Európa önvédelme

Az Iszlám Állam kimondta: terroristákat küld a menedékkérők között.

Néha nem árt szétnézni kicsit az archívumokban: február közepén a világsajtóban arról írtak, hogy az Iszlám Állam azt tervezi, Líbiából menekülteknek álcázott harcosokat küld a Földközi-tengeren keresztül Dél-Európába, hogy ámokfutást rendezzenek a városokban. A francia Le Figaro február tizenkilencedikén a következő címmel hozott le terjedelmes írást e témában: Az Iszlám Állam azzal fenyeget, hogy félmillió bevándorlóval árasztja el Európát. Akkor még túlzásnak tűnt, ami ma valóság – egyre nő az emberáradat.

A dzsihadisták támogatóinak levelezéséből – amelyet egy brit terroristaellenes csoport fülelt le – kiderült, hogy a rettegett szervezet Szíriából és Irakból toborzott fegyveresekkel akarja elárasztani a Kadhafi megbuktatása után káoszba fulladt Líbiát, és onnan indítana háborút egész Európa ellen. Az észak-afrikai ország ugyanis alig ötszáz kilométerre van a kontinensünktől, és ez a táv akár még kezdetleges csónakokkal is megtehető. A terveket az Iszlám Állam egyik propagandistája dolgozta ki – a Líbiába átdobott terroristák mintegy gyakorlatként kivégeztek huszonegy kopt keresztény túszt. A gyilkosságról közzétett videón egy fegyveres megmutatja véres kezét, és azt kiáltja: „Allah segítségével meghódítjuk Rómát!” Arról még nem születtek cikkek, hogy mi van akkor, ha a terrorszervezet stratégiát váltott, és a szárazföldi útvonalat preferálja: Szíriából Törökországon át indítja el az embereit, akik aztán a szerb–magyar határon tervezik az unióba való belépést. Biztonsági szakértők teljesen életszerű stratégiának tartják azt, hogy a terrorszervezet fegyveresei menekülteknek adják ki magukat, és így próbálnak bejutni a gyűlölt kontinensre. A dolog roppant egyszerű – nem hoznak magukkal iratokat, és a magyar – vagy bármelyik országbeli – hatóságnak olyan nevet és élettörténetet mondanak, amilyet akarnak. Sőt akár azt is megtehetik, hogy éppen az általuk elüldözötteknek álcázzák magukat – egészen életszerűen tudnak arról mesélni, hogy milyen borzalmak történtek akkor, amikor rátörtek a védtelen civilekre. Az unióban fegyvert és robbanószert szerezni nem reménytelen vállalkozás, csak pénz vagy kapcsolatok kérdése, és máris sok ezer főnyi magányos, mindenre elszánt terrorista várja az utasítást.

Bármilyen sokszor hangzik el, hogy nem zárkózhatunk el a menekültek befogadása elől, az tagadhatatlan, hogy nincs hiteles információnk arról, ki a valódi menekült, és ki az, aki esetleg gonosz szándékkal érkezik a kontinensre. Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Líbiából adatot szerezni valakiről gyakorlatilag lehetetlen, ennek következtében nem lehet ellenőrizni az érkezők személyazonosságát és az előadott történetük valódiságát sem. Ráadásul hamis iratokkal is érkezhetnek – mi van akkor, ha az Iszlám Állam épp a legyilkolt keresztények nevét-papírjait adja katonáinak, úgy küldve őket „menekültként” Európába? Még nők és gyerekek is állhatnak a szolgálatukban – idejönnek, megkapják a menedékjogot, és pár év múlva robbanószerrel a testükön jelennek meg egy zsúfolt metrómegállóban valamelyik nyugat-európai nagyvárosban.

