Egyre aktívabb a titokzatos gumikacsa-üstökös

A „Csurinak” is becézett üstökös köbméterenként 470 kilogrammjával olyan fajsúlyú, mint egy parafadugó.

Az égitest porköpenyét az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondájának fedélzetén működő Cosima mérőműszer adatai alapján elemezték – olvasható a Nature brit tudományos magazin aktuális számában megjelent tanulmányban, melynek vezető szerzője Rita Schulz, az ESA kutatója.

A Rosetta tavaly nyár óta követi a 67/P-t. Minél közelebb ér az üstökös a Naphoz, sugárzásától egyre aktívabbá válik, felületéről egyre több port veszít, melyet magával ragad a feltörő gáz. Az űrszondának sikerült az üstököspor néhány szemcséjét elkapnia és elemeznie.

A legnagyobb szemcsék a milliméter több mint huszadát is elérik, bolyhos szerkezetűek és magas a nátriumtartalmuk. A kutatók kizárták, hogy ebből a porból alakulna ki az üstökösök pályáján megjelenő meteorzápor.

Abból indultak ki, hogy a most megfigyelt por a Naptól távol töltött elmúlt négy év alatt gyűlt össze a 67/P felszínén, és az üstökös porának összetétele jelentősen megváltozik, amikor felületére friss anyag kerül.

A fekete üstökös alakja gumikacsára hasonlít: feje kisebb, teste nagyobb, vékony nyak köti őket össze. A fej átmérője mintegy két kilométer, a test hossza nagyjából négy kilométer.

Legmagasabb szirtje hétszáz méter, pordombok, síkságok és barázdák találhatók rajta. Feltételezik, hogy sok táját méteres por borítja. A „nyakán” hosszú hasadás figyelhető meg, mely mechanikai terhelés következménye lehet.

Felfedeztek még legfeljebb 200 méter mély, 300 méter széles henger alakú lyukakat is az égitesten. A lyukak fala mintha libabőrös lenne, nagyjából háromméteres rögök borítják.

A „Csurinak” is becézett üstökös köbméterenként 470 kilogrammjával olyan fajsúlyú, mint egy parafadugó. Lehet, hogy magja lyukacsos, 70-80 százalékban üres.

Meglepő, hogy az üstökös már most ennyire aktív. Az elmúlt hónapokban négyszer annyi port lövellt az űrbe, mint amennyi gázt. Az üstökösök általában nem porból, hanem gázból „termelnek” többet. Az égitest akkor lesz a legaktívabb, amikor eléri a perihéliumot, vagyis pályájának a Naphoz legközelebb eső pontját.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája 2004-ben indult a Földről, hogy tízéves utazás után a 67/P Csurjumov–Geraszimenko üstökös közelébe érjen. Philae nevű leszállóegysége tavaly november 12-én, hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahonnan kétszer visszapattant, és egyelőre ismeretlen helyen állapodott meg.

A leszállási helyen olyan kevés fény érte, hogy napelemei lemerültek, nem tudta folytatni a kutatást. November 15. óta hibernációban várja az „újraéledést”, a Rosetta addig is követi az égitestet.