Január 24-től a belföldi csoportos utakat, majd pedig január 27-től minden csoportos utazást – beleértve a külföldi csoportos utakat is – felfüggesztettek.
Eközben a kínai kormány az epidémiai helyzetről mindig is nyíltan, transzparensen és felelősségteljes hozzáállással szolgáltatott információt külföldön és belföldön egyaránt. Az információk nyitottságának és átláthatóságának biztosítása érdekében a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság haladéktalanul közzéteszi a vonatkozó adatokat és a járványügyi intézkedéseket. Január 26. óta naponta tart sajtótájékoztatót, hogy közzétegye a legfrissebb járványadatokat és válaszoljon az állampolgárok aggodalmaira.
Pekingi idő szerint február 13-án 9 óráig a megerősített megbetegedések száma Kína határain belül 59 897, a fertőzésgyanús esetek száma 13 485, továbbá 1368 halálesetről és 6014 gyógyult páciensről lehet beszámolni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy bár a megbetegedések száma nagy, és jelenleg még nem áll rendelkezésre hatékony gyógyszer, a kínai belföldi halálozási arány két százalék körül alakul, ami jóval alacsonyabb, mint az ebola (40,4 százalék), a súlyos akut légúti szindróma (SARS, tíz százalék), a közel-keleti légúti szindróma (MERS, 34,4 százalék) vagy a 2009-es amerikai H1N1-influenza (17,4 százalékos) halálozási aránya.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!