Hruscsov szenzációjából nekünk is jutott

Az első magyar idegen nyelvű űrkutatási szakcikk története.

– 1958 januárjától működött az első optikai szputnyikmegfigyelő állomás Magyarországon. A Szovjet Tudományos Akadémia küldött távcsöveket és előrejelzéseket arról, hogy nagyjából hol kell keresni a műholdat. A mérések eredményét, tehát azt, hogy átvonulásonként egy pozíciót milyen irányban tudtunk megfigyelni, táviratban küldtük a Szovjetunióba – mondta el lapunknak Almár Iván űrkutató-csillagász, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének emeritus kutatója. – Abban az időben éppen az országos megfigyelőhálózatot szerveztem. Így létrejött a bajai és a szombathelyi, majd később a miskolci megfigyelőpont is. Ezek több mint tíz évig működtek, és több tízezer megfigyelést végeztek a legkülönfélébb mesterséges holdakról. De ez eleinte csak szolgáltatás volt, különösebb haszon nélkül az MTA akkori nevén Csillagvizsgáló Intézete számára. Én viszont 26 évesen szerettem volna valami újító jellegű kutatást is végezni.

Az intézet előfizetett a Nature tudományos folyóiratra, amelyben Almár Iván olvasott egy cikket arról, hogy egy amerikai űrkutatónak sikerült lefényképeznie a Föld árnyékából kilépő mesterséges holdat, és megállapította az irányát abban a pillanatban. Ezekből az adatokból kiszámította, hogy hol (a Föld mely pontja fölött), és milyen magasságban repült abban a pillanatban, magyarul meghatározta a térbeli helyzetét. Almárnak eszébe jutott, hogy ezt a szűkös magyar lehetőségek közepette is meg lehetne sokkal egyszerűbben csinálni.

– Akkoriban semmilyen lehetőségünk nem volt arra, hogy ilyen gyorsan mozgó műholdat lefényképezzünk. Voltak viszont távcsöveink, ezért kiválasztottam egy kisebbet, amely elég mozgékony volt, viszont osztott körökkel volt ellátva, így a látott objektum pozícióját egy adott pillanatban egyszerűen meg lehetett a segítségével határozni. De így is nehéz volt egy távcsővel elkapni egy meglehetősen bizonytalan pályán mozgó égitestet (a Szputnyikot) abban a pillanatban, amikor belép a Föld árnyékába, magyarul eltűnik a szemünk elől – emlékszik vissza az űrkutató.

– Ezt úgy oldottuk meg, hogy a nagyobb távcsőre rászereltünk egy nagyobb látómezejű kisebb távcsövet, amellyel már reményünk volt arra, hogy észrevehetjük, amint a Szputnyik belép az árnyékba. Lovas Miklós kollégámmal követtük a mesterséges holdat, majd az eltűnés pillanatában leolvastuk a pozícióját, illetve az időpontot. Akkoriban a néhány másodperces pontosság igen pontosnak tűnt, ma már nem lenne az. Ez a különleges megfigyelés 60 éve, 1958. március 19-én este történt a Csillagvizsgáló Intézet egyik kisebb kupolájából.

Ezekből az adatokból sikerült meghatározni, hogy abban a pillanatban a Szputnyik nagyjából 300 kilométer magasságban repült az erdélyi Nagyszebentől néhány kilométerre levő pont fölött. Ez volt az első magyar kezdeményezés, amely valamilyen újszerűt produkált a mesterséges holdak megfigyelése terén. Az eredményből orosz nyelvű cikk született, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia csillagászati folyóirata meg is jelentetett (majd később a magyar Fizikai Szemle is). A Szputnyik végül 1958. április 14-én lépett be a sűrű atmoszférába, ahol elégett. A márciusi magyar megfigyelés idején tehát már elég alacsonyan keringett.