Hajlott kora ellenére felfedezések kimeríthetetlen tárháza maradt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA Keplerről elnevezett „bolygóvadász” távcsöve. A teleszkóp több ezer világot talált 2013-as meghibásodása előtt, s a kutatók azóta is elemzik az addig befolyt és archivált adatokat. Ennek következtében a napokban újabb felfedezést tettek: mintegy 88 millió mérésnek és négyévnyi megfigyelésnek hála kiszámolták egy Földnél kisebb exobolygó, a Kepler-138b tömegét. Kiderült: az égitest nagyjából harmadával könnyebb a Marsnál – olvasható a Nature-ben publikált tanulmányban. Eric Ford társszerző, a Pennsylvania Állami Egyetem csillagásza szerint még a Kepler-misszió megálmodói sem gondolhatták soha, hogy ilyen eredmények születhetnek kizárólag a teleszkóp által gyűjtött adatok elemzéséből. Hiszen amit elértek, nagyjából olyan, mintha egy pingponglabda méreteit állapítanák meg tízmillió kilométer távolságból – tette hozzá Daniel Jontof-Hutter, egy másik, a kutatásban részt vevő szakember.
A Kepler-138b ugyanis mintegy 200 fényévre található tőlünk, egy halovány vörös törpe csillag körül kering két társával, a c és d jelű bolygókkal együtt. Méghozzá igen közeli pályán: mindhárom égitest közelebb van csillagához, mint a Merkúr a Naphoz, így – a hatalmas hőség miatt – kizárt, hogy lakhatók legyenek.
A bolygók létét úgy fedezték fel, hogy a Föld felől nézve keringése során mindegyik elhalad a vörös törpe előtt, minimális mértékben elhomályosítva annak fényét. Már önmagában ez sem egyszerű, nagyjából olyan, mintha valaki száz kilométerről szúrná ki, hogy egy felhőkarcoló számtalan kivilágított ablakán havonta néhány órára vagy percre félig lehúzzák a redőnyt. A tömeg kiszámítása pedig még nehezebb; azért volt mégis lehetséges, mert a három bolygó olyan közel van egymáshoz, hogy mindegyik gravitációs mezeje érzékelhetően befolyásolja a másik kettő keringését. Így folyamatosan „késnek” vagy „sietnek” egymáshoz képest, ezeknek az anomáliáknak a mértékéből pedig következtetni lehet a gravitációs mezők erejére, végeredményben pedig a tömegre. Visszatérve a fenti példához: nem elég, hogy a toronyház redőnyeinek apró mozgásait kell észrevenni óriási távolságról, azt is detektálni kell, hogy ezek a mozgások hogyan hatnak a többi redőnyre.
