Visszatért a Földre a Dragon

A teherűrhajó mintegy 1800 kilogrammnyi rakománya kísérleti eszközökből és mintákból áll.

kn
2015. 02. 11. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A SpaceX cég teherűrhajója Kalifornia partjainál, a Csendes-óceánban landolt. Mintegy 1800 kilogrammnyi rakománya kísérleti eszközökből és mintákból áll, de visszahozott a Földre két meghibásodott űrruha-alkotórészt is, amelyeket az amerikai űrügynökség (NASA) tanulmányozni kíván, mielőtt engedélyezi a Nemzetközi Űrállomás személyzetének újabb űrsétáját. A Dragon egy hónappal ezelőtt érkezett az űrállomásra.

A NASA szerdán bejelentette azt is, hogy a magasabb légrétegekben uralkodó erős szelek miatt ismét elhalasztotta a napkitörés-figyelő műhold, a DSCOVR fellövését. Az amerikai kormányzat által finanszírozott berendezés a tervek szerint a Földtől mintegy 1,6 millió kilométeres távolságban állomásozik majd, és feladata az lesz, hogy megfigyelje a Nap sajátos sugárzási tevékenységét, amely a földi kommunikációt, az energiaellátást és a légi közlekedést is képes befolyásolni.

Az indítás újabb kísérlet lenne arra is, hogy a hordozórakétát újrafelhasználás céljából visszairányítsák a Földre. A hordozórakéták visszanyerése és újbóli használata révén olcsóbbak lehetnének és sűrűbben követhetnék egymást a felbocsátások, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült. A SpaceX a Dragon teherűrhajó múlt havi elindítását követően sikeresen visszairányította a Falcon rakétát egy tengeri platformra, de a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.