Ha az intelligenciát firtató cenzusfetisiszta logikát következetesen végigvisszük, a polgárok nagy részét ki kellene zárni a szavazati jogból, mert bedőlnek a demagógiának, az ígérgetőknek. Ha egy politikában, történelemben és közgazdaságtanban járatos szakértő fejével gondolkodnánk, a társadalom minimum 90 százalékát alkalmatlannak találnánk arra, hogy szavazatával beleszóljon az ország irányításába.
Egy ismerősöm azt mondta: a cenzus nem ördögtől való, vannak nagyszerű történelmi példái, érdemes megvizsgálni többek között a viktoriánus kori Angliát. Túl azon, hogy arról a remek demokráciáról azért megkérdeztem volna egy akkori manchesteri munkást, egy ír parasztot vagy egy gyarmatlakót, érdemesebb saját történelmünkből megnézni a cenzusos választási rendszer időszakát, hiszen magyarok vagyunk, saját közéleti mentalitással, hagyományokkal, illetve kulturális mintákkal. A dualizmus kori Magyarország jó példa lehet.
Milyen is volt akkor a felelős szavazás? Akit érdekel, olvasson korabeli sajtót, főleg vicclapokat, akár kormánypárti vicclapokat, mondjuk a Borsszem Jankót. Mit találunk? Lefizetett és leitatott választókat, akiknek a mélysötét ostobaságán folyamatosan élcelődtek. Elképesztő mértékű korrupciót, elszállt, realitást nélkülöző nemzeti lózungokat, nacionalista giccsparádét és tömeges Nyugatra vándorlást. Ismerős? Pedig ott aztán volt cenzus a javából, az akkori ország lakosságának nagy része ki volt zárva a választásból.
Divat lett a képviseleti demokrácia válságáról, hanyatlásáról, dekadenciájáról beszélni. Ez se mai téma, már Platón is gondolkodott erről. Ebből vezette le a diktatúrát, a türanniszt: szerinte a demokrácia okozta káoszban a nép vezért keres magának, aztán talál is. Pedig az athéni demokrácia igencsak cenzusos volt, a lakosság alig tíz százaléka, ha szavazhatott.
Nem mondom, hogy nincs baj a képviseleti demokráciával. Csakhogy ez a mostani cenzusosdi nem a demokrácia minőségének javításáról szól. Az abszolút monarchia vagy a diktatúra igenlésében is több racionalitás van, mint a választójogi cenzus felvetésében. Ami mellesleg már csak azért sem válasz erre a válságra, mert az európai jogrend miatt megvalósíthatatlan, felvetése olyan, mint a halálbüntetés visszaállításának lebegtetése. De akkor miről szól ez az egész?













Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!