Sztrela: egy régi-új rakéta?

A Sztrela rakétáról ugyanis nem sokat hallhattak korábban. Vagy mégis?

Nos, hogy a kályhától induljunk, gondolatban egészen a hatvanas évek közepéig kell visszautaznunk. 1965-ben történt, hogy a szovjet Cselomej Tervezőiroda univerzális rakétacsaládjának (UR) első tagja (UR-100 orosz, SS-11 amerikai/DoD, illetve „Sego” NATO-névvel) végrehajtotta első repülését. Egy évvel később az UR-100 interkontinentális ballisztikus rakéta szolgálatba is állt. 1973-ban már a rakéta második, modernizált változatát próbálták ki UR-100N (SS-19, „Stiletto”) néven. Ez két évvel később állt szolgálatba. Elődjénél 50 cm-rel nagyobb átmérővel, kicsit rövidebb második, viszont 4,7 m-rel hosszabb első fokozattal rendelkezett.

A katonai rakéta harmadik, egyben utolsó változata az 1977-ben kipróbált és 1979-ben szolgálatba állított UR-100NUTTKh volt. Ez a 100N-nél 400 kg-mal volt nehezebb és 30 cm-rel hosszabb, hatótávolsága elérte a 10 000 km-t. Összesen hat darab, önálló manőverezésre képes nukleáris robbanófejjel szerelték fel. Napjainkban még közel 30 lehet belőlük szolgálatban.

A hidegháború végén a rengeteg feleslegessé váló (leszerelendő, megsemmisítendő) UR-100NUTTKh bázisán az oroszok két űrkutatási hordozórakétát hoztak létre, a Sztrelát és a Rokotot.

A Sztrela tervezésekor a fő szempont a gazdaságosság volt. Ennek megfelelően a Sztrela a 100NUTTKh első és második fokozatát használja. Ezt az APO-iroda „csak” egy extra adapterrel, módosított telemetriával, helyzetstabilizáló rendszerrel és tolóerő-szabályozó rendszerrel látta el. A Sztrelához két orrkúp áll rendelkezésre. A KGCh-1 (SHS-1) jelű a katonai rakéta gömbölyded orrának kissé módosított változata. A KGCh-2 (SHS-2) jelű egy új, hosszabb, hegyesebb orrkúp, nagyobb műholdak (például a Kondor) elhelyezésére. Az olcsó üzemelés okán a Sztrela rakéták az „ősi” ballisztikus rakéták silójából indulnak. Jelenleg Bajkonurban két siló áll rendelkezésre a 175-ös területen, az egyik Proton indítóterület közelében, a teljes egészében orosz fejlesztésű rakéták startjához.

A Rokot a Briz-KM harmadik fokozatot használja, elektronikája és irányítása korszerűbb, és általában felszíni indítóasztalról startol (bár volt pár kísérleti silós indítás is a fejlesztés korai szakaszában). A rakétát az orosz Hrunyiscsev és a Daimler Benz cégek által létrehozott Eurockot fejleszti és árulja. Ehhez az Eurockot összesen 45 darab kivonásra ítélt UR-100NUTTKh-t vásárolt meg az orosz stratégiai rakétacsapatoktól. Rokottal kerültek pályára olyan fontos műholdak, mint a GRACE, a KOMPSAT-2, a GOCE, vagy a Proba-2. Rokot indítja majd az európai Sentinel-3A-t (2015), a Sentinel-2B-t (2016-ban, az építésében magyar részvétellel!) és Sentinel-5P-t (2016) is.

Egyelőre úgy tűnik, hogy „az olcsó rakéta sok indítással” koncepció nem vált be. Eddig húsz orbitális Rokot indítás történt (3 bajkonuri silóból, 17 pedig pleszecki indítóasztalról), és ebből csak kettő volt sikertelen. 2005-ben az európai CryoSat-1, 2011-ben pedig az orosz Kozmosz-2470 (ex GEO-IK-2) nem került pályára. Eközben az „olcsó” Sztrelából mindössze három indult tizenegy év(!) alatt. 2003 decemberében egy Kondor tömegmakettel tesztelték sikeresen a rakétát, majd 10 évvel később(!) került sor az első szolgálati indításra. 2013 júniusában egy Kondor műholdat állítottak pályára az orosz haderő részére. Végül a pár nappal ezelőtti – harmadik – indítás is teljes siker volt. Nem csak a rakéta működött megfelelően, de először mutatkozott be a Kondor exportváltozata (Kondor-E). Tizenegy év alatt három start mindenesetre nagyon kevés. Lehet, hogy ismét bebizonyosodott: olcsó húsnak híg a leve?