Európa csendes? Nem. Nem csendes. Csak halk, kevésbé halk és kicsit zajos forradalmacskák zajlanak benne.
Nézzük a tényeket!
A Nyugat nagy országaiban a következőképpen alakultak a választások.
Kezdjük az EU legnagyobb gazdaságával. Németország egy szempontból mindenképpen különleges hely, ugyanis a Nyugat nemzettelenítése csak ott sikerült eddig szinte maradéktalanul. Németországra ma már kis megszorításokkal (egykori NDK-beli tartományok, az AfD furcsa, ellentmondásos, olykor a józan észt tagadó formációja) igaz az a szomorú, rettenetes tézis, miszerint „a nemzet csupán szociokulturális fikció”. A németek ma élen járnak az önfeladásban és a permanens öngyűlöletben, múltjukat gyűlölik és megtagadják, minden nemzeti szimbólumuktól irtóznak, legszívesebben sterilizálnák magukat, nehogy szüljenek még egy Hitlert.
Nos, ebben a hajdan oly erős és büszke államban a hagyományos pártok (CDU, CSU, SPD) hatalmasat zuhantak, mára a három nagy összesen alig ér el 41 százalékot, viszont megerősödtek a zöldek – ami a szélsőséges anarchisták és radikálbalosok fedőneve Európa-szerte; az újabb nagy átverés élcsapata, ezek a valóban létező klímaváltozás jelentette fenyegetések átpolitizálói, vámszedői, dögkeselyűi, ezek a hagyományos, ám láthatatlan establishment legújabb ötletei –, varázslatos lesz látni, amikor a közeljövőben majd a német zöldek fognak tárgyalni az Északi Áramlatról és fognak tárgyalni a Gazprommal – mert fognak.
Ezek azok a zöldek, akik az egyetlen létező környezetbarát energiát, az atomenergiát fúrják előszeretettel – persze leginkább itt nálunk, Magyarországon –, viszont kussolnak, amikor Németországban falvakat és a falvakban műemlék templomokat dózerolnak le, hogy a bányavállalat új területeket vonjon művelés alá, hogy közepes minőségű barnakőszenet bányásszanak a lehető legkártékonyabb módon, vagyis külszíni fejtéssel. Ilyenkor a német zöldek félrenéznek vagy nagyon sürgős dolguk akad Pakson.
Ennyit róluk.
Az EU másik nagyhatalmában, Angliában az a Nigel Farage győzött az EU-választásokon (és nem is kicsit!), akinek és Brexit Párt nevű tömörülésének egyetlen üzenete van: kifelé az unióból! Amúgy ez a mai EU tökéletes szimbóluma, összefoglalása, ilyet Eugène Ionesco sem tudott volna kitalálni, még egy esős, februári kedd délelőttön sem.