Helytállnak a magyarok az űrkutatásban

Szenzációhajhász NASA-ról, fontos és látványos 2015-ös felfedezésekről is beszélgettünk Both Előddel, a Magyar Űrkutatási Iroda korábbi vezetőjével.

– Valóban olyan szenzációs év volt a 2015-ös, mint amennyire a média tálalta? Vagy ez inkább csak marketingfogás az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) részéről?
– Marketingfogás, minden évet különlegesként kell tálalni. Voltak szenzációs eredmények tavaly, reméljük, idén és a következő években is lesznek – egyébként mindig szoktak lenni. Ha mond egy évszámot, nem fejből, de tudok találni egy szenzációs felfedezést abból az esztendőből.

– Melyek voltak a legnagyobb felfedezések 2015-ben?
– Attól függ, mire kíváncsi, a fontos eredményekre, vagy a látványosakra.

– Kezdjük a fontosabbakkal!
– A fontos területek az alkalmazások, vagyis azok az eredmények, amelyeket a mindennapi életben, itt a Földön is tudunk hasznosítani. A legelterjedtebb ezek között a navigáció, Európa számára itt a legfontosabb eredmény az volt, hogy már fönt van a Föld körüli pályán a Galileo fele – igaz, 2008-ban már az egésznek fönt kellett volna lennie. A Galileo hányatott sorsú rendszer, de most ott tartunk, hogy decemberben felment a 11. és 12. műhold. Idén, a második fél évben állítólag négyesével fogják pályára állítani az eszközöket, végül 24 alap és 30 tartalék műhold lesz a rendszerben.

– Ez tehát a műholdas földi navigációban fontos előrelépés?
– Igen. Műholdas navigációs szolgáltatása van az Egyesült Államoknak, az oroszoknak, a kínaiaknak, de Japánnak és Indiának is vannak kiegészítő rendszerei. A Galileo pedig az európai rendszer – ezek egyébként kompatibilisek egymással, a szoftverek mindegyiket érteni fogják, és még pontosabb lesz a helymeghatározás. Ez a precíziós mezőgazdaság, a geodézia, az építkezéseket megelőző mérések szempontjából lesz igazán fontos. A másik fontos terület a távérzékelés, ahol ugyanilyen súlyú áttörés nem volt, hiszen folyamatosan gyarapszik a műholdak száma. Azt kell kiemelni, hogy itt is elkezdődött az európai rendszer, a Copernicus kiépítése. Ez mindenféle, Földre vonatkozó adatokat foglal egységes rendszerbe, ennek űrszegmensét a Sentinel műholdak adják, amelyeket az Európai Űrügynökség (ESA) készít. A földi szegmensben meteorológiai, környezetvédelmi és egyéb szervezetek is szerepet kaptak, de az űrszegmens fontosabb most számunkra: tavaly fellőtték a Sentinel–2A-t, amelyen magyar alkatrészek is voltak. Egy miskolci cég különböző fém alkatrészeket gyártott hozzá.

– Nyolcvan darab magyar alkatrészről van szó, ugye?
– Többféleképpen lehet számolni, a miskolciak sok százas tételről beszélnek, de ebben az utolsó alátétek és csavarok is külön benne vannak. Mindenesetre hatalmas fémhűtőkké és állványokká álltak öszsze. Szeptemberben pedig pályára áll a Sentinel–2B is. A Sentinel–2 műholdak egyébként optikai tartományban működnek, az első, felhőtlen időben Magyarországról készült fotókat mostanában tették közzé. Fontos továbbá, hogy az ESA nagy távközlési műholdakat küld fel, de ezek indítása már rutinszerű, és nem az űrkutatás, hanem az üzlet területéhez tartozik.

– Egyébként hány műhold kering a Föld körül?
– Ezt pontosan nem lehet megmondani. Ha a működőket nézzük, akkor ezernél kevesebb a szám, ha azt vesszük, hogy hány dirib-darab nagyobb, de használhatatlan szatellit, vagy azok alkatrészei keringenek űrszemétként, akkor 20 ezret is lehet mondani.

