Cecile (Zsigmond Emőke) épp vőlegényéhez, Pálhoz (Fekete Ernő) siet, amikor szó szerint belebotlik egy ismeretlen férfiba, Sándorba (Száraz Dénes), akivel egy pillanat alatt egymásba is szeretnek. Sándorról hamarosan kiderül, hogy ő Pál sokat emlegetett barátja és tanúja. Mivel Sándor egy gáncstalan lovag, úgy tűnik, ebből a szerelemből nem lehet semmi. Cecile és Sándor ezért úgy dönt, hogy megpróbálnak barátok lenni, a professzori pályájának élő Pál minden támogatása mellett. Évekkel később azonban Sándor gyanút fog, hogy Cecile csalja a férjét, de azt nem vele teszi, s innentől egy végeláthatatlannak tűnő incselkedésekkel és intrikákkal teli bohózat veszi kezdetét, amelyben néha úgy tűnik, még a szerető szeretőjének is szeretője van.
Kék róka: felvállalni a sötét érzéseket is
A magyar irodalom mellett, úgy tűnik, a magyar film is újra felfedezte magának Herczeg Ferenc munkásságát. A 30-as, 40-es években a szerzőnek több művéből is készült film (Gyurkovics fiúk, Szíriusz, A láp virága, stb.), az utóbbi években pedig a Somogyi György forgatókönyvíró író dolgozta át Herczeg különböző műveit filmre (erről itt írtunk korábban).
A Kék róka a szerző talán legismertebb, legnépszerűbb írásából született, amiből korábban már két alkalommal, 1920-ban és 1938-ban is készítettek filmet (előbbi jelen pillanatban Netflixen is elérhető), azonban ezek nem magyar produkciók voltak, hanem svéd és német filmek – derül ki a Szélesvásznú történelem legújabb adásában. A darabot ma is előszeretettel állítják színpadra, a filmet látva azonban legfeljebb a tűpontos dialógusok árulkodnak róla, hogy eredetileg egy helyszínen játszódik az egész.
Nagyon alapos átírásról van tehát szó, Pacskovszky József filmje az eredeti szellemiségében, de rengeteg új elemmel, jelenettel, bővítéssel és átírással eleveníti meg a Herczeg által ábrázolt nagypolgári miliőt, és egy sajátos szerelmi háromszöget, ami a felszínen csak kacagtat, néha izgalomban tart, de végül egy nagy igazság kimondására vállalkozik.
A Kék róka konfliktusa a tisztesség körül formálódik. Mennyire tisztességes tartani magunkat az elveinkhez, az uralkodó társadalmi morálhoz, miközben érzéseink más felé sodornának? Valamiféle magasztos önuralomról van-e szó, vagy hazugságról, tagadásról? Mit tehet két férfi, ha ugyanabba a nőbe szeretnek bele? És mit tehet a nő?
A Kék róka nagyon egyértelmű válaszokat ad ezekre a kérdésekre, amelyek valószínűleg kortól és helyszíntől függetlenül érvényesek. A filmadaptációnak mégis fontos eleme, hogy az 1900-as évek elejéről a sokkal könnyedebb, felszabadultabb jazzkorszakba, a 30-as évekbe helyezte a cselekményt.
