A szupernóva egy a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása. Az asztronómusok becslése szerint másodpercenként robban fel egy-egy csillag valahol a világegyetemben, bár a szupernóva-képződés mechanizmusát mindmáig nem sikerült pontosan megismerni – olvasható a PhysOrg hírei között.
A 11 millió fényévnyire lévő SN 1993J katalógusjelű szupernóvát a Nagy Medve-csillagképben, a Messier–81 galaxisban fedezték fel 1993. március 28-án. Ez volt a 20. században felfedezett szupernóvák között a második legfényesebb. Az SN 1993J a ritka, IIb típusú szupernóvákhoz tartozik, amelyek lényegesen kevesebb hidrogént tartalmaznak, mint az „átlagos” szupernóvák. Az elmúlt 21 évben az asztrofizikusok a társcsillag után kutattak, mivel feltételezték, hogy SN 1993J egy bináris rendszer tagja volt, az általánosan elfogadott elméletek szerint pedig az ilyen párosok esetében a két csillag kölcsönhatása okozza a szupernóva-robbanást.
A Hawaii-szigeteken, a Mauna Kea-csúcson működő Keck Obszervatóriumban végzett vizsgálatok azt sugallták, hogy a feltételezett társcsillag erős ibolyántúli sugárzást bocsát ki. Mivel azonban a szupernóva környezete „túlzsúfolt” volt, a kutatók nem lehettek biztosak abban, hogy valóban a keresett csillag sugárzását mérik-e. Végül a Hubble-űrteleszkóp UV tartományban készített felvételei segítségével sikerült felfedezni a rejtőzködő társcsillagot. „A legfőbb nehézséget az okozta, hogy nehéz volt megfigyelni a szupernóvához képest halovány társcsillagot” – mutatott rá a tanulmány vezető szerzője, Ori Fox, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) asztronómusa.
Alex Filippenko, az egyetem professzora a kozmikus „bűnügy” forgatókönyvét ismertetve rámutatott, hogy a társcsillag elszipkázta a hidrogén java részét, ami a főcsillag robbanásához vezetett. „Olyan ez, mint egy bűnügyi nyomozás, amikor a nyomok, bizonyítékok hosszadalmas, aprólékos elemzésével sikerül azonosítani a rablót” – hangsúlyozta Filippenko. A kutatócsoport reményei szerint további vizsgálatok segítenek jobban megérteni a kettős rendszerek társcsillagainak tulajdonságait, valamint azt, hogy miként alakulnak ki a szupernóvák különböző típusai. Az amerikai kutatók felfedezésüket az Astrophysical Journal folyóiratban ismertetik.