– Volt még fontos eredmény, vagy már a látványosságok következnek?
– Inkább az átmenet: a bolygókutatások és csillagászkodás területe. Ez fontos, mert alapkutatás, viszont nem hat annyira az életünkre, mint a korábban említettek. Az efféle kutakodásnak két jelentős ága van, az egyik, amikor Föld körüli pályáról csillagászati vizsgálatokat végzünk, a másik, amikor odamegyünk valahova – 2015 inkább az utóbbiról szólt. Persze nem szabad elfelejteni a távcsöveket sem, tavaly volt 25 éves a Hubble, és mind a huszonöt esztendőben jelentős felfedezéseket tett. Ráadásul még mindig működik. Mégis, a látványos és fontos eredmények ott voltak, ahová odamentek. Kezdeném Európával: tíz évig utazott a Rosetta a Csurjumov–Geraszimenko-üstököshöz, 2014-ben ért oda, 2015-ben gyűjtötte az adatokat, és 2016 szeptemberéig tart névlegesen a program. A tudományos feldolgozás évtizedekig eltart majd, mindenesetre a Rosetta működése szenzáció, Európa – nem utolsósorban pedig a programban közreműködő magyar mérnökök és tudósok – számára óriási siker. Amerikai eredmény volt a Plútó elérése a New Horizons révén. A kettőben az a közös, hogy mindkettő körülbelül tíz évig repült, de míg a Rosetta ott marad és vizsgálódik, addig a New Horizons megy tovább. Csak néhány órát töltött a Plútónál, akkor fotózott részletgazdag fényképeket az égitest felszínéről. 2016-ban folytatja útját egy másik kisbolygóhoz, de ehhez jóvá kell hagyni a pénzt, és meg kell tervezni a manővert. 2019-ben érkezik a látványos rész, akkorra érhet oda. Érdekes egy másik amerikai szonda, a Dawn, amelyben szintén volt valamilyen magyar közreműködés a Budapesti Műszaki Egyetem részéről. A Dawn keringett egy ideig a Vesta kisbolygó körül, majd átutazott a Cereshez, ahol egyre lejjebb ereszkedik, és különösen fontos az a nagy kráter, ahol jégkibukkanásnak tűnő képződményeket vizsgál majd.

– Mi várható 2016-ban?
– Oda fog érni egy amerikai szonda, a Juno a Jupiterhez, és el fog indulni egy szintén amerikai eszköz, az OsirisRex egy kisbolygóhoz, ahonnan 2023-ban fog visszaérkezni. Amikor megközelíti, ráfúj, fölkavarja a port, majd beszívja azt. Szóval valami nagy hókuszpókusz lesz. Folyik a Mars-kutatás is, a 2012-ben leszállt Curiosity 2015-ben végig működött, és remélik, hogy még évekig működni fog. 2016 tavaszán indul egy európai szonda is a Marshoz, körülötte fog keringeni, és egy mozdulatlan leszállóegységet küld le. Ez lesz az előkészítése az európai kutatás 2018-as folytatásának, amikor az oroszokkal együtt egy nagyobb marsjárót akarnak odaküldeni.

