Újabb fontos állomásán a Curiosity

A kutatórobot elérte a Sharp-hegyet a Marson.

tt
2014. 09. 12. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NASA tudósai szerint a fölfelé haladó hatkerekű marsi robot jövő héten el is kezdheti a mintavételt a hegyoldal Pahrump Hills elnevezésű szikláinál. Korábban azt tervezték, hogy a hegy lábának egy távolabbi pontján, Murray Buttesnél kezdi meg a kapaszkodást, de sérült kerekei miatt a kíméletesebb terepet választották számára.

Egy tudóscsoport korábban bírálta a Curiosityt irányító szakembereket, mert szerintük a kutatórobot túl sokat halad és kevés időt szentel a mintagyűjtésnek. Csütörtökön John Grotzinger, a Curiosity programjának egyik tudósa azt ígérte: most, hogy a kutatórobot elérte célját, a Sharp-hegyet, „sokkal több fúrást” fog végezni. Földi számítás szerint augusztus 6-án volt két éve, hogy a Curiosity megkezdte munkáját a Marson. Az eredeti tervek szerint a második „születésnappal” a 2,5 milliárd dollárba kerülő misszió véget is ért volna, de a nagy sikerre való tekintettel a Curiosity útjának meghosszabbítása mellett döntöttek. A marsjáró kutatócsapata azt sem tartja kizártnak, hogy a misszió egy évtizedig is tarthat.

Az elmúlt két évben a kutatórobot nyolc kilométert tett meg a Marson, közben kőzetmintákat vett, több száz gigabájtnyi adatot és tízezernyi fotót küldött a Földre és célját is teljesítette: bizonyítékot szerzett arra, hogy a Marson lehetséges a mikrobiális élet. A Curiosity június végén indult a Sharp-hegyhez, célját a kitűzöttnél hamarabb elérte, mert eredetileg tervezett útját kicsit lerövidítették.

A Curiosity mellett elődje, a már tíz éve a Marsot kutató Opportunity járja a vörös bolygót, és néhány űrszonda is kering körülötte. A NASA tavaly novemberben újabb szondát küldött fel: a Maven szeptemberben érkezik meg, hogy a légkört vizsgálja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.