A szocialisták újból támadásba lendülnek a T. Házban, amelynek mértékét, heves intenzitását jelzi, hogy a Budapesti Hírlap „Tombolás a nemzetgyűlésben” címmel számol be róla június 29-én. Hozzáteszik: „A szocialista vezér támadja a magyar bíróságot és a kormány külpolitikáját.” Azt írják: „Az ülés csendesen kezdődött, de Peidl Gyula szocialista vezér beszéde veszedelmes pillanatokat idézett fel.” A lap szerint a baloldali politikusnak nagyon fáj, hogy a Népszava egyik szerkesztőjét egy izgató cikk miatt egyévi börtönre ítélte a bíróság. „Peidl Gyula a magyar bíróságot osztálybíróságnak stigmatizálta, amiért az elnök rendreutasítását és a többség heves tiltakozását provokálta. A szociáldemokrata párt olyan hangorgiát csapott, hogy az ülést fel kellett függeszteni.” A kommün bukása utáni első, csupán pár napig regnáló miniszterelnök azonban „a magyar külpolitikáról is olyan képet festett, mintha kizárólagos oka volna a külföld bizalmatlanságának.” Szerinte a „kormánynak le kell mondani, mert alkalmatlan arra, hogy az utódállamokkal békés viszonyt teremtsen”. Peidl Gyula szóvá teszi Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter velünk szemben látszólag békülékeny ajánlatot tartalmazó, a kisebbségi kérdések megtárgyalásának lehetőségét is kilátásba helyező nyilatkozatát. Bethlen István nyomban válaszol. „Mélyen sajnálja, hogy a magyar bíróságról ilyen példátlan hangon nyilatkoznak. A magyar külpolitikának olyan beállítása pedig, amilyen Peidl Gyuláé, nem jó szolgálatot tesz az országnak. A külföldnek arra kell belőle következtetnie, hogy Magyarország a tűzfészke Kelet-Európának és hogy a béke nem érdeke sem a nemzetgyűlésnek, sem a kormánynak. Az efféle beállítás vagy tévedés vagy rosszakarat folyománya.” A miniszterelnök emlékeztet: „amikor a Masaryk-féle ajánlat fölmerült, a magyar kormány sokkal kisebb ügyekben is visszautasításra talált a csehszlovák kormánynál.” Azt is hangsúlyozza: „Egy-két faluért is hajlandó visszalépni, de arra nem kapható, hogy az emigránsoknak engedje át a helyét és annak a társaságnak deferáljon (engedjen – a szerző), mely a forradalmak alatt kezébe kaparintotta a hatalmat.”
Bethlen István reflexióit részletesebben is közli az aznapi 8 Órai Ujság. A kormányfő felemlíti, hogy a Masaryk-interjút „úgy állítják be, mintha ott baráti jobbot nyújtanának és mi vonakodnánk a barátságot viszonozni. Felvilágosítja a képviselőt arról, hogy ugyanakkor, amikor ez a hír megjelent, a magyar kormány hivatalosan is ugyanilyen értelmű és hangú ajánlatot tett a cseh kormányelnöknek. Az ajánlat arról szólt, hogy a magyar kormány szintén kész a határkérdésekről és egyéb problémákról érdemleges tanácskozásba bocsátkozni. Erre az a válasz érkezett, hogy ezekről a kérdésekről még beszélni sem lehet. Nem lehet tehát a magyar kormányt azzal vádolni, hogy mulasztást követett volna el.” Felszólítja Peidlt, „mondja meg azt is, honnan tudja, hogy mi most visszakapunk néhány falut, ha elhagyjuk a helyünket. Mi ilyeneket mindig csak az emigránsok újságjaiban olvastunk. Ezekben az újságokban mindig az állott, hogy a béke itt hamar helyre fog állani, de csak akkor, ha a magyar kormány távozik és az emigránsok foglalnak helyet a kormányban.” Hozzáteszi: soha nem lesz hajlandó erre, mivel kötelességmulasztás volna. Arra, „hogy ezt az országot még egyszer annak a tisztelt társaságnak kiszolgáltassam”. A miniszterelnök a beszéddel nagy sikert arat. „Óriási taps az egész Házban, a jobboldalon és jobbközépen a képviselők felállva, percekig tüntetnek a miniszterelnök mellett.”