– Úgy olvastam, a Marson készült fotókon találtak olyan kifolyásszerű jelenségeket, amelyek vízre utalhatnak. Ez mennyiben számít fontosnak? Tudhatjuk, hogy valóban vízről van-e szó?
– Igen, azt tudjuk, hogy a Marson jelentős mennyiségű víz van, jég formájában. A sarkkörökről tudtunk, legutóbb pedig az is kiderült, hogy még az egyenlítő környékén is van a talajban víz fagyott állapotban. Ez nem újdonság, de persze mindig szenzációnak tálalják. Most sikerült kiszámítani azt, hogy a bolygó talajának két százaléka jég. Ettől nyilván nem esünk hasra, a tudósoknak viszont fontos. A laikusoknak csak akkor, ha bíznak olyasmiben, hogy a Marsra utazunk, és ott telepeket létesítünk. Az, hogy most megint megtalálták a jeget, nem volt egy világrengető felfedezés. Ha a Marson életet találnának, az volna az igazi szenzáció. A hírek általában arról szólnak, hogy ha víz van, akkor élet is van, de ez így nem igaz. Víz mindenütt van. Azt is tudni kell, hogy nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy a marsi élet – ha van ilyen – és a földi változat között az évmilliárdok alatt lehetett-e valamilyen kölcsönhatás. Mert marsi meteoritok idejutnak onnan, esetleg földi darabok is juthatnak amoda. Lehetett kölcsönhatás, négy és fél vagy közel ötmilliárd év azért nagyon hosszú idő. Ezek nehéz kérdések, de nyilván marketingszempontból azt állítják középpontba, hogy az életet keressük, és majd a Marsra települünk. A sci-fitől a tudományig, mindenfelé. De ezeket a helyükön kell kezelni.

– Segítené a Mars megismerését, ha ember jutna oda? Mikor sikerülhet ez?
– Erre is sok terv létezik. A Marsra csak odaútra lehet befizetni, visszafelé nem. A NASA most azt mondja, hogy 2030 előtt nem lehet szó ember eljuttatásáról a vörös bolygóra. De az Orion űrhajó fejlesztése sem halad olyan tempóban, hogy a 2030-as évekre reális legyen egy Mars-utazás. Láttuk azt is, hogy ezek a nagy programok amerikaielnök-függők. Obamának fontos volt, de hamarosan jön valaki más, és ki tudja, neki mi lesz a mániája.

– Beszéltünk a 2016-os nagy projektekről. Ezeken felül van még olyan, amelyekben részt vesznek magyarok is?
– A fontos, de nem látványos területen érdemes kiemelni az űrpolitikát, itt 2015-ben az volt a nagy esemény, hogy beléptünk az Európai Űrügynökségbe. 2016-ban az a nagy esemény, hogy lesz a miniszteri tanácsülés, ahol Magyarországnak már el kell köteleznie magát, hogy az ESA mely önkéntes programjaiban vesz részt. Ez tulajdonképpen a belépés utáni nagy mérföldkő.

– Magyarország melyik programban fog részt venni? Mihez vannak meg a feltételeink?
– Szakmai feltételeink több programhoz vannak meg, mint anyagiak. Az űrkutatási iroda és a fejlesztési minisztérium van döntő pozícióban. Abban a szakma és a politikai vezetés is egyetért, hogy nem szabad minden programba beszállni, sőt ettől az ESA is óva intett minket. Persze amikor a szakmai körökben felvetődött, hogy melyik legyen az a két-három kiválasztott program, fölsorolták az összeset. Ezen majd még elvitatkoznak őszig, de bármelyik program mellett döntenek is, ott a magyarok jól fognak helytállni. Egy ESA-s barátom mondta: az, hogy a magyarok benne voltak a Rosetta-programban, óriási presztízst adott az országnak. Nagyobbat, mint mi ezt itthonról látjuk.

– Látványos, de nem fontos területen mit lehet kiemelni?
– Az én mércém szerint az emberes űrrepülést, amelynek tudományos hozadéka eltörpül a távcsöveké vagy szondáké mellett. Az űrhajós saját működésével és az űrállomás fennmaradásával kapcsolatos eredményeket gyűjt, ami fontos, hiszen így tudjuk, milyen testedzést kell végeznie egy űrhajósnak, de ha nem asztronautákat küldenénk föl, hanem automata űrszondákat, akkor ez az információ nem volna lényeges.

