Köszönettel tartozunk Trumpnak

A volt amerikai elnök és népi konzervativizmusa megmutatta, hogy a mélyállam igenis legyőzhető.

Andrews légitámaszpont, 2021. január 20. Donald Trump leköszönõ amerikai elnök és a felesége, Melania Trump beszáll az elnöki gépbe a marylandi Andrews légitámaszpontra, hogy floridai birtokára repüljön 2021. január 20-án. Ezen a napon iktatják be hivatalába az új elnököt, Joe Bident. MTI/AP/Manuel Balce Ceneta Fotó: Manuel Balce Ceneta

Nyilvánvaló tehát, hogy a „trumpizmus” – ami szerintem nem más, mint népi konzervativizmus, de erről később – új történelmi szakaszt nyit meg az Egyesült Államok és talán a világ történetében is. Ez egy új politikai-világnézeti irány, amelynek első szakaszában még maga Trump lehet a meghatározó személy (várhatóan még pártot is alapíthat), megtörve a globális elitnek azt a szimbiózisát, amelynek egyik látványos jele volt, amikor 2004-ben két, egyaránt a Koponya és Csontok nevű titkos társasághoz tartozó figura indult az elnökjelöltségért republikánus és demokrata színekben, jelesül ifjabb Bush és John Kerry…

Hogy Donald Trump személye nem volt makulátlan, hogy extravagáns figura volt, hogy az üzleti világból jött, hogy sokak szerint nomen est omen (vagyis egy trampli), s hogy sokan tulajdonképpen pusztán egy, a népből jött, felkapaszkodott CEO-nak (Chif Executive Officer, vezérigazgató) vagy egy fajankónak tartották? Ez világos, és a kritikákban voltak-vannak is igazságelemek. De nagyon jó lenne, ha a Trump egyszerű, népből jövő stílusára nem vevők figyelembe vennék, hogy a globális hatalommal szemben szinte kizárólag olyan típusú emberek tudják és főleg merik felvenni a küzdelmet, mint egy minden hájjal megkent, ha tetszik, külvárosi stílusú, vagány karakter, aki valóban nem ijed meg a saját árnyékától. És aki nem ijed meg attól – miként elég sokan –, hogy a liberális elit majd nem fogadja a kegyeibe, hogy elveszíti az elit körök, a „szalonok” támogatását, s ezáltal kikerül az úgynevezett „pikszisből”.

Fogadjuk el: azzal a felfoghatatlanul erős globalista hálózattal, amelyhez tartozik a washingtoni adminisztráció nagy része, a hat nagy médiabirodalomból legalább öt (ma már inkább hat), az egyetemi és tudományos élet döntő része, a kultúra legtöbb területe és Hol­lywood, a gigantikus techcégek mindegyike, a leginkább Soros Györgyhöz köthető NGO-k sokasága, álcivil szervezetek, véleményformáló guruk, nemzetközi szervezetek – nos, ezzel a gigásszal felvenni a harcot tényleg csak harcedzett és elszánt kívülállók képesek. Trump pedig egyértelműen kívülálló, ez nem vitás, de ha kívülállása a mélyállamon kívül állást jelent, akkor ez az én szememben helyes, kívánatos és követendő kívülállás nekünk, nemzeti konzervatívoknak is.

Továbbmenve, lenne egy kérdésem: hallottunk-e már választási csalásról valaha is? Történt-e már választási csalás a világtörténelemben? Igen? Akkor miért nem tudjuk elképzelni, hogy ez itt és most, az Egyesült Államokban is megtörténhetett? Hallottunk már arról, hogy a HIVATAL korrupt volt és csaló, hogy a BÍRÓSÁG gyalázatos ítéletet hozott – Magyarországon, az USA-ban vagy/és szerte a világon? S ha hallottunk, akkor vajon miért nem tudjuk legalább egy pillanatra feltenni, hogy Trumpnak van igaza, s miért kellene „a történelem legtisztább választása volt ez” kitételt csak azért kapásból elfogadni, mert azt egy választási bizottság, egy HIVATAL vezetője jelenti ki?

Szerencsés Károly és fájdalmasan korán elhunyt felesége, Földesi Margit könyvet írt az 1947-es, úgynevezett kékcédulás választási csalásról, amelyet a kommunisták követtek el. Szerencsés azt is megírja, hogy Pfeiffer Zoltán a nemzeti demokratákkal a végsőkig küzdött azért, hogy bebizonyítsa, a választásokat a kommunisták elcsalták. Mi lett a sorsa? Koholt vádak miatt eljárást indítottak ellene. A választásokat törvényesnek nyilvánította a HIVATAL, s ezáltal megnyílt a kommunisták előtt az út a hatalom átvételére.

