Elegem van az Európai Unióból

Az EP-ben a balliberális, szocialista, zöld, kommunista, újbaloldali erők egyszerűen uralják a terepet.

European Commission Vice-President Vera Jourova holds a news conference after a college meeting of the EU executive in Brussels, Belgium April 29, 2020. REUTERS/Francois Lenoir/Pool - RC2BEG9NDKEO Fotó: Francois Lenoir

Mégpedig arról, hogy ez a globalista-liberális hálózat valóban elhatározta, hogy megbünteti, megleckézteti Magyarországot.

Láthatjuk, hogy nyomásgyakorló erejük mekkora: az a Věra Jourová demokratikus értékekért felelős biztos, aki – talán egy picit közép-európai realitásérzékkel, Varga Judit hatásos válaszai okán – korábban még elismerte, hogy a magyar veszélyhelyzettörvényben nem látott kivetnivalót (mert ő véletlenül elolvasta), az most ezen a vitán látványosan elhatárolódott önmagától, korábbi álláspontjától, s most már azt hangoztatja, hogy a magyar törvény kérdéses, s naponta (!) figyeli a Magyarországon történteket. Gondoljuk el: naponta! Jourová asszony, valljuk be, önkritikát gyakorolt, mint az elvtársak tették – nem épp önálló akaratukból – az ötvenes években a kommunizmusban. De idevehetjük szegény Ursula von der Leyen bizottsági elnök asszonyt is, aki eleinte megpróbált középen, semlegesnek maradni a hazánkkal kapcsolatos vitákban, ám mára már jól láthatóan bedarálták a globalista liberális erők, kezd egyre jelentéktelenebbé válni.

Ami azonban a helyzetet igazán veszélyessé teszi, az az, hogy a hálózat tagjai – Soros György elkötelezett hívei és fizetettjei – immáron egyértelmű cselekvést sürgetnek Magyarország ellen, itt és most.

Ennek három fokozata van. Egyfelől balliberális képviselők felszólították a néppártot, hogy zárja ki soraiból a Fideszt. Ebben élen járt Sophie in’ t Veld holland liberális képviselő asszony, aki nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy rúgják már ki a Fideszt a néppártból. (Az a képviselő, aki először lépte át a Rubicont azzal, hogy kijelentette, hogy ha jogilag rendben is van a veszélyhelyzet-törvény, akkor is meg kell büntetni Magyarországot.) Ebben az az árulkodó, hogy a legnagyobb nyugalommal szólnak bele egy másik frakció belügyeibe, ami azt mutatja, hogy a néppárt egyfelől végtelenül gyenge, másfelől úgy érzik, mégiscsak egy brancsba tartoznak a néppártiakkal (és ebben sajnos egyre inkább igazuk is van).

De a néppárti tagságunk elvesztése még nem is tartozna a legnagyobb veszteségek közé. Sokkal veszélyesebb, hogy a Soros-listán szereplő ballib képviselők egyfelől a 7-es cikkellyel kapcsolatos eljárás folytatását követelik az Európai Tanácstól, sőt immáron a bizottságot is erre buzdítják, de a legveszélyesebb, hogy a pénzügyi, uniós költségvetési támogatások megvonását akarják elérni hazánkkal szemben.

Ezek pedig már húsba vágó kérdések. A 7-es cikkely szerinti szavazati jog esetleges megvonása lényegében véve azt jelentené, hogy politikai páriává válnánk az Európai Unióban, ahová annyira vágytunk valaha. Ez nem fog sikerülni nekik, de a balliberálisok hangulatkeltése velünk szemben ettől függetlenül sem kecsegtet sok jóval. Gondoljunk bele, mit is mondott a minket gyűlölő, sajnos nagyon is befolyásos luxemburgi külügyminiszter. „Tegyük politikai karanténba Magyarországot!” A gond ezzel valóban az, hogy a vírus miatti karantént feloldják akkor, amikor elmúlik a járvány, ám a politikai karanténból nehéz kijönni, mert a globalista-liberális politikai vírus nem múlik el egykönnyen. És ha egy országot politikai karanténba tesznek, onnan már csak egy lépés, ha bevallják, ha nem, hogy kitegyenek az unióból. Úgy látom, hogy a legtöbb balliberálisnak ez az igazi célja, azt is megkockáztatom, legszebb álma. Megszabadulni az „ázsiai gyüttment” magyaroktól.

De a legfontosabb kérdés mégis az esetleges pénzügyi szankció, a támogatások megvonása vagy csökkentése. Nem volt biztató az sem, hogy Věra Jourová záróválaszában fenntartotta a lehetőségét annak, hogy valóban megvalósulhat a pénzmegvonás azokkal az országokkal szemben, amelyek megsértik a demokratikus értékeket – vagyis velünk s esetleg Lengyelországgal szemben. Természetesen ezt sem tudják elérni, mert az Európai Tanácsban – a valódi döntéshozó testületben – még él a vétójog, és lengyel barátainkkal elvileg meg tudjuk akadályozni a másikkal szembeni szankciókat.

Ez rendben is lenne, de ki tudja, mikor és hogyan játsszák majd ki a demokratikus szabályokat, hogyan akarják majd zsarolni a visegrádi négyek egyes tagjait – nem minket – más előnyök nyújtásával, hogyan próbálnak megosztani bennünket? És egyáltalán: ha a vétójoggal ki is mászunk ebből a helyzetből, milyen légkörben találjuk magunkat utána? És meddig lehet vagy meddig érdemes azt elviselni, hogy azok között legyünk, akik valójában a pokolba kívánnak bennünket, magyar patriótákat, szuverenistákat, konzervatívokat és családszerető keresztényeket? Lehet-e így együtt élni és meddig?

Ha én döntéshozó lennék, már régóta elkezdeném a B forgatókönyvet írni. Mert a politikában a realitásérzéknek mindent felül kell írnia. Persze a brexitet, sőt egy esetleges italexitet sem lehetne hasonlítani a huxithoz, hiszen egy nagyon erős birodalom és egy erős középhatalom helyzete nem hasonlítható a miénkhez. Azonban azt is látnunk kell: a magyar gazdaság erős, és ne gondoljuk, hogy az unió cégeinek, országainak ne lenne érdekük velünk kereskedni, nálunk beruházni – s akkor még csak egy szót sem szóltam a tengeren túli, illetve a keleti kapcsolatainkról.

Gondoljunk Svájcra vagy Norvégiára: külön szerződéseket is lehet kötni az unióval, s akkor nem lesznek önelégült, felettünk ítélkező képviselők, testületek, akik pofozógépet csinálhatnak belőlünk, és akkor olyan értékrend szerint élhetünk, amelyet magunknak választunk, és nem kell mindent megmagyaráznunk, mert nem lesz végre minden megkérdezve, számonkérve rajtunk.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója