Öt vármegyében is halmozódnak az influenzás megbetegedések
Több mint 65 ezren fordultak orvoshoz egy hét alatt.
Több mint 65 ezren fordultak orvoshoz egy hét alatt.

Az Amerikai Szívszövetség konferenciáján, a világ egyik legnagyobb kardiológustalálkozóján dőlhet meg az eddigi elmélet.

A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka – ezt állapították meg brit kutatók csütörtökön publikált tanulmányukba
Az elmúlt hetekben ismét meredeken emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzések szám.

Március elsejétől vasárnapig 13 855 személynél mutatták ki a Covid–19 nevű betegséget, 8733-an már meggyógyultak.
Lakatos Tibor elmondta, hogy leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma.

Robert Koch országos közegészségügyi intézet közlése szerint „nagyon jó hírek” érkeztek a járványhelyzet alakulásáról.
Nem valószínű, hogy nyáron eltűnik a SARS-Cov2 új koronavírus – olvasható az Európai Unió járványügyi és betegségmegelőzési központja szerdán kiadott jelentésében.
A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legmagasabb halálozási adatnak számító 475-tel 2978-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a d



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.

Veszélyes a jegesedő Dunán közlekedni.

Repült is a sárga csekk.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

Csoma Kristóf nyolc védése megalapozta a magyar válogatott háromgólos győzelmét Montenegró ellen.

A szicíliai maffia legvéresebb időszaka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.