Hatvan évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagvizsgáló Intézetében rendszeres megfigyeléseket végeztek a nem sokkal korábban felbocsátott Szputnyik műholdak pillanatnyi pozíciójáról. Ezek a megfigyelések azonban csak a műhold irányát határozták meg, térbeli helyzetét nem. Almár Ivánnak azonban egy amerikai tanulmány alapján sikerült a tényleges helyzetmeghatározás, az eredményből pedig megszületett az első magyar csillagászok által írt, külföldön publikált tanulmány.
Miután 1957. október 4-én a Szovjetunió sikeresen felbocsátotta a Szputnyik–1-et, az első ember alkotta tárgyat, amely kijutott a világűrbe, Nyikita Hruscsov a siker felett érzett eufóriát meglovagolva azonnal utasította Szergej Koroljovot, a szovjet űrprogram irányítóját, hogy a bolsevik hatalomátvétel közelgő 40. évfordulójára megint lőjenek fel valami szenzációsat. Ez szinte lehetetlen feladatnak látszott, hiszen addig már csak 32 nap állt rendelkezésre. Noha a közhiedelem szerint Koroljov tiltakozott az eszméletlenül rövid határidő miatt, valójában inkább kihívásnak fogta fel, és boldog volt, hogy csapata újabb feladatot kapott.
Ugyanazt még egyszer felbocsátani nem lett volna kellően szenzációs, ezért sok tekintetben fejlesztettek a Szputnyik–1-hez képest. A 2-es műhold így nagyobb lett, jóval tovább keringett a Föld körül, és egy élőlényt (Lajkát) is magával vitt. A Szputnyik–2 egy 4 méter magas, 2 méter alapsugarú kúp volt, amelyet egy rakéta csúcsára rögzítettek, és nem vált el a hordozórakétától. Össztömege így majdnem elérte a 8 tonnát. Sokkal több műszert vitt magával, mint elődje: volt rajta rádióadó, telemetrikus rendszer és egy elkülönített kamra Lajka kutyának is. Az állat képét egy 100 soros felbontású videokamera vette és továbbította a Földre.
A Szputnyik–2 legalább olyan fontos volt propagandaszempontból, mint tudományosan, így a szovjet űrkutatási tevékenységért akkoriban felelős tudományos akadémia nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy bolygónk minél több pontjáról megfigyeljék a csillagászok a keringését. Ezekből az adatokból aztán pontosan meg tudták határozni a pályáját. Magyarországon is végeztek efféle megfigyeléseket a Szovjetuniótól kapott távcsövek segítségével, de az első időkben e munka inkább afféle szolgáltatás volt, különösebb újító, a tudományt előbbre vivő értékkel nem rendelkezett. Hatvan évvel ezelőtt azonban ez megváltozott.