Búcsú a Venus Expresstől

Befejezte nyolc évig tartó küldetését az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express nevű űrszondája, amely a tervezettnél jóval tovább kutatta a Vénuszt – jelentette be szerdán a szervezet.

UDM
2014. 12. 21. 20:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta 2006-ben az űrszonda ráállt a Földhöz legközelebbi bolygó körül kijelölt keringési pályájára, részletesen tanulmányozta az égitestet és atmoszféráját. A déli sarkától 66 ezer kilométerre távolodott el a legmesszebb, az északi-sarkánál 200 kilométerre közelítette meg a legkisebb távolságra a Vénuszt.

Paolo Ferri, az ESA Vénusz-missziójának vezetője szerdán közölte: sikertelenek voltak a szakemberek kísérletei arra, hogy az űrszondát magasabb pályára állítsák, meghosszabbítandó a küldetését, mivel a hajtóanyaga kifogyóban van. A szakemberek ugyan kapnak még gyenge jeleket az eszközről, de azzal számolnak, hogy hamarosan elveszítik vele a kapcsolatot – tette hozzá.

Az űrszonda hatalmas mennyiségű adatot szolgáltatott a Vénusz forró, sűrű, egészségtelen atmoszférájáról, csakúgy mint a vulkanikus tevékenységről. Ferry közölte, becsléseik szerint a Venus Express januárban fog elégni a világűrben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.