Az Arizonai Állami Egyetem kutatói eredményeiket a Nature Geoscience legújabb számában ismertetik. A feltételezések szerint a vulkanikus aktivitás „fénykora” a 3,5 milliárd és 1 milliárd év közötti időszakra esik. Ezt az elméletet némiképp megkérdőjelezték az Apollo-15 asztronautáinak 1971-es megfigyelései, akik egy fura vulkanikus képződményről készítettek felvételeket. A tudósok úgy vélték, hogy az Ina elnevezésű képződmény egy izolált vulkánkitörés eredménye, miközben a Holdon már „elszenderedtek” a tűzhányók – olvasható a LiveScience hírportálon, valamint az arizonai egyetem honlapján.
Az egyetem kutatói a Hold körül 2009 óta keringő amerikai holdszonda, a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nagy felbontású felvételeit vizsgálva 70 kisebb vulkanikus képződményt regisztráltak a Hold-tengerek területén.
A bazaltláva-lerakódások túl aprók ahhoz, hogy meg lehessen figyelni őket a Földről, hiszen a legnagyobb átmérője sem haladja meg az 500 métert.
A szabálytalan „tengerfoltok” korának megállapításához a kutatók a becsapódási kráterek méretét és számát vették figyelembe egy-egy területen, hiszen minél idősebb a felszín, annál több nyomot hagynak rajta az űrből érkező meteoritok. Az adatokat viszonyították, az Apollo-missziók, valamint a szovjet Lunohod-program során gyűjtött minták kormeghatározásával. A vizsgálatok arról tanúskodtak, hogy a vulkanikus aktivitás a Holdon nem szűnt meg hirtelen 1 milliárd évvel ezelőtt, ahogy ezt korábban feltételezték, hanem fokozatosan gyengült. Három bazaltláva-lerakódás kora körülbelül 100 millió év, az Ina-képződmény pedig 50 millió évesnél is fiatalabb.
„Ezek a fiatal képződmények új megvilágításba helyezik a Holdon belüli hőmérsékleti viszonyok alakulásáról vallott nézeteket” – hangsúlyozta Sarah Braden, a tanulmány vezető szerzője.
