A Viharok óceánja (Oceanus Procellarum) nevű gigászi medencét, amelyet a Föld mellékbolygójának felénk eső oldalán láthatunk, valószínűleg nem egy óriási aszteroida becsapódása hozta létre, hanem a Hold mélyéből származó olvadt kőzetek, azaz magma kitörése.
Ha az óriási medencét aszteroidával való ütközés alakította volna ki, ez lenne a legnagyobb becsapódási kráter a Holdon. A holdi térség felszínét más ütközések nyomai kisebb – bár így is elég nagy – kráterekkel tarkítják. Az elméletek szerint ezek a becsapódások teremthették volna azokat a sötét foltokat, amelyeket sokan a Hold „arcának” látnak.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT), a Coloradói Földtudományi Egyetem (Colorado School of Mines) és más intézmények közös kutatócsoportja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) GRAIL-missziójából (Gravity Recovery and Interior Laboratory) érkező adatok alapján elkészítette a medence nagy felbontású térképét. A GRAIL-ikerszondák 2012 januárjától decemberig keringtek a Hold körül.
Az amerikai kutatók azt írták a Nature brit tudományos lapban szerdán megjelent tanulmányukban, hogy a mintegy 3000 kilométer átmérőjű medence alakja a korábban vélttel szemben nem kerek, hanem sokszög alakú, oldalai 120 fokos szögeket alkotnak.
Az aszteroida becsapódása körkörös vagy elliptikus krátert hoz inkább létre, a Viharok óceánjának szögletes formáját tehát nem alakíthatta ki ütközés – jelentette ki Maria Zuber, a MIT professzora és elnökhelyettese, a GRAIL-misszió vezető kutatója.
A tudósok ezért egy másik lehetőséget vizsgáltak meg: kis idővel a Hold keletkezése és lehűlése után az égitest belsejéből olvadt kőzet hatalmas folyama bukkant fel körülbelül ott, ahol ma a Viharok óceánja található.
A magmafolyam és az azt körülvevő holdkéreg hőmérséklete közötti óriási különbség miatt az olvadt kőzetek gyorsabban húzódtak össze, mint a környezetük, így keletkezhettek repedések a felszínen, melyek a magma „elvezető csatornáiként” szolgáltak 3-4 milliárd évvel ezelőtt. A Földről látható sötét bazalt akkor keletkezett, amikor a magma megszilárdult.
A kutatók a GRAIL-űrszondák által gyűjtött adatok segítségével modellezték a térség gravitációs jelzéseit, hogy az elméletüket teszteljék. A nehézségi erő változásai érzékelhetővé teszik a felszín alatti struktúrákat, mert ezeknél módosul a holdkéreg vastagsága. Az így kapott szimuláció alátámasztotta azt az elméletet, hogy a Viharok óceánja magmafolyamból született.
A „Hold arcának” rejtélye teljesen azonban még nem oldódott meg. „A magmafolyam keletkezése továbbra is titokzatos. Lehet, hogy hőtermelő elemek radioaktív bomlása okozta a Hold mélyében. Elképzelhető, hogy egy igen korai, nagy ütközés ereje idézte elő, ám ha ez utóbbi történt, mára tökéletesen eltűnt a becsapódás minden jele” – magyarázta Zuber.
