A Pluto halovány holdjait kapták lencsevégre

A New Horizons amerikai űrszonda, amely jelenleg 90 millió kilométerre van a Plutótól, lencsevégre kapta a törpebolygó összes ismert halovány holdját.

2015. 05. 13. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New Horizons, amely a tervek szerint először veszi közelről szemügyre a Plutót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-öv néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt. Útja során meglátogatta a Jupitert, s a tervek szerint ötmilliárd kilométer megtétele után 2015. július 14-én kerül a legkisebb távolságra, 13 695 kilométerre a Plutótól. A másodpercenkénti 14 kilométeres sebessége azonban túl nagy lesz ahhoz, hogy a törpebolygó körüli pályára álljon, így feladata, hogy minél több adatot gyűjtsön a történelmi találkozás során, mielőtt az 1,6 milliárd kilométerre lévő Kuiper-öv felé indulna – olvasható a BBC hírei között.

A Charon a Pluto legnagyobb és legfényesebb holdja: míg a törpebolygó átmérője 2300 kilométer, égi kísérőéjé feleekkora. A Hydra átmérője viszont alig 100 kilométer, a többi három apró kis égitest „derékbősége” pedig néhány tucat kilométer.

A Hydra és a Nix már a korábbi felvételeken is látható volt, a legújabb képeken a Kerberos és a Styx is megkülönböztethető. Megörökítésükhöz az űrszonda távoli felderítő és képalkotó kamerájának, a látható fény tartományában működő Lorrinak (Long Range Reconnaisance Imager) túl kellett exponálnia a felvételeken a Plutót és a Charont.

A 2006. augusztus 24-éig bolygóként számon tartott Pluto meglátogatásával a Naprendszerünk mind a kilenc „eredeti” planétájával legalább egyszer „randevúzott” valamely űrszonda.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.