya elérheti az 5 tonnát – olvasható a Space.com hírei között.
A feltételezések szerint a fehér törpéknek általában van egy társcsillaga. Az idők folyamán hatalmas gravitációs erejének köszönhetően a fehér törpe fokozatosan elorozza partnere anyagát, mindaddig, míg a falánk égitest a „túlsúly” miatt instabillá válik, elindulnak a termonukleáris reakciók és felrobban. Mindeddig azonban a csillagászok nem rendelkeztek közvetlen bizonyítékokkal az elmélet alátámasztására.
A korábban megfigyelt szupernóvák túl távol voltak ahhoz, hogy a tudósok részleteiben vizsgálhassák a folyamatot. Nem így az SN 2014J katalógusjelű, amely ez év januárjában robbant fel „mindössze” 11,4 millió fényévnyire, a Szivar galaxisban (Messier 82). A kutatóknak ezúttal lehetősége volt, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) INTEGRAL műholdja segítségével megfigyeljék a szupernóva-robbanás gammasugárzását.
A vizsgálatok kimutatták a nikkel 56-os tömegszámú (Ni56) izotópját, amely nagy mennyiségben keletkezik az Ia típusú szupernóvákban. „Az SN 2014J katalógusjelű objektum annyi Ni56-ot tartalmazott, amely kétszázezerszer nagyobb a Föld tömegénél. Vizsgálataink egyértelműen bizonyították az Ia típusú szupernóvákkal kapcsolatos koncepciók helyességét” – hangsúlyozta a tanulmány vezető szerzője, Eugene Churazov, a Max Planck Asztrofizikai Intézet kutatója.