Aztán 2002-ben Magyarországon számos gyanús jel mutatta, hogy választási visszaélések történtek a szocik részéről, sokan tüntettünk is azért, hogy a kételyek eloszlatása érdekében történjen meg a szavazatok kézi újraszámlálása, és akkor mindenki megnyugszik. A Medgyessy-kormány válasza a szavazólapok bezúzása volt. 2006-ban is azt gondoltuk sokan, hogy Gyurcsány manipulálja a választásokat, mert nem közöl gazdasági adatokat, és elképesztő ígéreteket tesz a kampányban. Aztán szeptember 17-én nyilvánosságra került az őszödi beszéd, egyértelművé vált a választási manipuláció, és utána teljesen indokoltan utcára vonultak az emberek, Gyurcsány pedig 2009-ben kénytelen volt távozni.

Tehát megítélésem szerint Trump nem tett semmit tönkre azzal, hogy kétségbe vonta a választási eredményeket. És a másik: vettem a fáradságot, és végignéztem a Capitolium mellett elmondott január 6-i, állítólagosan lázadásra és erőszakra, a Kongresszusba betörésre uszító beszédét, amiért most a „demokraták” végleg el akarják tiltani a politikától. Nos, egyértelműen kijelenthetem: a beszéd szinte végig a választási csalás számára egyértelmű tényeiről szól, a híveit pedig arra szólítja fel, hogy menjenek a Capitoliumhoz, és onnan békésen menjenek haza. Semmilyen erőszakra buzdító szó nem hangzott el a beszédében! Amit Trump ellen az impeachmenttel a demokraták folytatnak, az a legrosszabb kommunista időket, A tanú című filmet idéző koncepciós per.

Láttam néhány videófelvételt a Capitoliumba való betörésről, annak előzményeiről. Ez egy jól előkészített, kiprovokált akciónak látszik, egy nyilvánvaló csapdának, amit Trumpnak állítottak fel, és működött (a Black Lives Matter és az Antifa embereinek segítségével). Bizonyítani ezt sem lehet még, de legyünk türelmesek, előbb-utóbb kiderül az igazság ebben az ügyben is.

Végül a Trump-korszakról összegzően: ha a trumpizmus jelentőségét akarjuk megragadni, akkor én azt mondanám, hogy ez egyfajta népi, nemzeti konzervativizmus megjelenése. Másképpen fogalmazva: az egyszerű emberek, a közép-amerikai államok „six box Joe-inak” (hat doboz sörös Józsiknak) a konzervativizmusa. Mert ezek a „Józsik” – ez a megszólítás nálam nem bántás – is valójában konzervatívok, ugyanazokat az értékeket követik életükben, mint Roger Scruton, Michael Oakeshott vagy Yoram Hazony, csak erről nem tudnak olyan értekezéseket írni, mint ők. Az életük lényege a konzervativizmus, létük a konzervatív értékek mentén zajlik, és nem is akarnak másképp élni, nem akarnak nemet váltani, nem akarnak iszlám hit szerint élni, nem akarnak a hazájuktól elfordulni, de szeretnének egy helyi közösségben élni, utazni sem akarnak a nagyvilágban, elég nekik, ha a tévében megnézik a Brandenburgi kaput, a kínai nagy falat vagy a Lánchidat. A lokálist szeretik, és nem a globálist, utóbbival nem is tudnak mit kezdeni.

Trump népi konzervativizmusa azonban kétségtelenül kissé szemben áll az elitista konzervativizmussal, amely egy emelkedett stílt, választékos nyelvezetet, a magaskultúra ismeretét, jó társaságokhoz tartozást is jelent, s ebben a tekintetben utóbbiak közelebb állhatnak adott esetben a liberális elit létmódjához, mint a six box Joe-khoz. S ebből az is következhet, hogy a republikánusok már csak ezért is – persze a deep state-hez való bekötöttségük mellett – most eltávolodnak Trumptól, és visszasírják magukat a globalista demokratákhoz.

Ez a konzervatívok vagy neokonok óriási csapdája: ha Trumppal szakítanak a népi kötődése, egyszerűsége, „körön kívülisége” miatt, akkor megadják magukat a globalista és liberális köröknek, s ők is a hálózat részévé válnak.

Ha így lesz, új pártot kell alapítani.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója