Miután hazaérkezik genfi népszövetségi tárgyalásairól, gróf Bethlen István miniszterelnök reagál a Házban arra, hogy Beniczky Ödön, az 1919 őszétől 1920 márciusáig hivatalban lévő belügyminiszter inszinuációs, rágalmazó vallomást tett a sajtó útján. Kifejti: „Beniczky vallomásának két része van. Az egyik perfid támadás a kormányzó személye ellen, a másik sovány tanúvallomás, amelyből a bíróság semmi újat meg nem tudott.”
Leszögezi: a kormányzó tekintélyét minden támadással szemben, minden eszközzel megvédik. „Ha azt akarjuk, hogy ebben az országban rend legyen ― és feltételezem, hogy ezt mindnyájan akarjuk ― ha jogrendet és tekintélytiszteletet akarunk, első kötelessége a nemzetgyűlésnek, hogy az ország legnagyobb tekintélyét az ilyen támadásokkal szemben egyhangúan megvédje.”
Beniczky Ödön vallomásának a személyét érintő részére is kitér. „Mindenki tudja, hogy abban az időben bizonyos ellenforradalmi cselekmények vitettek végbe, amelyeknek egy részét a közvélemény bizonyos katonai különítményeknek tulajdonította.” Emiatt gróf Andrássy Gyulával lement Siófokra, hogy az akkori fővezér, Horthy Miklós figyelmét felhívják a köz vélekedésére és felkérjék „az ő intervencióját és szigorú fellépését abban az esetben, ha ez bebizonyosodnék.” Emlékszik, hogy „a kormányzó úr semmi olyat nem mondott, amiből csak a legtávolabbról is azt lehetett volna következtetni, hogy ő ezeket helyesli, helybenhagyja, vagy a maga részéről ilyen indítékot adott volna.”
Sőt, bár Horthy kétségbe vonta, hogy ezeket a cselekményeket „katonai személyek” követik el, kilátásba helyezte, hogy „a legszigorúbb megtorlást fogja alkalmazni abban az esetben, ha ez bebizonyosodik.”
A kormányfő felszólítja az 1920. februári Somogyi-Bacsó gyilkosság kapcsán azokat az ellenzéki képviselőket, akik „önmagukról azt állítják, hogy erre az ügyre vonatkozólag bizonyos titkok birtokában vannak”, bizonyítékaikkal „rukkoljanak elő a bíróság előtt”. Úgy fogalmaz: „ha nem fogják megmondani, abban az esetben úgy fogunk az urakkal szemben eljárni, mint a bűnpalástolókkal szemben.”
Rákosi Jenő a Pesti Hírlapban a miniszterelnök genfi útjáról szóló beszédét értékeli. Azt írja, Bethlen „örvendetes eredményekről számolt be. Kívánságait a Népszövetség tanácsa nagyobb nehézségek nélkül honorálta, s így módjában volt adókönnyítésekről, adóleszállításokról, a tisztviselők helyzetének enyhítéséről, a nyugdíjasokról és mindezek tetejébe mintegy nyolcvanmillió aranykorona beruházási lehetőségről beszélni.” Szerinte „azok is, akik nem pártszemüveggel az orrukon ülnek a Házban, őszinte elismeréssel hallgatták.
A fekete-ókulások persze most sem hagyták szó nélkül a dolgot és egyszer-egyszer bedobtak a miniszterelnök beszédébe egy kelletlen közbekiáltást.”
Mikor olyat mondott például, hogy Genfben bizonyítani akarták „költségvetésünk bemutatásával, hogy »Magyarország a szanálási programot nemcsak megtartja, hanem végre is hajtja«: a szocialista padokból odakiáltozták neki: Éhhalállal! […] Szerencsére a nemzetgyűlés tisztelt tagjai még nem haltak éhen.” Rákosi Jenő utal rá: lehet lekicsinyelni a genfi vívmányokat, de
amikor egy országban, ahol tizenkét év óta egy rézgarast sem költhettünk beruházásra, a miniszterelnök végre előáll azzal, hogy az idén be fogunk ruházni mintegy nyolcvan millió aranykoronát: […] aki erre csak epés és szatirikus közbeszólással reagál, én azzal lelket cserélni, bár magyar testvérem, nem tudnék soha.” Úgy véli, hogy a komoly olvasó Bethlen beszéde után így fog felsóhajtani: „Istenem, mégiscsak lesz menekvés ebből a rettenetes állapotból!
A londoni The „Times közli Bethlen István gróf miniszterelnöknek azt a beszédét, melyet a Genfben elért sikerekről a nemzetgyűlésen tartott.” ― írja a Budapesti Hírlap június 18-án. Mint beszámolnak róla:
a Times megjegyzi, hogy a magyar politikai helyzet jelentékenyen javult. Minden mértékadó megfigyelő egyhangúlag meg van győződve arról, hogy Magyarország a fokozott biztosság érzésével tekinthet jövője elé..
Megalakul a főváros új törvényhatósági közgyűlése a Váci utcai Új Városházán ― adja hírül a Budapesti Hírlap június 18-án. A lap közli Ripka Ferenc budapesti kormánybiztos felszólalását, amelyben arról beszél:
„új pártok is jelentek meg a közgyűlési teremben. Kérem őket, legyenek hű munkatársak és ne keressék az ellentéteket, mert az emberi haladás útja nem ellentéteken, hanem megértéseken keresztül vezet.”
Kiemeli: „A keresztény és nemzeti gondolat irányítsa ennek a közgyűlésnek jövendő működését! (Éljenzés és taps minden oldalon.)”
Újjászerveződik a Vörösmarty Akadémia ― közli a hírt több lap. A Magyarország úgy tudósít az eseményről június 16-án: „Vasárnap délután a Margitszigeten újjáalakuló közgyűlését tartotta a Vörösmarty Akadémia Babits Mihály elnöklésével.
Az Akadémia, mint emlékezetes, 1918-ban alakult meg Ady Endre elnökségével, működését azonban megakadályozta a proletárdiktatúra kitörése.” A szervezet gondoskodott az időközben elhunyt tagjai, Ady Endrén kívül Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Kaffka Margit és Kiss József helyének betöltéséről. Közzétették a jelenlegi tagok névsorát:
Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Barta Lajos, Bíró Lajos, Elek Artúr, Fenyő Miksa, Füst Milán, Gellért Oszkár, Hatvany Lajos, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Ignotus, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kemény Simon, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Laczkó Géza, Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Nagy Zoltán, Osvát Ernő, Révész Béla, Schöpflin Aladár, Szép Ernő, Szini Gyula, Szomory Dezső, Tersánszky Józsi Jenő és Tóth Árpád.
A lap azt írja: az akadémia megválasztotta „a Nyugat által felajánlott 10-10 millió koronás novella- és kritikapályázat bírólóbizottságát és elhatározta, hogy első ünnepi felolvasó ülését az ősz folyamán rendezi a Zeneakadémián.
Borítókép: A siófoki kikötő 1923-ban ( Forrás: Fortepan / ETH Zürich )
