A CIA szerint nincs ott semmi látnivaló
A nevadai sivatag mélyén rejtőző 51-es bázisról keringő vad híreszteléseknek és összeesküvés-elméleteknek a CIA a 2013 augusztusában kiadott kommünikéjével akart egyszer és mindenkorra véget vetni. A hírszerző ügynökség bejelentése szerint az 51-es körzet a hidegháború idején kifejlesztett csúcstechnológiájú repülőgépek kísérleti teszttelepe volt, ahol többek között a Lockheed U-2 "Dragon Lady", illetve az SR-71 "Balckbird" magassági felderítő, valamint az első valódi lopakodó, az ugyancsak a Lockheed Martin által kifejlesztett F-117 "Nighthawk"tesztrepülései folytak.

Azt, hogy a közvélemény miért hozta összefüggésbe az 51-es körzetet az ufókkal, illetve az állítólagosan elhallgatott földönkívüli technológiákkal folytatott kísérletekkel, a CIA e kísérleti gépek titkos tesztrepüléseivel magyarázta. A hírszerző ügynökség értékelése szerint a laikus szemet önmagában is idegen űrhajóra emlékeztető SR-71-et vagy F-117-et vélhették egyesek ufóknak arról nem is beszélve, hogy az utasszállítók repülési magasságánál háromszor magasabban, a középső sztratoszférában többszörös hangsebességgel repülő SR-71-et még akkor is megvilágíthatta a Nap, amikor odalent már sötét éjszaka honolt.

Az 51-es körzet létét "felfedő" nyilatkozattal egyidejűleg további tíz, a hidegháború korából származó és addig titkosított ufó-aktát is nyilvánosságra hoztak. Ám az "Area 51" szögesdrótjai mögött lappangó titkokat feltételező ufó-hívőket a CIA kommünikéje sem tudta meggyőzni, mert szerintük a lényeget továbbra is eltitkolják, mivel az ominózus nyilatkozat még csak meg sem említette azt a ma is parázs vitákat gerjesztő esetet, az úgynevezett roswelli incidenst, amelynek titkait az 51-es körzet őrzi - legalábbis a CIA szavahihetőségében kételkedő ufológusok szerint.
Meteorológiai ballon, vagy idegenek űrjárműve?
De mi is az a roswelli incidens, és mi köze ehhez az 51-es körzetnek? 1947. július 2. fülledt éjszakáján az új-mexikói Roswell határában egy helyi gazdálkodó, William Brazel birtokára - ami nagyjából 50 kilométerre feküdt a várostól -, egy ismeretlen eredetű repülő tárgy zuhant. Még mielőtt a farmer -aki nem rendelkezett telefonnal- beutazhatott volna a városba, hogy az incidensről értesítse a helyi seriff irodáját, a birtokát ellepték a közeli légibázis - ahol az amerikai légierő 509. stratégiai bombázóezrede állomásozott-, a Roswell Army Air Field (RAAF) katonái és sietve összeszedték a mezőn szétszóródott roncsdarabokat, amiket teherautóikon a légitámaszpontra szállítottak.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!