Rekordfényességű röntgenfelvillanás a Tejútrendszerben

Az átlagos kifényesedésnél 400-szor erősebb volt a megfigyelt jelenség.

Rekordfényességű röntgenfelvillanást észleltek a Tejútrendszer középpontját uraló szupermasszív fekete lyuk, a Sagittarius A (Sgr A) nevű objektum térségében amerikai és német csillagászok. A NASA röntgencsillagászati műholdja, a Chandra segítségével végzett megfigyelések közelebb vihetnek a fekete lyukak természetének és viselkedésének megértéséhez.

A kutatásról az Amerikai Asztronómiai Társaság Seattle-ben zajló közgyűlésén számoltak be a szakemberek.
Minden nagy galaxis, így a Tejútrendszer centrumát is egy-egy szupermasszív fekete lyuk uralja. A galaxisunk központjában elhelyezkedő képződmény, a Sagittarius A tömege 4,5 milliószor múlja felül a Nap tömegét, az objektumot a Chandra röntgencsillagászati műhold 1999-es felbocsátása óta folyamatosan „szemmel tartják” az asztrofizikusok – olvasható a ScienceDaily és a PhysOrg hírportálokon.

A Daryl Haggard, az amerikai Amherst College professzorának vezetésével dolgozó kutatócsoport a Chandra segítségével figyelte a 2011-ben a Tejútrendszerben felfedezett G2 jelű gázködöt is, hogy kiderítsék, „falatozik-e” belőle a fekete lyuk.

„A G2 jelű gázködben azonban nem észleltük a várt felvillanásokat, ahogy egyre közelebb került a fekete lyukhoz, viszont valami sokkal izgalmasabbat figyelhettünk meg” – magyarázta Daryl Haggard, akinek kutatócsoportja tavaly szeptemberben az Sgr A térségében a Tejútrendszer fekete lyukának átlagos kifényesedéseinél (fler) 400-szor fényesebb röntgenfelvillanást észlelt. Ez a megafler háromszor fényesebb volt, mint az eddigi rekordernek számító röntgenfelvillanás, amelyet 2012 elején regisztráltak. A korábbi második legfényesebb flert 2014. október 20-án észlelték a Chandra segítségével, amely kétszázszor volt fényesebb, mint a Sagittarius A által nyugalmi állapotban produkált röntgenfelvillanások.

A G2 jelű gázköd 2014 tavaszán volt a legközelebb a fekete lyukhoz, amikor „mindössze” 24 milliárd kilométer választotta el a képződménytől. A Chandra által észlelt röntgenfelvillanás viszont százszor közelebb volt az Sgr A-hoz, vagyis kevéssé valószínű, hogy a jelenségnek bármi köze is lenne a gázködhöz.

A kutatók az extrém fényes röntgenfelvillanásra két lehetséges magyarázatot dolgoztak ki. Az egyik elmélet szerint a fekete lyuk gravitációja nagyméretű aszteroidát szaggatott szét, amely túl közel merészkedett az objektumhoz. Ilyen esetben a keletkező törmelék felhevül és röntgensugárzást bocsát ki, mielőtt mindörökre eltűnne a fekete lyuk „feneketlen bendőjében”. Előfordulhat azonban, hogy a jelenség a mágneses tér erővonalnyalábjainak „összekuszálódásával” függ össze. Ekkor a mágneses mező energiája mozgási energiává alakul át, a jelenséget hőképződés és a részecskék felgyorsulása kíséri, ami röntgenfelvillanást eredményez, ilyen mágneses flerek a Napban figyelhetők meg. A tudósok jelenleg nem tudják eldönteni, hogy melyik forgatókönyv helytálló, de reményeik szerint további megfigyelések révén sikerül megfejteni a rejtélyt.