Nem állítom, hogy mindenki, aki menedéket kér, potenciális terrorista. De ha létezik jogos önvédelem, akkor nem szabad elkerülnünk a választ ezekre a kérdésekre. A baj akár generációkkal később is jelentkezhet: másod- és harmadgenerációs bevándorlók is könnyen radikalizálódhatnak, gondoljunk csak a Charlie Hebdo elleni merényletre. A képzetlen, nyelvet nem beszélő menekültek nem akarnak integrálódni, frusztrációik következtében gyűlöletük csak nő az őket befogadó világ iránt, és ha ők nem is, gyerekeik fegyvert ragadhatnak az ellen a társadalom ellen, amely az ő szemléletük szerint erkölcstelen és megérett a pusztulásra. Jaszin Salhi például, aki a múlt pénteken lefejezte a főnökét, majd megpróbált felrobbantani egy Lyon környéki, amerikai tulajdonban lévő üzemet, algériai apától és marokkói anyától született. A börtönben lett radikális, és harmincöt esztendősen, három gyerek apjaként jutott el oda, hogy lefejezzen egy embert. Egy iszlamista zászlóval takarta le a holttestet, a fejet pedig kitűzte a vegyi üzem kerítésére, amelyre arab szavakat írt. És ha már a hétvége terrorcselekményeinél tartunk: egyelőre még csak egy tunéziai strandon vadászott nyaraló európaikra egy mosolyogva gyilkoló egyetemista (eddig harmincnyolc áldozata van a sokkoló akciónak), de mi a garancia, hogy ugyanez hamarosan nem ismétlődik meg olasz, spanyol, francia üdülőhelyeken? Radikalizálható mozlim fiatal Európában is akad szép számmal, és a menekültekként érkező gyilkológépeknek sem lehetetlen feladat beszerezni egy Kalasnyikovot.

Ha Európának még van egészséges immunrendszere – és merem remélni, hogy van –, akkor elgondolkodik ezeken a kérdéseken. Magam jó néhány éve dolgozom önkéntesként egy segélyszervezetnél, és mi azt valljuk: az áldozatokon ott kell segíteni, ahol a baj történt, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a szülőhelyükhöz legközelebb eső biztonságos helyen. Megértem azt, hogy Szíria vagy Irak egyes részeiről most el kell menekülni, de a humánum nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy másik kontinensen fogadjuk be a szenvedőket. Különösen akkor, ha súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és arról sem megfeledkezve, hogy a gyökeresen eltérő kultúrájú bevándorlók integrációja egyetlen nyugat-európai országban sem sikerült megnyugtatóan. Ha segíteni akarunk, költsünk jelentős összegeket arra, hogy a saját földrészükön, saját kultúrájukban találjanak biztonságos életet maguknak. Az „idegen szép”, és a „virágozzon minden virág” hamis ideológiája megbukott – Európa nem képes integrálni és pacifikálni azokat, akik erre egy csepp hajlandóságot sem mutatnak.

Néhány éve még politikai inkorrektség volt erről beszélni, de a tabusításnak meg is lett a következménye: Malmö egyes külvárosaiban zsidókat vernek muzulmán fiatalok, Párizsnak vannak olyan, bevándorlók lakta kerületei, ahol embereket nyílt utcán kirabolnak, London bizonyos részein pedig muzulmán erkölcsrendészet vegzálja a szerintük erkölcstelenül öltöző lányokat. Ma már arról kell beszélni, hogyan védekezzünk azok ellen, akik életcélnak érzik a zsidó-keresztény kultúrán alapuló nyugati társadalmak elleni harcot – miközben kihasználják ennek a társadalomnak a jóléti vívmányait. Miközben mi a melegek házasságáról vitázunk – akiket egyébként bestiális módon végeznek ki az Iszlám Államban –, addig a bevándorlók lakta kerületekben semmibe veszik a nők és gyerekek jogait, de erről nem illik beszélni. Az Egyesült Királyságban egyébként ez milliókat érint – az öt év alatti gyerekek immár tíz százaléka muzulmán, vagyis bevándorló családba született.

Végül egy sokkoló adat: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága az idén érkezett 31 327 illegális határátlépő közül mindössze húsz ember esetében állapította meg, hogy megilleti őket a menekültstátus. Egyébként június második felében már meghaladta a hatvanezret a menekültstátusért folyamodók száma, és döntő többségük a szerb határszakaszon érkezett az országba. A táborok nem zártak – aki akar, az könnyen kijön, és nagyon rövid időn belül felszívódik a határ nélküli Európai Unióban. Róluk semmit nem fogunk tudni addig, amíg valamiért nem kerülnek újra a hatóságok látókörébe.

Senki nem tudja megmondani, közülük hányat fogunk tömeggyilkos terroristaként viszontlátni az újságok címlapjain.