Ha egy kígyó vedlik, attól még ugyanolyan kígyó marad. Így van ez a kommunista mozgalommal is. Az egykori NDK állampárt 1989 óta most éppen ötödször veti le a bőrét. Ha hozzászámoljuk ezekhez az 1918-as és az 1946-os két vedlésüket is – amit feltétlenül meg kell tennünk –, akkor az alapos megfigyelő eddig már hét bőrhámlást jegyezhet fel egyazon szektának a testéről.
Az 1989 előttiek az 1918-ban alapított Spartakus-szövetségé, amely egy hónap után beolvadt Németország Kommunista Pártjába (KPD), illetve a második világháború után, 1946 áprilisában a Német Szocialista Egységpárt (SED) létrehozása a KPD és a Szociáldemokrata Párt (SPD) kényszeregyesülésével. 1989 őszén egy időre véget ért a mulatság az SED számára. Mihail Gorbacsov szovjet vezető tartózkodó magatartásának köszönhetően a békés forradalom elsöpörte a kommunista diktatúrát, véget vetve annak pártja kizárólagos hatalomgyakorlásának. Az elvtársaknak más taktikát kellett kitalálniuk, egy újabb névváltoztatással összekapcsolva.
Az SED-ből 1989 végén SED-PDS (Német Szocialista Egységpárt – Demokratikus Szocializmus Pártja) lett, 1990 februárjától 2007 júniusáig pedig már csak PDS-nek hívták a kígyót. Az ötödik és a hatodik vedlést a Munka és Szociális Igazságosság – Választási Alternatíva (WASG) elnevezésű párt kommunista szélhámosai hajtották végre először a nyugati tartományokban, majd ezt követően a WASG és a PDS az azóta is kísértő kommunista-szocialista Baloldali Párttá (Die Linke) egyesült.
A Die Linke hosszú ideje gyengíti Németországot. Történelmi küldetése most új erőre szomjaz, különösen pedig új címkére, az ősrégi antikapitalista, Nyugat- és Izrael-ellenes, Moszkva-hű vegyes felvágottjára.
A legújabb átvedlés most megy végbe, mégpedig Sahra Wagenknecht, Sztálin és Walter Ulbricht egykori keletnémet vezető buzgó hívének vezetésével. Kommunizmus ez a legjavából, ami nem véletlen. A nemzeti-kommunista Wagenknecht korábban éveken át az SED/SED-PDS/PDS kommunista platformjának vezetője volt. Átvedlését Sahra Wagenknecht Szövetségnek (BSW) nevezi. A párt 6,17 százalékot ért el a júniusi európai parlamenti választásokon. 2014 decemberében, nem sokkal azelőtt, hogy Bodo Ramelowot a Die Linke színeiben Türingia miniszterelnökévé választották, Reiner Kunze író azt írta nekem: „A Die Linke végső célja Wagenknecht asszony szerint a Német Szövetségi Köztársaság társadalmi berendezkedésének leküzdése és a világszocializmus gyakorlatba ültetése. Tekintve, hogy Wagenknecht az 1968-as prágai tavaszt a szocializmus aláásásának, az 1989-es békés forradalmat pedig közvetlen ellenforradalomnak nevezi, el lehet képzelni, milyen politikai rendszer alá kényszerülne akkor a világ”.
Sahra Wagenknecht azt tűzi ki célként, hogy átveszi a Die Linke eddigi potenciális szavazóbázisát, ami Kelet-Németországban húsz százalékot tesz ki. Ezek a szavazók most számíthatnak a BSW-re a kontroll nélküli bevándorlásra igent mondó Die Linke helyett. Ezzel a választói potenciállal a háta mögött Wagenknecht még azzal is számolhat, hogy szerepet kap majd a keleti tartományi kormányokban.
Annál is inkább, mivel a német fősodor azt reméli, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói közül pártolnak át a média által elkényeztetett BSW oldalára. Megdorgálják őket, ha az AfD-re szavaznak, és magasztalják, ha a BSW-re. Ez a számítás beválni látszik. Az SED Nyugat- és Amerika-ellenes, valamint Moszkva-központú volt. Ez éppúgy igaz az AfD-re és a BSW-re is. Ez a két párt úgyszólván az SED jobb-, illetve balszárnyának felel meg, csak ma már össznémet szinten.
