Munkáit sietve olvasni nem szabad, újra és újra meg kell állni, ízlelgetni a míves mondatokat, elmélázni, mekkora elemi ereje, örök érvénye lehet a leírt szónak. „Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. […] Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy »szóra« – befordulni a templomba. […] Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. […] Édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek, és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”

Olvasod, s érzed: gazdagabb lettél.