A vörös bolygó még mindig nagyon messze van a Földtől – ahogy az Európai Űrügynökség (ESA) nem egészen egy éve lezuhanó Mars-szondája is bizonyítja. Igaz, már több alkalommal is sikerült épségben letenni a felszínre az Egyesült Államok repülésügyi és űrhajózási hivatalának (NASA) kutatórobotjait – de attól még nagyon messze vagyunk, hogy embereket küldjünk a Marsra. Az „emberes” küldetéseknek nemcsak az az akadálya, hogy rengeteg olyan technikai malőr fordulhat elő, amely még a Marsot érés előtt megölheti az űrhajósokat, hanem az is, hogy nem tudjuk, az asztronauták hogyan viselnék el a szélsőséges körülményeket. Hogy erre fény derülhessen, rendszeresen végeznek olyan kísérleteket a Földön, amelyek a marsi körülményeket hivatottak szimulálni. A legutóbbi épp a napokban ért véget. Ekkor tért vissza a NASA hatfős kutatócsoportja Hawaiiról, ahol nyolc hónapot töltöttek a világtól elzárva a Mauna Loa vulkán tetején. Azért ezt a helyszínt választotta a NASA, mert az itt található vörös, köves terület a Mars zord tájaira hasonlít.
Négy férfi és két nő vett részt a kutatásban. Életüket úgy szervezték meg, hogy a körülmények minél jobban hasonlítsanak ahhoz, amit egy marsi küldetés során tapasztalnának. Csak csoportosan hagyhatták el a bázisukat, ilyenkor űrruhát kellett viselniük. Főleg fagyasztott ételeket és saját termesztésű zöldségeket ettek. A külvilággal tarthatták a kapcsolatot, de minden üzenettovábbítást húsz perccel késleltettek, hiszen a valóságban ennyi időre van szüksége a jelnek, hogy megtegye a Mars és a Föld közötti távolságot.
A kísérlet résztvevői nem unatkoztak. A pszichológusok olyan elfoglaltságokat találtak ki, amelyekkel mérni tudták a csoport tagjainak stressztűrő képességét, mentális állapotát. Egészségi állapotukról a testükön elhelyezett szenzorok segítségével szereztek információkat. Emellett a résztvevők földtani méréseket, térképészeti kutatásokat végeztek, növényeket termesztettek, és igyekeztek minél otthonosabbá, élhetőbbé tenni a lakóhelyüket.
Többek között az az efféle kutatások célja, hogy segítsenek meghatározni, milyen emberekből állítsák össze azokat a csoportokat, amelyek a jövőben a hosszú világűrbeli küldetéseken vesznek részt. Milyen legyen a férfiak és a nők aránya? Milyen személyiségjegyeket részesítsenek előnyben? Hogyan kezeljék a konfliktusokat?
Ehmann Bea és Balázs László, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói már több hasonló kísérletben is közreműködtek, évtizedes tapasztalatuk van a majdani marsi életet modellező földi szimulációk – például a moszkvai Mars–500 legénysége, a déli-sarki Concordia és Halley–VI kutatóállomások áttelelő személyzete – pszichodinamikájának feltárására irányuló kutatásokban. Ezek közül a legjelentősebb a Mars–500 névre hallgató program volt, amelyben az önkéntesek 520 napot töltöttek egy Moszkvában fölépített „marsi” kutatóbázison. A NASA kísérletéhez hasonlóan hat önkéntest zártak a létesítménybe. Közülük három fő volt orosz, egy francia, egy olasz/kolumbiai és egy kínai. Szimulálták a Marsra szállást, továbbá beiktattak a programba három külső sétát. A kísérlet 2011. november 4-én ért véget; a résztvevők a kutatók állítása szerint kielégítő fizikai és pszichológiai állapotban jöttek ki a bázisról.
A magyar kutatók szerint annak ellenére, hogy a Földön a marsi körülmények egy részét nem lehet szimulálni, ezek a kísérletek nagyon sok hasznos eredménnyel szolgálnak. Ugyanakkor megjegyezték, hogy az elzárt, egymásra utalt csoportok viselkedéséről már évszázadok óta vannak tapasztalataink. Elég, ha a hosszú tengeri utakra vagy a sarkkutató expedíciókra gondolunk.
Bár a tudományos-fantasztikus irodalom visszatérő kliséje, hogy a hosszú űrutazás során a legénység tagjai között végzetes konfliktusok alakulnak ki, esetleg a csoport valamelyik tagja megőrül, és eszetlen öldöklésbe kezd, a kutatók szerint az efféle konfliktusok kialakulásának esélye nagyon kicsi. Épp arra szolgálnak az elzárásos kísérletek, hogy elkerüljék a súlyosabb krízishelyzetek kialakulását, és föltárják, hogyan lehet hatékonyan kezelni az együttélés során előforduló problémákat. A súrlódások ugyanis elkerülhetetlenek. A Nemzetközi Űrállomáson az évek során rengeteg űrhajós megfordult, többen hónapokat töltöttek otthonuktól távol, a falak közé zárva. Időnként közöttük is kialakultak kisebb konfliktusok, de ezek soha nem eszkalálódtak olyan szintre, ami a küldetések sikerét veszélyeztette volna.
Hamarosan egy újabb, a Mars–500-hoz hasonló programban vesznek részt a magyar kutatók. Az Amadee–18-nak is az célja, hogy a majdani marsi telepek életét és működését modellezze földi körülmények között. 2018 februárjában, az ománi sivatagban zajlik majd a négyhetes projekt; a szimulációs küldetést az Osztrák Űrfórum vezeti az Ománi Szultánsággal együttműködésben. A magyar kutatók úgynevezett pszichológiai tartalomelemzéseket végeznek, ennek keretében a legénység által írt naplókat, az Ausztriában működő „földi irányítással” folytatott kommunikációt, illetve a csapatmegbeszélések elektronikusan rögzített szövegeit analizálják. Emellett egy pszichológiai tartalomvizsgálatra használható beszédelemző szoftver továbbfejlesztésén is dolgoznak.