– Ez abból a szempontból fontos kutatás, ha mondjuk a Marsra akarunk eljuttatni embereket, nem?
– Persze, de ma már a sugárveszélyt tartják e téren a legfontosabb problémának. A terület kutatásának Magyarországon nagyon szép hagyományai vannak. Egyébként a Nemzetközi Űrállomás tavaly volt tizenöt éve lakott, nemrég dán űrhajós is fölment – igaz, csak tíz napra, a nagyobb országok űrhajósai fél évet töltenek fenn. Ám akármennyire sulykolja is az ESA, hogy minden ország egyenlő, egyelőre nem valószínű, hogy ismét legyen magyar űrhajós.

– Még akkor sem, ha jól teljesítünk a különböző programokban?
– Nem ezen múlik. Időnként van űrhajóstoborzás, ami többéves folyamat, sok ezer jelentkezővel. Kérdés, hogy minden ESA-országban meghirdetik-e, vagy csak az ezen önkéntes programban részt vevőkben. 2006-ban minden tagországból lehetett pályázni, de ez nem biztos, hogy így marad. Ugyan a jelentkezőket hivatalosan nem a küldő országok szerint választják, nem hivatalosan mindig a nagy és erős országokból kerül ki több űrhajós, mert ezek nem fogadnák jól, ha csak a „kicsikből” jelentkezőket küldenének fel. Egyébként a magyarok a nyelvtudás miatt is hátrányban vannak. Ha valaki csak angolul tud a magyaron kívül, az itt édeskevés, akkor jók az esélyek, ha angolul, franciául és oroszul is beszél. Éppen ezért inkább az ESA-nál való munkavállalásra van jó esélyük a magyaroknak.

– Nemrég megnyílt a Gateway to Space kiállítás a Millenárison, rengeteg sci-fi jelenik meg az utóbbi időkben a mozikban, sok a látványosnak beállított felfedezés is. Mennyiben hasznosak ezek az űrkutatás népszerűsítésében és az utánpótlás megtalálásában?
– Mindenképpen hasznosak, vannak olyanok, akik sci-fi-rajongókból váltak űrkutatókká. Olyan is akad, aki a Magyar Asztronautikai Társaság űrtáborából indulva vált tekintélyes tudóssá. Persze lehet, hogy nekik űrtábor vagy sci-fi nélkül is ez volt a vágyuk, de ezek is adhattak egy lökést, valójában nem tudom. Mi az asztronautikai társasággal igyekszünk mindent megtenni, több mint húsz éve szervezzük az űrtáborokat. A 90-es években 70-80 résztvevő is volt, aztán a megrendezés is kérdésessé vált az alacsony létszám miatt, most pedig ismét felment harminc körülire a jelentkezők száma. A kiállítással kapcsolatban megjegyezném, az egy magánvállalkozás, nincs hozzá közünk, így nem tudni, hogy az ott érdeklődők eljutnak-e az asztronautikai társasághoz. Én még nem láttam, de beszéltem olyanokkal, akik igen, szerintük szép és látványos.

– Az űrhajózás propagálásában is sokat segítene, ha lenne ismét űrhajósunk, nem? Farkas Bertalan a mai gyerekeknek már nem sokat mond.
– Biztos, hogy sokat lendítene az ügyön, de Farkas Bertalan is tehetett volna valamivel többet ezen a téren. Román kollégája, Dumitru Prunariu, akit jól ismerek az ENSZ világűrbizottságából, teljesen más utat járt be. Farkas Bertalan igyekezett mindent megtenni ugyan, hogy a maga űrhajósságát a közvélemény érdeklődésévé átkonvertálja, ám meglátásom szerint voltak, akik többet tettek nála a népszerűsítésért. Igaz, voltak, akik még jobban eltűntek a süllyesztőben, mint például az NDK-s Sigmund Jähn, aki az első német volt az űrben. Róla utoljára akkor hallottam, amikor a 2003-as Good bye, Lenin!-ben őt alakította egy svájci színész.