Zuhanórepülés, mégis magyar siker a világűrben

A világűr magyar sikereiről adott hírt a Híradó.hu.

MNO
2015. 01. 05. 21:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újkori űrkutatásban való magyar részvétel első nagy sikere a Masat–1 űrszonda fellövése és teljesített missziója. Az alig 10 centiméter élhosszúságú, kocka alakú műszer kifejlesztését a Műszaki Egyetem hallgatói kezdeményezték, a megvalósításban több tanszék, oktatók és számos külső cég is részt vett.

A Masat célja az volt, hogy olyan rendszert integráljanak hozzá, amely képes túlélni a felbocsátással járó rázkódást, alkalmazkodik a szélsőséges környezethez, illetve legalább három hétig képes működni és kommunikálni a földi vezérlőállomással. Még a Masat elindítása előtt kollégáink is felkeresték a stábot.

A szonda ezenkívül VGA-felbontású képeket is készített a Földről. Élettartamát eredetileg három hónapra tervezték, ehhez képest mintegy ezer napja működik – mondta korábban az M1 Ma reggel című műsorában Dudás Levente, a Masat földi állomásvezetője.

Az eszközt 2012. február 13-án helyezték Föld körüli pályára, amely három év után már csökken, most 511 kilométeres magasságban van a kisműhold, és a prognózisok szerint január végén zuhan bele a légkörbe. A Masat–1 nem válik tehát űrszemétté, esése közben elég.

Részben szintén magyar érdem, hogy az űrkutatás történetében először sikeresen landolt űrszonda egy üstökösön. A Rosetta űrszonda leszállóegysége, a Philae a Csurjumov–Geraszimenko-féle égitesten huszonegy eszközzel vizsgálja az üstököst, és az adatokat a Földre továbbítja. Az üstökösön végrehajtott mérésekből nemcsak a Naprendszer, hanem a földi élet kialakulásáról is új információkat tudhatnak meg a kutatók.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta, négy magyar kutatóintézet vett részt a leszállóegység kifejlesztésében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tisztségviselője szerint egészen kivételes teljesítményről van szó, jórészt a magyar tudósoknak, kutatóknak volt köszönhető, hogy megvalósult ez a történelmi lépés.

A Rosetta missziója már az első napokban meghozta a remélt eredményeket, az eszköz a többi közt vizet és különféle szerves vegyületeket talált az üstökösön, amely a földön kívüli élet lehetőségével is kecsegtethet. A szonda a tervek szerint 2015 végéig tovább követi az üstököst a Nap körüli útján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.