Herczeg Ferenc-idézet vasárnapra
Most aktuálisabb, mint 1920-ban.
Most aktuálisabb, mint 1920-ban.
Az ÁVO elhurcolta, fél veséjét leverték, egyik szemére megvakították, végül egy katonai autóból egyszerűen kidobták a nyílt utcán.
A kommün bukása után Horthy Miklós fővezérként a legszigorúbb megtorlást helyezte kilátásba, ha katonák követnek el jogtalanságokat.
Az Internacionálé elveti a szocialisták a Bethlen-kormánnyal kötött paktumát. Bethlen István szerint az ország szuverenitását sérti a jelentésük.
Azon alkotók művei váltak közkinccsé, akik 1954-ben hunytak el.
A Kék róka Herczeg Ferenc népszerű színdarabjából készült , a szerelmi civódásokkal és intrikákkal átszőtt könnyed bohózatról azonban meg se lehetne mondani, hogy eredetileg a színpadok deszkáira szánták.
Új kötet született a két háború közötti időszak legnépszerűbb írójáról.
A gótikus betűs cégér megnyerő, a beltér pompázatos: nyerstéglás falak, elegáns bútorzat, igényes pohár- és étkészlet.
Az írót a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
A Majdnem menyasszony nyitja a köztévén a házasság hetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Az egyházfő másodjára vezetett szentté avatást.
Ukrajna uniós csatlakozását erőlteti Brüsszel.
Elkobozták felszerelésüket is.
A hétvége meglepetésemberének a következő versenyre is hatással van a büntetése.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.