Vidékellenes flaszterhuszárok
A baloldal történelmileg utálja a magyar falut és az ott élőket.
A baloldal történelmileg utálja a magyar falut és az ott élőket.

Bár már nincs szüksége semmiféle utólagos elégtételre, de arra igen, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni életművét.

Németország nyomorúsága folytatódik.

A gátlástalan szemkilövetőnek és társainak előbb-utóbb felelniük kell a bűneikért.

„Szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk”.

Az a baj, hogy Lamberts nem pusztán hasznos hülye, hanem jelző nélküli, már amennyiben nem egy szimpla provokátor.

Lelepleződik, hogy keresztényellenes és antiszemita röplapokat terjesztettek Kun Béláék megbízásából. Nagyváradon bukaresti nyomásra döntenek: a Szent László-szobrot a román királyéra cserélik.

Nagybaracska pár hete vált meg kommunista utcaneveitől. A hírhedt Szamuely Tibor mellett már Kun Bélának és Ságvári Endrének sincs utcája a bácskai községben.

A bevándorlás lehetőség is címmel ismeretterjesztő cikket írt a Népszavába Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke.

A kommunisták azért szalámizták föl a szociáldemokratákat, mert 1947 nyarára egyértelmű lett: törvényes úton képtelenek megszerezni a hatalmat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Amikor a magyar állam külső támadások miatt összeomlott, akkor a nyelvünk tartotta meg nemzetünket, magyarságunkat.

Petschnig Mária Zita megvágná a magasabb nyugdíjra jogosultak 13. havi illetményét.

El lehet dobni az alufólia sisakokat.

A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Fogy a levegő az aranyvécés Zelenszkij-kör körül.

Amíg nemzeti kormány van, ez így marad.

Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

A válogatott sztárját ismét szóba hozták a Veszprémmel.

The basic allowance for professional foster parents will be doubled, with increased support for those caring for children with special needs.

Heimir Hallgrímsson szerint az ír válogatott kockázatot vállal Portugália ellen a vb-selejtezőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.