Jól működik a magyar berendezés az ISS-en

Áprilisban startolt, júniusban szerelték fel a Nemzetközi Űrállomás külsejére a BHE Bonn Hungary mikrohullámú erősítőjét.

2014. 12. 21. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BPBS28 mikrohullámú erősítőt a budapesti BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. készítette orosz partnere megrendelésére. Az úgynevezett Monoblock kommunikációs rendszer, aminek része a magyar gyártású erősítő, 2014 áprilisában a Progressz M-23M teherűrhajó fedélzetén került fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Június 19-én orosz űrhajósok egy űrséta keretében szerelték fel a Zvezda modul törzsére.

December 16-án élesben, teljes kommunikációs protokollal tesztelték a relézett adatátviteli csatornát. Mint Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. űrtechnológiai igazgatója elmondta, az orosz szakemberektől azt az örömteli hírt kapta, hogy a rendszer kitűnően működik. Pedig az első kísérletet az egyik legkedvezőtlenebb pályán végezték, ahol a legtöbb napsütés éri a berendezést. Az eredmény még annál is jobb, mint amire számítottak. Az összes telemetriai adat rendben volt, már a névleges teljesítmény 75 százalékával, az első bekapcsolásra azonnal elindult a rendszer. Hibamentesen kommunikált a földi irányítóközponttal, a Lucs-5V geostacionárius adatátjátszó műholdon keresztül.

A telemetriai adatok szerint a stabilizált platform hőmérséklete (teljes napsütésben) +30 Celsius-fok, ami minden műholdfejlesztő mérnök álma. A kommunikációt mindkét irányban lefolytatták és tökéletesen tudták a Földről (szintén a reléholdon keresztül) parancsokkal ellátni a berendezést. Később éjszakai pályán is elvégezték ugyanezt, úgy is tökéletesen működött a rendszer. (Ne feledjük, hogy a nappalok és az éjszakák kb. 45 percenként váltogatják egymást az ISS-en, azaz naponta 16-szor kel fel és nyugszik le a Nap.)

A rendszer folyamatos tesztelése hónapokon keresztül fog tartani. Különös jelentősége ennek a munkának, hogy ezzel a berendezéssel lett teljes az ISS orosz szegmensének adatátjátszó műholdas kommunikációs rendszere. Eddig ezt a feladatot bérelt távközlési csatornán keresztül végezték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.