Gömbölyű-e a Föld? Az Akadémia a Facebookon kereste a választ

Az MTA internetes felhívására érkezett néhány kultúrtörténeti jelentőségű megfejtés is.

A 24.hu interjújában a magyar laposföld-mozgalom két „tudósa”, Székely Sándor, aki „operatőriskolába járt és filmstúdióban dolgozott, valamint cégeket vezet”, illetve Kiss Attila, aki „a műszaki-technikai terület felől közelít a kérdéshez, konkrétan autószerelő” előadták művészetüket a Föld peremén lévő jégfaltól a kamu holdra szálláson és a zsidókon keresztül a Vatikánig. A sok gúnyt űző reakció közül kitűnt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Facebook-oldalán közzétett felhívás, amelyben könyvjutalmat ajánlottak fel a Föld gömb alakjának az ókor óta ismert bizonyítékaiért. Mint az korábbi cikkünkből kiderült, nem mindenki tartotta jó ötletnek azt, hogy az MTA, lealacsonyodva a talán csak a médiahekk kedvéért nyilatkozgató ismeretlenek szintjére, „beleáll” a dologba, és olyan lépéseket tesz, amelyeket akár úgy is lehet (félre)magyarázni, hogy komoly vitapartnernek tekinti a lapos Föld hirdetőit.

Így vagy úgy, a felhívásra sokan reagáltak, és a legfrappánsabb, vélhetően kevesek által ismert, több évezredes tudományos felismeréseket most az MTA honlapján foglalták össze.

Ma már könnyű bizonyítani a Föld gömb alakját, hiszen vannak űreszközeink, amelyekkel el tudunk távolodni bolygónk felszínéről, ki az űrbe, ahonnan visszatekintve egyértelművé válik a valóság. Sokkal meglepőbb azonban, hogy a gömb alakra a modern értelemben vett tudomány – általában a XV. századra tett – megszületése előtt évezredekkel is rájöttek már egyes papok (akik az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban) csillagászati megfigyeléseket is végeztek. Néhány pap kétségtelenül megkérdőjelezte az akkor hivatalos lapos földet feltételező doktrínát (ezzel a több évezredes babonasággal állnak azonos intellektuális szinten a mai lapos földesek), és talán az égbolt, valamint szabad szemmel megfigyelhető égitestek gömb alakja alapján feltételezték, hogy a mi bolygónk sem különbözik ezektől.

Az egyiptomiak még messzebbre jutottak. Felismerték, hogy a Földről látható keringő égitestek mindenhonnan ugyanakkorának látszanak, így feltételezték, hogy azok azonos távolságban vannak a Föld felszínétől, bárhol is járjanak égi útjukon. Arra is megoldást kerestek, hogy az égbolt egyik végén lenyugvó objektumok hogy kerülnek idővel a szemben lévő horizontra. Először azt gondolták, hogy valamiféle föld alatti alagúton keresztül jutnak át a másik oldalra, de aztán felismerték, hogy mindezek a csillagászati problémák úgy oldhatók fel a legegyszerűbben, ha a Földet az űrben lebegő gömbként képzeljük el.

Persze az ókorban a tudományt gyakorlatias szempontból közelítették meg. A csillagászati megfigyeléseket a vallási szertartásoknak, a mezőgazdasági feladatoknak és a tengeri navigációnak rendelték alá. Utóbbi során rendkívüli megfigyeléseket tettek, amelyek mind a Föld gömbölyű alakját bizonyították. Észrevették, hogy ha dél felé indulnak, a Sarkcsillag egyre alacsonyabb szögben látszik, a Nap pedig egyre magasabban (majd az Egyenlítőtől délre egyre északabbra) delel. Amikor pedig nyugat felé hajóztak, a Nap és a csillagok később keltek föl, mint az otthon megszokott volt. A gömb alakú bolygó „felfedezése” a későbbi korok egyiptomi festményein is megjelenik. Ezeken alkalmanként Geb, a Föld istene már nem vízszintesen (laposan) fekszik, hanem lábát a feje fölött előrehajtva „összegömbölyödik”.

Az ókori Görögországban már gyakorlatilag nyilvánvalónak tekintették, hogy a Föld gömb alakú. Az időszámításunk előtti IV. században élt püthagoreus csillagász, Herakleidész és követői minden égitestet gömb alakúnak feltételeztek, mivel a teljes szimmetria miatt ezt a formát tartották a tökéletesnek. Ezt megfigyeléseik is alátámasztották, hiszen a Hold körvonala mindig kör alakú, így tudták, hogy csak gömb lehet. Arisztotelész emellett azt is fontosnak tartotta, hogy a látóhatáron először a hajók árboca, majd vitorlája tűnik fel, végül látjuk meg a hajótestet is (bár, mint a filozófus írta, ezt akár magyarázhatná az is, hogy a Föld nem gömbölyű, pusztán egyenetlen, néhol kidudorodó felszínű). Arisztotelész azt is feljegyezte, hogy ha körülbelül 110 kilométer haladunk észak felé, akkor a Sarkcsillag egy fokkal magasabb szögben látszik. Ez a felismerés már ahhoz is elég (lett volna), hogy meghatározzák a Föld sugarát. Továbbá ő is tudatában volt annak, hogy kelet-nyugati irányban haladva az égitestek delelésének ideje is változik (nagyjából hosszúsági fokonként négy perccel). Így bebizonyosodott, hogy a bolygó észak-déli és nyugat-keleti irányban is hasonló mértékben görbül.

A bolygó kerületének első megmérése is az ókorban, az i. e. III. században került sor. Eratoszthenész abból indult ki, hogy amikor a nap Szüénében delelt, akkor Alexandriában 7 fok volt a zenittávolsága. Ebből úgy okoskodott, hogy a 7 fok úgy aránylik a teljes gömbkerület 360 fokához, ahogy Alexandria és Szüéné (ismert, 5000 sztadionos) távolsága a teljes Föld kerületéhez. Bár a számítás sok pontatlanságtól volt terhelt, ezek szerencsés módon éppen kioltották egymást, így a számított kerület megkapóan pontos lett. Ennél jobban csak több mint ezer évvel később sikerült meghatározni. Mindennek semmi értelme nem lett volna, ha a tudós nem veszi magától értetődőnek, hogy a Föld természetesen gömb alakú.