2022-ben a lét lesz a tét

A Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a balliberális masszában.

Deák Dániel szerint ahogyan 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-koalíció is felbomlott, úgy ez a még színesebb hatpárti összefogás is erre a sorsra van ítélve Forrás: Facebook

Joe Biden formális, demokratikus legitimitása nem nagyobb, mint a magyarországi kékcédulás választásokon a kommunistáké, sőt! Az 1947-es csalás gyermeteg játszadozás volt ahhoz képest, amit Bidenék most műveltek, eredményében is, hiszen akkor a kommunisták még csalással sem tudtak győzni. A szovjet jelenlét garantálta anno, hogy a csalás haszonélvezői kezükbe vegyék később a kormányrudat, most a globális háttérhatalom teszi meg ezt. Első lépésként, a szólásszabadság nagyobb dicsőségére, letiltották a még hivatalban levő elnököt a nagyobb közösségi felületekről.

A Capitolium ostroma – akár a balos erők szervezték, akár nem – reális és jogos felháborodáson alapult. Jellemző, hogy ezt az egész jelenségkört miként láttatja a hazai baloldal görbe tükre. Az amerikai gigacsalás győzteseinek hazai támogatói képesek Orbán Viktort támadni azzal, hogy 2022-ben el fogja vitatni az ellenzék győzelmét, akárcsak Trump. Holott, bármily furcsa is, a magyar választási rendszer nagyságrenddel átláthatóbb, korrektebb, mint az amerikai, itt egyszerűen nem lehet csalni, amennyiben két egymást ellenőrző, jól szervezett erő áll egymással szemben. Másrészről épp a baloldal volt az, mely 2018-ban csalást kiáltott. S azt se felejtsük, hogy a magyar történelemben az erőszak és a választási csalás eszközéhez is a baloldal nyúlt ismételten.

A történelem nagy tanítómester. Nem véletlen, hogy ez a balos társaság igyekezett eltörölni a történelemérettségit, ez fröcsög, amikor a kormány nemzeti szelleművé igyekszik tenni az oktatást, és ez hamisítja arcátlanul a történelemírást is, címeres hazaárulókból faragva példaképet, nemzeti hősökből pedig diabolikus figurákat, elég egyik oldalon az országot szétprédáló Károlyi Mihályra és a dokumentáltan szabadkőműves-befolyás alatt álló társaságára, a másik oldalon Horthy Miklósra és mártír miniszterelnökeinkre gondolni.

A szemünk előtt rajzolódik ki ismét a kuruc-labanc ellentét, azzal a különbséggel, hogy a birodalom oldalán állókban ezúttal semmiféle nemzeti érzés nincs, sőt ők magát a nemzeti érzést, a nemzeti szolidaritást, a nemzetelvű politikát és a mindennek intézményi keretet adó nemzetállamot igyekeznek minden eszközzel felszámolni. Kezdve a tudatátprogramozással, folytatva a véderő lezüllesztésével, a kormánynak a lakosság gyarapodása érdekében kifejtett modellértékű erőfeszítései elleni gúnyolódó uszítással, el egészen a magyar állam maradék szuverenitásának felszámolásáig. Mert ugyan mi mást jelentene az európai egyesült államok hagymázas víziója?

A Rákóczi-szabadságharcot lezáró béke korrektsége a labanc oldalon álló Pálffy János császári főparancsnok nemzeti felelősségének volt köszönhető elsősorban, nem lebecsülve persze Károlyi Sándor politikai realizmusát. Mai labancaink ezzel szemben Haynau-csicskások, akik a birodalmi akaratnak, a migránstömegek befogadásának, a genderőrületnek és a nemzetek felszámolásának leghatározottabban ellenálló Magyarország és Lengyelország megbüntetését követelik lihegve Brüsszelben.

A 2015-ös migránsinvázió idején joggal hihettük, hogy legalább ebben a kérdésben a normalitás oldalára állnak, hiszen nem kell sok ész annak belátáshoz, hogy az iszlám betolakodók mentalitásukkal, vallási fanatizmusukkal, felsőbbrendűségi tudatukkal, hódító szándékukkal, torz értékrendjükkel, mélyen kódolt antiszemitizmusukkal az ő létkörülményeiket is tönkreteszik, az ő leszármazottaiknak éppen úgy a mindennapos félelem lesz az osztályrészük, mint a mieinknek, ha ezek többségbe kerülnek. Márpedig ha beengedjük őket, akkor többségbe fognak kerülni.

Ha belegondolunk ebbe, akkor azzal a kérdéssel találjuk szemben magunkat, hogy vajon milyen mértékű magyargyűlöletnek kell lennie a balos ellenzékiek szívében ahhoz, hogy inkább választják a párhuzamos társadalmak nyugati létmodelljét, mely előbb-utóbb szükségképpen egy polgárháborúba torkollik, csak azért, hogy Magyarország megszűnjön mint magyar ország?

Lehet-e más következtetést levonni abból, hogy 2004-ben azzal riogattak, hogy az erdélyi magyarok tönkreteszik a szociális ellátórendszert, de most szélesre nyitnák az ország kapuit azok előtt, akik Franciaországba, Németországba, Ausztriába, Belgiumba, Svédországba (és a sor még folytatható) a kriminalitás növekedését, utcai lefejezéseket és megkövezést, mise közbeni gyilkosságokat, a nemierőszak-statisztikák egekbe szökését hozták úgy, hogy elenyésző töredékük hajlandó egyáltalán dolgozni?

És ezeknek az erőknek most már felvállalt, nyílt színi támogatója az egykori nemzeti radikális párt, a Jobbik, melynek elnöke képes volt azt állítani, hogy az általa vezetett politikai szervezetnek „semmit nem kellett feladni értékrendjéből a közös listával”. Persze kérdés, hogy melyik Jobbikról beszélt, mert ha arról, amelyiknek Vona Gábor elvette a lelkét, az utána következők pedig az eszét is, akkor igaza van, hiszen a 2017 utáni Jobbiknak már nincs semmiféle értékrendje.

A párt megkísérli a baloldali média, a baloldali politikusok és a baloldali szavazók kegyét keresni a nemzeti retorika visszafogásával és a miniszterelnök elleni vehemens, elsősorban szociális demagógiára alapozó uszítással. Nem számít a magyar érdek, nem számít az, hogy azokkal szövetkeznek, akik ma is kéjjel vezényelnének lovasrohamot a nemzeti tüntetők ellen, nem számít semmi, csak az, hogy a párt szűk klientúrájának biztosítva legyen a megélhetése a következő években. Márpedig ebből semmiféle értékrend nem kerekedik ki.

Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, a Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a masszában.

Nem kétséges, 2022-ben a lét lesz a tét. A magyar megmaradás. Ha ezek győznek, nemcsak az országot fogják lerabolni a közpénzben tobzódva, mint tették azt elődeik Borvendég Zsuzsanna hiánypótló kutatásai szerint a Kádár-rendszerben, és teszik ma is a megkaparintott önkormányzatokban, legfőképpen Budapesten, nemcsak gazdasági és politikai függésbe taszítják majd az országot, de minden bizonnyal kapitulálnak majd migránsügyben is. Ebben a kérdésben pedig csak egyszer lehet rosszul lépni.

A szerző jogász, politológus