Európa önvédelme

Az Iszlám Állam kimondta: terroristákat küld a menedékkérők között.

Bármilyen sokszor hangzik el, hogy nem zárkózhatunk el a menekültek befogadása elől, az tagadhatatlan, hogy nincs hiteles információnk arról, ki a valódi menekült, és ki az, aki esetleg gonosz szándékkal érkezik a kontinensre. Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Líbiából adatot szerezni valakiről gyakorlatilag lehetetlen, ennek következtében nem lehet ellenőrizni az érkezők személyazonosságát és az előadott történetük valódiságát sem. Ráadásul hamis iratokkal is érkezhetnek – mi van akkor, ha az Iszlám Állam épp a legyilkolt keresztények nevét-papírjait adja katonáinak, úgy küldve őket „menekültként” Európába? Még nők és gyerekek is állhatnak a szolgálatukban – idejönnek, megkapják a menedékjogot, és pár év múlva robbanószerrel a testükön jelennek meg egy zsúfolt metrómegállóban valamelyik nyugat-európai nagyvárosban.

Nem állítom, hogy mindenki, aki menedéket kér, potenciális terrorista. De ha létezik jogos önvédelem, akkor nem szabad elkerülnünk a választ ezekre a kérdésekre. A baj akár generációkkal később is jelentkezhet: másod- és harmadgenerációs bevándorlók is könnyen radikalizálódhatnak, gondoljunk csak a Charlie Hebdo elleni merényletre. A képzetlen, nyelvet nem beszélő menekültek nem akarnak integrálódni, frusztrációik következtében gyűlöletük csak nő az őket befogadó világ iránt, és ha ők nem is, gyerekeik fegyvert ragadhatnak az ellen a társadalom ellen, amely az ő szemléletük szerint erkölcstelen és megérett a pusztulásra. Jaszin Salhi például, aki a múlt pénteken lefejezte a főnökét, majd megpróbált felrobbantani egy Lyon környéki, amerikai tulajdonban lévő üzemet, algériai apától és marokkói anyától született. A börtönben lett radikális, és harmincöt esztendősen, három gyerek apjaként jutott el oda, hogy lefejezzen egy embert. Egy iszlamista zászlóval takarta le a holttestet, a fejet pedig kitűzte a vegyi üzem kerítésére, amelyre arab szavakat írt. És ha már a hétvége terrorcselekményeinél tartunk: egyelőre még csak egy tunéziai strandon vadászott nyaraló európaikra egy mosolyogva gyilkoló egyetemista (eddig harmincnyolc áldozata van a sokkoló akciónak), de mi a garancia, hogy ugyanez hamarosan nem ismétlődik meg olasz, spanyol, francia üdülőhelyeken? Radikalizálható mozlim fiatal Európában is akad szép számmal, és a menekültekként érkező gyilkológépeknek sem lehetetlen feladat beszerezni egy Kalasnyikovot.

Ha Európának még van egészséges immunrendszere – és merem remélni, hogy van –, akkor elgondolkodik ezeken a kérdéseken. Magam jó néhány éve dolgozom önkéntesként egy segélyszervezetnél, és mi azt valljuk: az áldozatokon ott kell segíteni, ahol a baj történt, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a szülőhelyükhöz legközelebb eső biztonságos helyen. Megértem azt, hogy Szíria vagy Irak egyes részeiről most el kell menekülni, de a humánum nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy másik kontinensen fogadjuk be a szenvedőket. Különösen akkor, ha súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és arról sem megfeledkezve, hogy a gyökeresen eltérő kultúrájú bevándorlók integrációja egyetlen nyugat-európai országban sem sikerült megnyugtatóan. Ha segíteni akarunk, költsünk jelentős összegeket arra, hogy a saját földrészükön, saját kultúrájukban találjanak biztonságos életet maguknak. Az „idegen szép”, és a „virágozzon minden virág” hamis ideológiája megbukott – Európa nem képes integrálni és pacifikálni azokat, akik erre egy csepp hajlandóságot sem mutatnak.

Néhány éve még politikai inkorrektség volt erről beszélni, de a tabusításnak meg is lett a következménye: Malmö egyes külvárosaiban zsidókat vernek muzulmán fiatalok, Párizsnak vannak olyan, bevándorlók lakta kerületei, ahol embereket nyílt utcán kirabolnak, London bizonyos részein pedig muzulmán erkölcsrendészet vegzálja a szerintük erkölcstelenül öltöző lányokat. Ma már arról kell beszélni, hogyan védekezzünk azok ellen, akik életcélnak érzik a zsidó-keresztény kultúrán alapuló nyugati társadalmak elleni harcot – miközben kihasználják ennek a társadalomnak a jóléti vívmányait. Miközben mi a melegek házasságáról vitázunk – akiket egyébként bestiális módon végeznek ki az Iszlám Államban –, addig a bevándorlók lakta kerületekben semmibe veszik a nők és gyerekek jogait, de erről nem illik beszélni. Az Egyesült Királyságban egyébként ez milliókat érint – az öt év alatti gyerekek immár tíz százaléka muzulmán, vagyis bevándorló családba született.

Végül egy sokkoló adat: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága az idén érkezett 31 327 illegális határátlépő közül mindössze húsz ember esetében állapította meg, hogy megilleti őket a menekültstátus. Egyébként június második felében már meghaladta a hatvanezret a menekültstátusért folyamodók száma, és döntő többségük a szerb határszakaszon érkezett az országba. A táborok nem zártak – aki akar, az könnyen kijön, és nagyon rövid időn belül felszívódik a határ nélküli Európai Unióban. Róluk semmit nem fogunk tudni addig, amíg valamiért nem kerülnek újra a hatóságok látókörébe.

Senki nem tudja megmondani, közülük hányat fogunk tömeggyilkos terroristaként viszontlátni az újságok címlapjain.