A választójogi cenzus rejtett üzenete

A Jobbik javaslata a fiatal középosztálybeliek felé tett gesztusként értelmezhető.

Ha az intelligenciát firtató cenzusfetisiszta logikát következetesen végigvisszük, a polgárok nagy részét ki kellene zárni a szavazati jogból, mert bedőlnek a demagógiának, az ígérgetőknek. Ha egy politikában, történelemben és közgazdaságtanban járatos szakértő fejével gondolkodnánk, a társadalom minimum 90 százalékát alkalmatlannak találnánk arra, hogy szavazatával beleszóljon az ország irányításába.

Egy ismerősöm azt mondta: a cenzus nem ördögtől való, vannak nagyszerű történelmi példái, érdemes megvizsgálni többek között a viktoriánus kori Angliát. Túl azon, hogy arról a remek demokráciáról azért megkérdeztem volna egy akkori manchesteri munkást, egy ír parasztot vagy egy gyarmatlakót, érdemesebb saját történelmünkből megnézni a cenzusos választási rendszer időszakát, hiszen magyarok vagyunk, saját közéleti mentalitással, hagyományokkal, illetve kulturális mintákkal. A dualizmus kori Magyarország jó példa lehet.

Milyen is volt akkor a felelős szavazás? Akit érdekel, olvasson korabeli sajtót, főleg vicclapokat, akár kormánypárti vicclapokat, mondjuk a Borsszem Jankót. Mit találunk? Lefizetett és leitatott választókat, akiknek a mélysötét ostobaságán folyamatosan élcelődtek. Elképesztő mértékű korrupciót, elszállt, realitást nélkülöző nemzeti lózungokat, nacionalista giccsparádét és tömeges Nyugatra vándorlást. Ismerős? Pedig ott aztán volt cenzus a javából, az akkori ország lakosságának nagy része ki volt zárva a választásból.

Divat lett a képviseleti demokrácia válságáról, hanyatlásáról, dekadenciájáról beszélni. Ez se mai téma, már Platón is gondolkodott erről. Ebből vezette le a diktatúrát, a türanniszt: szerinte a demokrácia okozta káoszban a nép vezért keres magának, aztán talál is. Pedig az athéni demokrácia igencsak cenzusos volt, a lakosság alig tíz százaléka, ha szavazhatott.

Nem mondom, hogy nincs baj a képviseleti demokráciával. Csakhogy ez a mostani cenzusosdi nem a demokrácia minőségének javításáról szól. Az abszolút monarchia vagy a diktatúra igenlésében is több racionalitás van, mint a választójogi cenzus felvetésében. Ami mellesleg már csak azért sem válasz erre a válságra, mert az európai jogrend miatt megvalósíthatatlan, felvetése olyan, mint a halálbüntetés visszaállításának lebegtetése. De akkor miről szól ez az egész?

Megértéséhez ismerni kell a középosztály 30-as, 40-es (és talán 20-as) generációinak életérzését. Személyes tapasztalataim szerint a jobboldaliak mellett számos liberális, konzervatív liberális, liberális konzervatív, neokonzervatív, neoliberális, libertárius, egykori SZDSZ-szavazó, LMP-szavazó, Momentummal szimpatizáló városi vállalkozó és értelmiségi is híve a cenzusos rendszernek. Ők nem szélsőjobboldaliak.

A cenzus felvetésének szimbolikus üzenete van, s mint ilyen, része a középosztály lázadásának. Az üzenet: elegünk volt, nem kérünk belőletek, sötét prolik és erőszakos nyuggerek, akik ostobaságotokkal ezt a szemét politikai elitet fenntartjátok az örökkévalóságig, és meghatározzátok ennek a jobb sorsra érdemes országnak a sorsát. Nem vagytok velünk egyenrangú állampolgárok, nem lenne szabad, hogy választójogotok legyen. Figyelemre méltó, hogy Dúró Dóra szerint a lakosság 20 százaléka (!) tekinthető analfabétának. Ennyi embernek nem kellene választójoggal rendelkeznie.

