Az anyag nem tölti ki egyenletesen a világegyetemben a teret, hanem „csatornákba” és „szálakba” rendeződik. A sok százmillió fényévnyi területet felölelő kozmikus „pókháló” gerincét a sötét anyag adja, és rengeteg benne az ősrobbanás után keletkezett hidrogén is, a Tejútrendszerünkhöz hasonló galaxisok pedig e roppant szerkezetbe „ágyazódtak be” – olvasható a Max Planck Csillagászati Intézet honlapján.
A német és amerikai kutatók Khee-Gan Lee, a Max Planck Csillagászati Intézet asztronómusának irányításával egy új, az orvostudományban használt komputeres tomográfiához (CT) hasonló eljárást alkalmaztak. Míg a CT-nél a röntgensugár rétegről rétegre tapogatja le a páciens szervezetét a háromdimenziós képek megalkotásához, a német és amerikai kutatók által kidolgozott módszernél a világegyetem különböző pontjain szétszórt távoli, 10,8 milliárd fényévnyire lévő „háttér-galaxisoknak” a kozmikus „pókhálón” áthatoló fényét alkalmazták.
A csillagászok a világ egyik legnagyobb földi telepítésű teleszkópjával, a Hawaii-szigetek Mauna Kea vulkánjának tetején, 4000 méteres magasságban működő, 10 méter átmérőjű Keck-1 segítségével végezték a megfigyeléseket. Mindössze 4 óra alatt 24 távoli halovány galaxist figyeltek meg, amelyek fénye megvilágította a kozmikus pókháló szövedékét. A kutatások kulcseleme egy számítógépes algoritmus volt, amellyel sikerült kiszűrni a szükséges adatokat és megalkotni a világegyetem egy szegmensének háromdimenziós térképét.
A kutatás valóságos időutazásnak felel meg, hiszen segítségével a tudósok megismerhették, hogy milyen volt a világegyetem mindössze 3 milliárd évvel az ősrobbanás után, amikor a csillagvárosok épp csak növekedésnek indultak. A kutatócsoport egy még nagyobb kiterjedésű 3D-s térképet tervez elkészíteni, amelynek segítségével mélyebb betekintést nyerhetnek a kozmikus „pókháló” kialakulásába és működésébe. E bonyolult rendszeren keresztül áramlanak ugyanis a gázok a formálódó csillagvárosokba, biztosítva a galaxisok növekedéséhez szükséges alapanyagokat.
