Sötét disztópia
Egyáltalán honnan veszik a bátorságot, hogy azt mondják, ezek volnának az európai értékek?
Egyáltalán honnan veszik a bátorságot, hogy azt mondják, ezek volnának az európai értékek?

A magyar kultúrát nagyjából száz éve központosította a főváros, ez Trianon egyik következménye.

A program mindkét szekciójába folyamatosan lehet csatlakozni mind az alkotói, mind a befogadói oldalról.
A modern magyar polgári irodalomnak talán leginkább lélek-központú szerzője, a XX. század első felének vitathatatlanul egyik legnagyobb magyar írója Kosztolányi Dezső.

A járványról, a pályakezdésről, az igazi szabadságról és arról is beszélgettünk az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Dörner Györggyel, az Új Színház igazgatójával, hogy milyen érzés motoron menni a csíksomlyói búcsúra.

Diadalt ült a nemzeti gondolat, a magyar elszántság, a magára ismert turáni erő.

1945 óta talán sohasem volt még ilyen kulturális csillagállás Magyarországon: egyszerre három Herczeg Ferenc-drámát játszanak egy színházban.

A Bakócz Tamás bíboros történetéről és Mohács lehetséges elkerüléséről szóló kisregényből született meg Herczeg Ferenc Az élet kapuja című darabja, melyet pénteken mutat be az Újszínház.

A balliberális oldalon egy dologra nagyon vigyáznak, mégpedig arra, hogy a saját emberüket soha ne bántsák – mondta Szalay Károly Herczeg Ferenc- és József Attila-díjas író, irodalomtörténész.

A Kék róka bemutatóját követő vastaps egyszerre szólt a ma is eleven darabnak, Csiszár Imre rendezésének és a kiváló formát mutató színészeknek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Adottságnak tekinthetjük, hogy a magyar gasztronómia kapcsán egy idelátogató átlagos turistának jellemzően három dolog jut eszébe: a paprika, a gulyás és a tokaji bor.

Korábbi világcsúcstartónk és Európa-bajnokunk megvágta a fejét, de ez nem tartotta vissza a lublini Eb-n.

Erre minden hazai autósnak érdemes odafigyelni - mutatjuk a részleteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.