Július elején ismét, néhány év alatt többedszerre bombát dobnak a Lipót ― ma Szent István ― körúti Club kávéházba vasárnapra virradó éjszaka a tükörablakon keresztül, amely szerencsére nem robban fel, így emberéletben nem esik kár ― tudósítanak róla a napilapok július 3-án. Egy nap múlva a Belügyminisztérium, majd általános meglepetésre A Nép című, a baloldal által szélsőjobboldalinak bélyegzett lap is egymillió korona jutalmat helyez kilátásba a nyomravezetőnek. A nemzetgyűlésben is téma a merényletkísérlet, ahogy a Pesti Napló július 4-én beszámol róla, „Nagy Emil igazságügy- és Rakovszky Iván belügyminiszter nagy feltűnést keltő felszólalásaikban a legkönyörtelenebb és legenergikusabb további intézkedéseket ígérve, az ellenzéknél is tüntető tetszésre találtak.” A más eseteket, merényletterveket felemlítő ellenzéki felszólalásokra, interpellációkra válaszul Nagy Emil leszögezi: „Magyarország jövőjének alakulása – úgymond – attól függ, sikerül-e rövid időn belül a békeértelemben vett polgári jogrendet helyreállítani.” Az interpelláló demokrata párti Fábián Béla képviselőt ugyan hibáztatja, amiért ezekből az ügyekből politikai tőkét kovácsol, ám arra kéri az ellenzéket, legyen türelemmel. Kijelenti: „A kormány el van szánva arra, hogy rendet akar teremteni, de ehhez a rendteremtéshez idő kell.” Rakovszky Iván belügyminiszter is szót kér „és jóleső feltűnést keltettek a baloldalon is határozott kijelentései. A Fábián által említett bűnügyi akták beiktatásának elmellőzésére reflektált először is. Meglepetését fejezte ki, hogy erről az áprilisi merénylettervről, amelynek idején ő külföldi szabadságán volt, a rendőrségtől semmilyen jelentést nem kapott.” Még nagyobb értetlenségét fejezte ki, hogy bűnügyek iktatását elmulasztják. Ha így történt, „az illető tisztviselő ellen a legpéldásabb büntetést fogja alkalmazni”. Erőteljes fellépést ígér a belügyi tárca vezetője a Club kávéházban történtek ügyében. „Súlyos szavakkal bélyegezte meg a Club kávéházbeli legújabb merényletet. A legkönyörtelenebb tisztogatást fogja elvégezni. Semmiféle ilyen gazemberi, pokoli, ördögi gondolat ne valósulhasson meg többé ebben az országban. Kiadta az intézkedéseket, hogy mindazokon a helyeken, ahol rejtett fegyvereket, robbanóanyagokat lehet föltételezni, a legszigorúbb kutatást eszközöljék és ahol a rendőrség ilyenre bukkan, az illetőket felelőssé fogják tenni. Meg-megújuló taps és helyeslés zúgott fel a Ház minden oldalán a belügyminiszter erélyes kijelentéseire.”
Kommunista összeesküvést leplez le a fővárosi rendőrség. A Pesti Hírlap közli: „A budapesti rendőrség még május elsején Csepelen, s a Váci úti gyárak környékén a házak falaira ragasztott »Májusi üzenet« című röpiratot lefoglalta.” A röpiratok Moszkvából voltak keltezve, s Kun Béla, Bokányi Dezső, Bajáki Ferenc és Nyisztor György volt kommün alatti népbiztosok jegyezték azokat. „A röpiratban az aláírók »Az orosz munkástestvérek vörös Moszkvájából« azt üzenik a magyar proletariátusnak, hogy ragadja meg ismét a kezéből kicsavart vörös lobogót és vigye azt diadalra a keresztény és zsidó kapitalisták, s nagybirtokosok ellen.” Elfogják a Ligeti Imre álnéven élő Szvetetz Istvánt, aki nagy forgalmú helyeken pénzt és újságszerű iratokat osztogatott. Beismeri, hogy az orosz kommunista párt „executive committee”-jének, vagyis végrehajtó bizottságának, a Bécsben élő Matusán Bélának és Szilágyi Dezsőnek a megbízásából érkezett az osztrák fővárosból Budapestre, hogy kommunista szervezkedést folytasson, s e célra több száz dollárt kapott tőlük. Hat hónapja szervezte a mozgalmat, s a „Májusi üzenet”-et is ő szállította a fővárosba, ahol azt gyárakban és szervezetekben osztogatták. A rendőrség a társaság tizenegy tagját vette őrizetbe. A nyomozás kiderítette, hogy Szvetetznek két budapesti kiküldöttel kellett volna Bécsen keresztül Moszkvába utaznia, hogy „ott a magyarországi kommunista mozgalom jelenlegi állásáról, eddigi eredményeiről kellett volna beszámolnia. A leleplezett kommunista szervezkedés szálai Budapestről több vidéki városba is elnyúlnak, ahová detektívek utaztak, hogy ott a nyomozást tovább folytassák.” A Pesti Napló aznap arról is beszámol, hogy a moszkvai kommunista emigráció, Kun Béláék az itthoni baloldalt, a parlamentben a kormányt erősen támadó szocialistákat is túl puhának, engedékenynek tartják. „A röpiratban azt üzeni a magyar proletariátusnak, hogy hagyja ott a Farkas Istvánok, a Peyerek és Vanczákok osztálybékét hirdető társaságát, akik a burzsoázia és a kapitalisták rabszolgáivá akarják lezülleszteni a népet.”
A Pesti Napló arról is hírt ad július 4-én: „Lerombolják a nagyváradi Szent László-szobrot és a román király lovasszobrát emelik a helyére.” Mint írják: „A román kormány már régebb idő óta tervbe vette, hogy Nagyváradon Ferdinánd királynak lovasszobrot állít és a terv nyomán Mosoiu tábornok, román közlekedésügyi miniszter elnöklete alatt annak idején meg is alakult a bizottság, amely a szobor előkészítő munkálatait végezte. A napokban azután Mosoiu tábornok átiratban felszólította a nagyváradi városi tanácsot, hogy rövidesen gondoskodjék a román király lovasszobrának elhelyezéséről. A miniszter leiratában ama kívánságának adott kifejezést, hogy a szobrot legszívesebben a Szent László téren szeretné elhelyeztetni.” A városi tanács az előző napi ülésén enged Traian Mosoiu miniszteri kérésének és úgy dönt, hogy a Szent László téren fogja felállítani a román király szobrát. Miután azonban a Szent László téren már évtizedek óta ott áll Nagyvárad alapítójának, Szent László magyar királynak a szobra, „ezért Nagyvárad tanácsa azt a határozatot hozta, hogy a Szent László-szobrot a térről eltávolítják és annak helyére emelik Ferdinánd király lovasszobrát.” Arról, hogy a Szent László-szoborral mi történjék, a városi tanács nem hozott döntést, mivel Mosoiu tábornok korábban, „midőn Ferdinánd király szobrának a terve szóba került, azt az ígéretet tette, hogy a Szent László szobor megmarad jelenlegi helyén.”