Nos, ez a lényeg. Így érthetjük meg azt is, hogy a nyomorultak felemelése helyett miért a kizárásuk gondolata lett a menő. Arra pedig senki nem ad választ a cenzus hívei közül, hogy a választójogból esetlegesen kizártak érdekeit ki és hogyan képviselné a politikában. Nyilván nekik nem lehetnek érdekeik. Érdeke az országnak van, az ország érdeke pedig a középosztály érdekével azonos.

Felettébb ironikus, hogy a nyugatos, utazgató, az angolszász kultúrától elájuló középosztály, amely annyira szenved ettől a sármagyarországtól, ugyanazt a feudális szemléletet képviseli, amitől az ország pont, hogy nem hasonlít a vágyott Nyugathoz. Attitűdjük kicsit azokra a régi magyar főurakra emlékeztet, akik magyarul alig szólaltak meg, és akik Bécsben, Párizsban, Londonban mulatták el a pénzüket. Csodálták az ottani fejlődést, miközben azt hangoztatták, hogy odahaza bezzeg ázsiai viszonyok uralkodnak. Viszont ebből a közegből utóbb kinőtt egy reformelit, amelyik a pénzét és az előjogait adta, hogy sármagyarország elinduljon a fejlődés útján. Ma ennek a törekvésnek nyomát se látni.

A középosztály alsóbb társadalmi rétegekhez való undok viszonyulása nemcsak az érdekérvényesítésben, hanem a kisebbrendűségi érzés kompenzálásában, a bizonyítási kényszerben is keresendő. Az új magyar középosztály ugyanis létét jobbára (nem teljesen persze) az államszocializmusnak köszönheti, minthogy tagjai zömmel nem az egykori nagypolgárság és arisztokrácia, de még csak nem is a keresztény úri középosztály leszármazottai. Az új középosztálybeliek déd- és nagyszüleit a megvetett „kommunizmus” kupálta ki, s így elég kulturális tőkével rendelkeztek, hogy a rendszerváltás után tanuljanak és vállalkozzanak. Többségük őse nem szavazhatott a cenzusos időszakban. Szavazati joggal bírókkal legfeljebb pincérként, cselédként, béresként találkozhatott.

Tévednek, akik azt hiszik, hogy a Jobbik a cenzus felvetésével az egykori szélsőjobbot akarja visszahódítani, vagy úgymond „megrekedt” a középre igyekvés közben, és csak előbukkan belőle az egykori ordas, mert az analfabéták kizárásának ötlete voltaképp burkolt cigányozás. Nem. Ha sokak számára van is áthallás az analfabéták és a cigányság között, azzal legfeljebb csak két legyet ütnek egy csapásra.

A valódi üzenet nem a szélsőjobbnak szól, hanem a nyugatos középosztálynak, csakúgy, mint Vona megjegyzése az agresszív orbánista nyugdíjasokról, akiknek a szemében gyűlölet lobog, a szájukból szennyvíz folyik, amint maguk után húzva bevásárlókosarukat és kétpercenként káromkodva szavalják a TV2 hazugságait. Eddig ilyesmit a régi pártokat egyaránt utáló fiatalabb, nem jobboldali értelmiségiektől lehetett hallani, illetve Facebook-kommentekben olvasni. Az ítéleteikhez a Kossuth téri verekedős fideszes öregek, a CÖF törzsközönsége vagy az orbánistákhoz kísértetiesen hasonló gyurcsányista nyugdíjasok adtak alapot.

A Jobbiktól eddig ez a kommunikáció idegen volt, hát most nyitottak. Vona Gábor posztja jól kiszámított gesztus volt, Dúró Dóra javaslata a cenzusról pedig ennek a következetes folytatása. Ne felejtsük el, hogy az iskolázottsági cenzussal együtt a választói korhatárt 16 évre szállítanák le, és ezt az elképzelést az LMP is magáénak vallja. A Jobbik alkalmazkodik a generációs ellentétekhez és az osztálygyűlölethez. Az MSZP hanyatlásával a Fidesz lett az új nagy „nyuggerpárt”. Ezeket a pártokat rühelli a Momentum is, bár ők generációs életérzésüket igen szofisztikáltan fogalmazzák meg.

Vagyis a Jobbik egyáltalán nem lép vissza a szélsőjobb felé. Nem rekedt meg félúton. A Jobbik középre tart.

A szerző bölcsész