Magyar csillagászok eredménye: a marsi üstökös a Herschel űrtávcső szemén át

Amatőr–profi együttműködés felsőfokon.

Molnár László
2014. 10. 24. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2013. januári felfedezése után nem sokkal, március 31-én a még működő Herschel űrtávcső is a Siding Spring-üstökös felé fordult – írja a Csillagászat.hu. Bár az üstökös ekkor még igen messze, 6,5 csillagászati egységre járt a Naptól, tehát a Jupiternél is távolabb volt, sietni kellett. A Herschelnek csak hetei voltak hátra, és egy hónappal később végleg ki is fogyott a detektorait hűtő folyékony hélium. A Siding Spring azonban ilyen messze is nagyon értékes célpont volt, hiszen minden jel arra mutatott, hogy egy érintetlen összetételű, a Naprendszer belsejébe most először eljutó Oort-felhő-beli üstökössel van dolgunk.

Némileg szokatlan módon az észlelést egy stockholmi amatőr csillagász, Peter Mattisson kérvényezte a Herschel űrtávcső programjának vezetőitől, a váratlan eseményekre fenntartott távcsőidő (director’s discretionary time) terhére. A megfigyeléseket aztán Kiss Csaba vezetésével hivatásos csillagászok értékelték. A kutatócsoport tagja volt Marton Gábor is, mindketten az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársai.

Az üstökösről három hullámhosszon, 70, 100 és 160 mikrométeren készült felvétel. A két rövidebb hullámhosszú képen ha nagyon kis mértékben is, de kiterjednek és balra, a Nappal ellentétes irányban enyhén megnyúltnak látszik az üstökös. Ez azt jelenti, hogy a Siding Spring már ekkor is aktív volt, és körülbelül 50 ezer kilométer sugarú kómával rendelkezett. Ebben a kómában nagyságrendileg háromszázezer tonna por volt található, és másodpercenként egy-két kilogrammal gyarapodott.

A Herschel megfigyelések idején a Siding Spring igen aktívnak tűnt: a por- és gázkibocsátás nem sokkal a Szaturnusz távolságán belül, 8 csillagászati egység táján beindulhatott rajta. Később azonban az aktivitása lassult, ami szokatlan volt egy még érintetlen, feltételezhetően sok jeget tartalmazó üstököstől. Jó hír volt ez ugyanakkor a Mars körül keringő űrszondák számára, hiszen csökkent a veszélye, hogy nagyobb porrészecskék találják el őket. A legfrissebb hírek szerint mindegyik orbiter baj nélkül vészelte át az üstökös elhaladását.

Hasonló cikkeket olvashat a Csillagászat.hu oldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.